Századok – 1973

Történeti irodalom - A magyar szakszervezetek kongresszusainak krónikája (Ism. Teleki Éva) 1028/IV

1028 TÖRTÉNETI IRODALOM Négy évtizede annak, hogy a recenzens, „munkája megírásakor még tudományos pályafutása kezdetén álló fiatal" létére (Hajdú 21. 1.) egy kis tanulmányban mutatta be azt az ugyancsak diétális bizottsági munkát, melyről úgy vélte, hogy „a magyar büntetőtörvénykönyv első javaslata 1712-ben" (Budapest 1934). Most, amikor a fiatalságot már nem hozhatja fel mentségéül, készséggel elismeri, hogy a Bencsik-bizottság szerény alkotása csak egyik első lépése volt az igazi kódexekhez vezető fejlődésnek, és örvend annak, hogy a nagysúlyú 1796-i tervezetet Hajdú Lajos érett műve dolgozta fel. Bónis György A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KONGRESSZUSAINAK KRÓNIKÁJA (Budapest, Táncsics Könyvkiadó. 1971. 284 1.) A magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa alkalmából az MSzMP KB Párttörténeti Intézete a Táncsics Könyvkiadó gondozásában közzétette a magyar szakszervezetek kongresszusainak krónikáját. A krónikás — Vértes Róbert — hiteles forrásokat dolgozott fel körülhatárolt szempontok alapján. A kötet bevezetője eligazítja az olvasót, mit várhat a könyvtől. Az összeállítás célját abban határozza meg, hogy a kongresszusok és országos értekezletek legfontosabb adatait közölje. Az anyagból megismerhetjük a kongresszusok helyét és időpontját, a küldöttek számát és szervezetek szerinti megoszlását, a külföldi küldöttek neveit és a kongresszushoz intézett üdvözleteket, a tanácskozások elnökeit és a napirendi pontokat az előadók feltüntetésével, a felszólalók nevét és foglalkozását, majd a vita és a határozatok rövid ismertetését s az újjáválasztott vezető szerv tagjainak névsorát. A felsoroltakból rendkívül érdekes, színes és beszédes összkép bontakozik ki. A bevezető joggal hangsúlyozza: ,, ... ez a kötet nem ad és nem is adhat még csak vázlatos áttekintést sem a magyar szakszervezeti mozgalom történetéről", mégis érzékelteti a mozgalom élet- és ellenállóképességét, a növekvő elnyomással dacoló erejét, osztályharcos alapállását, megújulását, a népi demokráciában valamint a szocializmus építésében betöltött szerepét. Egyetérthetünk a bevezetőnek azzal a megállapításával, amely a szakszervezeteknek a munkásosztály ós más dolgozó rétegek anyagi, szellemi és erkölcsi felemelkedéséért „elismerésre méltó kitartással és hozzáértésseP'vívott szívós küzdelmét móltatja. A kötetben összefogott közel hetven esztendő — 1899-től 1967-ig — két nagy periódusra oszlik, a kapitalista kizsákmányolás és a szocialista átalakulás időszakára. A feladatokat összegező határozatokból kiderül, miként alakult a munkásosztály legnagyobb tömegszervezetének funkciója a tőkés kizsákmányolás időszakában, a munkásparaszt demokratikus diktatúrában, majd a munkáshatalom létrejötte után. Köztudott, szinte közhelynek számít a magyar szakszervezeti mozgalomnak az a jellemző sajátossága, hogy kialakulása után viszonylag rövid idő alatt eljutott a marxizmus igenléséig, hamar elvetette az öncélú gazdasági harcot, s felismerte azt a törvényszerűséget, hogy a munkásosztály gazdasági helyzetén alapvetően csak politikai harccal, társadalmi változással, a burzsoá rend megdöntésével lehet változtatni. Ez a felismerés a magyar szakszervezeteket magas szintű osztályszervezettó emelte, annak politikai jellegét erősítette. Mindez tiszteletre méltóan tükröződik a kongresszusok — főleg 1904-es, 1908-as, 1911-es — határozataiban, amelyek között a gazdasági, szociális követelések mellett megtalálhatók a kifejezetten politikai jellegűek is.