Századok – 1973

Történeti irodalom - Moneta Jakob: Die Kolonialpolitik der Französischen KP (Ism. Jemnitz János) 1019/IV

1020 TÖRTÉNETI IRODALOM keresték, s amennyiben bírálja őket, akkor ezt azért teszi, mert „nem mentek el elég meszsze", nem mindig követelték az azonnali elszakadást e gyarmati népek számára. A könyv szerzője „nyílt sisakrostéllyal" indul vitába, célját már könyve elején megvallja. Mégsem lenne indokolt, ha azért, mert céllal és a fenti céllal írta a művet, egyszerűen félretolnánk ezt a művet. Mégpedig két okból sem. Egyfelől anyaga, másrészt a kérdések elemzése, a kritikai észrevételek miatt sem. Bár mindkét körülmény olyan, ami további magyarázatot igényel. Hiszen kritikai elemzései célzatosak, mégis sok elgondolkoztató ellentmondásra, dilemma-pontra utalnak, ami érdemes a felülvizsgálatra — márcsak azért is, mert a magyarországi irodalomban ezekről ritkán lehet olvasni. A másik a forrásbázis. Moneta hangsúlyozta, hogy a forrásbázis szegényes, kizárólag nyomtatott anyagra támaszkodott, hiszen a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság ülései, az ott lefolyt viták zárt anyagot képeznek, ugyanígy a különféle kommunista pártok közötti kapcsolatok, s a francia kommunisták és a Kommunista Internacionálé kapcsolatai is. Mindez valóban így van, s kétségtelen, hogy ezek a források majd valamikor még sok újat adhatnak ehhez a témához. Mindamellett nálunk a Cahiers du Bolchevisme 1920 — 30-as évekbeli számai sem hozzáférhetőek, s így ha kihegyezetten és „tálalva" is, mégis sok érdekeset nyújthatnak az érdeklődők számára. Moneta korszakonként követi nyomon a történeti fejlődést. A lenini alapelvek vázlatos ismertetése után tér át a francia KP történetében az első korszak, az 1920 —25-ös évek elemzésére, amihez minden esetben dokumentumrészeket is csatol. Ebben a korszakban lényegesnek az alapelvek rögzítését tekintette. Emellett hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban a KP elsősorban még a gyarmati proletariátusra kívánt támaszkodni. A periódus végét — írta Moneta — nem a párt eszmei fejlődése, hanem objektív történeti fejlődés alapján 1924 —25-nél lehet meghúzni, amikor a francia függő, gyarmati területeken is hatalmas méretű függetlenségi harcok kezdődtek (mindenekelőtt Marokkóban, de Szíriában is), amelyekkel a KP szolidaritást vállalt. A második nagyobb korszakot Moneta 1925-től 1935-ig számítja, s alcímnek olyan mondatot szánt: „A lenini politika" időszaka, a KP harca a kolonializmus ellen. Itt Moneta felfesti, kontúrként, hogy az algériai rif-kabil felkelés elfojtása a Poincaré-kormány és a „Nemzeti Blokk" uralma idején kezdődött meg, de hozzáteszi, hogy a francia kormány nem változott 1924, a Baloldali Blokk hatalomrajutása után sem, noha ebben a szocialisták is részt vettek. Ugyanakkor viszont hangsúlyozza, hogy a KP teljes szolidaritást vállalt a felkelőkkel, röplapokat adott ki, kampányt kezdett, s többször is megvitatták, milyen gyakorlati lépéseket tehetnek érdekükben. Ennél a fejezetnél Moneta szélesebb kitekintést is nyújt a pártviszonyokról, adatokat közöl a KP és a szocialisták erőviszonyairól, taglétszámáról, a KP fokozatos megerősödéséről, s idézi, hogy a Komintern a francia KP visszamaradását elsősorban a rossz vezetésnek tulajdonította. Részletesebben szól e viták és problémák gyarmati összefüggéseiről, jelezve, hogy a Komintern kritikája e vonatkozásban elsősorban azt kifogásolta, hogy a KP túl gyenge gyökereket eresztett a gyarmati népeknél. A Komintern azt sürgette, hogy az arab proletariátus, illetőleg agrárlakosság körében szerezzenek új tagokat, rokonszenvezőket. Kifogásolták, azt is, hogy a legális lehetőségekkel nem éltek eléggé, s nem használták fel a választási küzdelmeket sem befolyásuk növelésére. E hosszabb perióduson belül is néhány fontos történeti, nemzetközi kihatású eseménnyel kell számolni. Ilyen a gazdasági világválság, a Szovjetunió megerősödése és a kínai forradalom. Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az 1930-as évek kezdetén felélénkült az észak-afrikai polgári nacionalista pártok tevékenysége. Mindezek alapján a francia KP vezetői (közülük Moneta elsősorban André Ferrat-t, a gyarmati szakértőt idézi) szintén közeli agrárforradalom kibontakozására vártak, főként az észak-afrikai területeken.