Századok – 1973
Történeti irodalom - Papacostea Şerban: Oltenia sub stăpînirea austriăca (1718–1739) (Ism. Miskolczy Ambrus) 1006/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 1007 minden olyan lehetőségnek, hogy a rumánt instrumentum vocaleként kezeljék, megölését ne tekintsék törvény által büntetendő gyilkosságnak. Előfordult ugyanis az, hogy a rumân megölését a tettes azzal tette jóvá, hogy más rumánt állított helyébe, pótolva az elveszett munkaerőt. A földesúri veszteségek kárpótlására az osztrákok a bojárok által követelt heti négy robotnap helyett, engedve a bojárok szerényebb kéréseinek, heti egy robotnap ledolgoztatásához biztosítottak törvényes lehetőséget, de ebben az esetben a földesúrnak a dézsmáról le kellett mondania. A robotgazdálkodást azonban csak a földesúri uradalmak központjaiban vezették be, Olténia nagyrészén a legfontosabb paraszti szolgáltatás továbbra is a termény járadék maradt. Az osztrák uralom első évei gabonakonjunktúrájának és az eleinte kedvező gabonafelvásárlási árak alakulásának hatására pedig gyakran a dézsma pénzbeli megváltását követelték. A mezőgazdaság egyes szektoraiban — főleg a szőlőtermesztésben — a bérmunka is jelentős szerepet kapott. De mint a szerző hangsúlyozza, „ez nem a feudális viszonyok felszámolásának kezdetét jelenti, nem azért mintha mennyiségileg jelentéktelen lett volna, hanem azért, mert nem hozott létre új típusú társadalmi viszonyokat". A szerző meggyőzően illusztrálja az osztrák adópolitika és a század elején uralkodó autochthon fejedelem, C. Brâncoveanu politikájának rokonvonásait. Mégis az állandó szökések megakadályozásának szándékától vezetve, az osztrák központi hatalom tudta először meghatározni az adóegységre, a paraszti gazdaságra kivetett adó mennyiségét. Részletes bemutatásra kerülnek az „osztrák kísérlet" közigazgatás és igazságszolgáltatás terén elért eredményei, majd az egyházi és kulturális élet alakulása. Amenynyire nem kímélték a bojárság közigazgatásban és igazságszolgáltatásban elfoglalt pozícióit, annyira tiszteletben tartották az ortodox egyházat, és nem próbálkoztak semmiféle katolizációs tevékenységgel. S bár az olténiai ortodox egyházat a belgrádi érsekség fennhatósága alá helyezték, mégis lehetőség nyílt arra, hogy a hazai román püspökség kulturális tevékenysége eredményeképpen az egyházi szertartásban a román a szláv nyelvet kiszorítsa. Papacostea könyvét az osztrák reformok és a fanarióta uralkodók reformtevékenységének összehasonlításával zárja. A fanarióta fejedelmek — nem utolsósorban az állandó török ösztönzések miatt — az azonos közegben azonos feladatokkal, gyakran az osztrákokhoz sok vonatkozásban hasonló módon próbálkoztak megbirkózni. A vallási és morális kérdésekben állandó belső kételyekkel viaskodó C. Mavrocordat fejedelem a 40-es években példátlan határozottsággal és szigorral tette meg újjászervező tevékenysége első lépését; az ország lakosságának felmérését, majd gondos előkészítés után megkezdte a rumânie felszámolását: engedőleges, önmegváltás útján törvényesen meghatározott összeg fejében. A szándék mindkét esetben azonos volt; az adózók számának növelése, a különbség, mint a szerző hangsúlyozza, az elért eredményekben jutott kifejezésre. A szakirodalomban Papacostea monográfiája nyújt első ízben egységes képet Olténia osztrák uralom alatti fejlődéséről. A szerző az eddig megjelent forráspublikációk feldolgozása és a szakirodalom, elsősorban N. Iorga művei eredményei mellett, új, eddig feltáratlan levéltári anyagot is felhasznál. A rendelkezésre álló források ilyen színvonalas feldolgozása azért is sürgető „feladatot" jelentett, mert az új eredmények nemcsak az olténiai, hanem az egész havasalföldi fejlődés több problematikusnak tűnő mozzanatának magyarázatát is lehetővé teszik. Miskolczy Ambrus