Századok – 1973

Történeti irodalom - Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje (Ism. Fügedi Erik) 983/IV

984 TÖRTÉNETI IRODALOM az ország magyar területének csupán egy töredéke nyert eddig településtörténeti szempontból feldolgozást és csupán egy töredékére vonatkozólag állt rendelkezésre — legalább az Árpád korból — a szükséges dokumentáció. A munka módszere is korlátozást kívánt. A legfőbb forrást a medievista részére ma is az egykorú oklevelek jelentik, bármilyen rideg formákba öntötte is őket a gyorsan megmerevedő feudális joggyakorlat, bármennyire hiányosak is középkorvégi urbárium-sorozataink. A feltűnő hiányokon Maksay az adatok kombinációjával segített. Az oklevelek adatait régi térképekkel, az azokon — főképpen a józsefi (ún. I. katonai) felvétel lapjain — található ábrázolásokkal vetette össze. Mivel a ,,XVIII. századi térképeket a két-háromszáz évvel korábbi leírásokhoz kapcsolva" akarta hasznosítani, a magyar településállományon belül azokat a tájakat kellett megkeresnie, „amelyek a hódoltság korát a legkevésbé szenvedték meg. A kutatást ekként a Dunántúl nyugati felétől a Csallóközön és a Felvidék—Nagy-Alföld érintkező vonalán át a Felsőtisza vidékig húzódó peremvidékre" összpontosította (91.1.) .Vizsgálatának tehát az a munkahipotézis a kiindulópontja, hogy „az összehasonlított anyag alapján az említett tájak megmaradt agrártelepüléseinek nagyobb részét a XIV—XVI. és a XVIII. század között alapszerkezetükben változatlanoknak" tekinti (92. 1.). Talán már ez a néhány töredékes idézet is érzékelteti az olvasóval, hogy kikristályosodott koncepcióval és világosan meghatározott módszerrel áll szemben, ami a szerző egyik legnagyobb érdeme. A leírt területen belüli típusok belterületük formája szerint három — nem mindig határozottan elkülönülő ós elkülöníthető — csoportra bomlanak: az utcasoros, a halmazfalukra ós a szeges településekre. Mellékesen — miután biztosan idegen bevándoroltakat jellemez — érinti Maksay a tervszerűen alapított ún. erdőtelkes (Waldhufendorf) formát. Külön fejezetef szentelt a belterület megosztási, mérési és elhatárolási technikájának. Itt a jobbágytelkek mellett az azoknál nagyobb (általában kétszeres) kisnemesi kúriákat is tárgyalja különös tekintettel arra, hogy a feudális jogrend inkább csak az utóbbiak birtokjogi viszonyait és az ezzel kapcsolatos mérési módszereket rögzítette írásban. A belterület tárgyalását az épületek vizsgálata zárja le, s ebben — szinte a középkori hierarchiát követve — helyet kap a templom, a földesúr kúriája és a jobbágyok háza. A határ vizsgálatában a határ terjedelme ós alakja, a szántóföldi művelés aránya, a művelési ós földhasználati rendszer és végül a paraszti és nemesi birtoklás módja jelenti a súlyponti kérdést. A „nagy átalakulás" egyben az addig igen mozgékony település megszilárdulását jelentette, s ebben a folyamatban a településhálózat sűrűségét a társadalmi és természeti tényezők szabták meg. A magyar területre jellemző a folyók vagy a vízjárások vonalához illeszkedő, azokra merőleges, keskeny csíkban elnyúló faluhatár. A kialakult határon belül a XIII. századtól kezdve egyre nagyobb területet foglalt el a szántó, amelynek terjedelmét a szakadatlanul — ós sok esetben meglehetősen rendszertelenül — folyó irtás is növelt. Szabó István becslését elfogadva Maksay 30 — 40%-ra teszi az irtásföldeknek a szántón ós réten belüli és 26 — 70%-ra a szántónak a teljes határon belüli arányát. Ez a szélsőséges ingadozás aligha magyarázható másként, mint állandó fluktuációval, amelynek során az irtások mellett a rosszabb minőségű földek szántóként való használatával felhagytak. A szántók elhelyezkedésének és a többi mezőgazdasági művelési ághoz való viszonyának vizsgálatánál a szerző elsősorban „néhány jellemző típusnak és még inkább az okoknak" felderítését tűzte ki célul, „amelyeknek az elrendezésre gyakorolt hatása kétségtelenül megállapítható" (149. 1.). Az ideális állapot szerint a belterülethez legközelebbi körben a szántó, az ezt követő körökben a belső és külső legelő helyezkedett el. Ilyen ideális esettel azonban inkább csak az alföldi sík, erdő- és vízszegény határokban találkozunk, másutt a földrajzi viszonyok szabták meg az elhelyezkedés rendjét, bár kétségtelenül megállapítható az a törekvés, hogy a kertalján szántót létesítsenek. Az okok fel-