Századok – 1973

Történeti irodalom - Gilbert Felix lásd Higham John - Hajdú Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet (Ism. Bónis György) 1026/IV

1026 TÖRTÉNETI IRODALOM zott és ott bekapcsolódott a Függetlenségi Front országos politikai munkájába. Nemsokára megalakult a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt is. A Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok jelölése alapján december közepén 12 képviselőt választott Makó város a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Makón és Csanád megyében is megtörtént a népi szervek: nemzeti bizottságok, földigénylő bizottságok, megyei földbirtokrendező tanács megalakulása. A Földmunkások Szakszervezetének helyi csoportja már 1944 őszén lefoglalta a nagybirtokokat. A földreform-rendelet végrehajtása során a forradalomi földosztás itt is elsöpörte a nagybirtokrendszert. Megteremtődtek a feltételek a népi demokrácia kibontakozásához. Kopasz Gábok hajdú lajos: AZ ELSŐ (1795-ÖS) MAGYAR BÜNTETŐKÓDEX-TERYEZET (Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1971. 552 1.) Az egykori joghallgatónak meg kellett tanulnia, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv első javaslatát 1792-ben készítette el egy országgyűlésen kiküldött bizottság. Hajdú Lajos, aki ennek a kódex-tervezetnek beható megtárgyalására vállalkozott, munkájának már az első lapjain meglepetést szerez az olvasónak: 1792-i javaslat nem volt, mert az 1791:67. törvénycikkel kiküldött jogi bizottság csak 1795-re készült el munkájával. „Csak" három esztendő a különbség, de gyökeres megváltozása a hazánkban uralkodó politikai légkörnek ! S a régebbi irodalom tévedése nem volt véletlen. Fayer László, a tételes büntetőjog jeles professzora, az 1899-i nemzetközi büntetőjogi kongresszus résztvevőinek egy progresszív, francia ihletésű 1792-i tervezetet akart bemutatni a visszahúzó elemekkel terhelt 1795-i mű helyett, melyen alig száradt meg a tinta a magyar jakobinusok kivégzésekor. Ezzel tehát szakirodalmunk sajátmagát vezette félre. Hajdú logikus szerkezetben dolgozza fel tárgyát. Leleplező jellegű megállapításai után kitér a bizottsági reformmunka történelmi előzményeire: a magyar büntetőjog 1780 előtti helyzetére, a jozefinus reformokra és II. Lipót sok tekintetben úttörő toscanai büntetőtörvénykönyvére. Szembesíti egymással a nemesség és az udvar büntetőjogi törekvéseit 1790/91-ben, főként az országgyűlés idején. Elmondja, hogyan jöttek létre a regnicolaris deputatiók, hogyan szervezték meg munkájukat, és különösen a jogi bizottság tevékenységét, hogyan irányították és koordinálták azt. Még a javaslat érdemi vizsgálata előtt részletesen bemutatja, mit kívánt a magyar uralkodó osztály a bizottsági munkálatokhoz beküldött javaslataiban. Ezután tárgyalja meg — egy különösen érdekes fejezetben — az 1795-i tervezet alapelveit, és mutatja be, hogyan bukkantak fel és torzultak el bennük a felvilágosodás (különösen Fiiangieri) büntetőjogi nézetei. Az alapelvek tárgyalását követik a kódex eljárásjogi, illetve anyagi jogi rendelkezései, ugyancsak beható kritikával. Amikor az olvasó már ismeri a munkálatot, az 1795-i tervezet további sorsával találkozik (a hírhedt Németh János 1804-ben adott véleménye hengerítette rá a sírkövet). Most vonja le a szerző végső következtetéseit, amelyekre még visszatérünk. A kötetet a kódex szövegének — a latinul nem tudók kedvéért fordításban való — közlése zárja le. A jogtörténeti méltatás „a bőség zavarával" küzd, annyi jelentős és érdekes témát érint a könyv. Elsőnek mutatja be irodalmunkban a felvilágosult büntetőjogi elméletet (Beccaria, Fiiangieri, Sonnenfels, Martini) részleteiben is, elsőnek boncolgatja az új korszakot nyitó gondolkodók egyes kérdésekről vallott felfogását, s ennek a tervezetben való