Századok – 1972
Folyóiratszemle - Bellamy; Ron: Az imperializmus hatása Nagy-Britanniában 766/III
766 FOLYÓIRATSZEMLE 766 nus nyomként fedez fel. Barrés ugyanakkor tagadja az osztályharcot, a forradalmi módszereket, s ehelyett olyan reformokat sürget — amelyek a munkásság előtt is megnyitják az utat, hogy a nemzeti test egészébe integrálódjék. Barrés látja, hogy az átfogó reformoknak a katolikus egyház is útjába áll, s az 1880-as évek végén egyik szorgalmazója az egyház és állam szétválasztásának. Mindezek a követelések lehetővé tették, hogy miként az 1880-as évek végén, az 1890-es évek elején is bizonyos közeledési késérieteket tegyenek a szocialisták és a boulanger-isták között. Sternhell nagy figyelmet szentel annak, hogy a boulanger-isták részéről ez miként következett be, s a La Cocarde nemcsak Lafargue és Guesde oldalán keresett megértést, hanem a szocialisták másik, kifejezetten antiboulanger-ista szárnyán, Jaurèsnél is. 1894 novemberében a La Cocarde olyan cikket jelentetett már meg, amely „a múlt nézeteltéréseire" a feledós fátylát kívánta borítani, s hangsúlyozta: a jövőben együtt kívánnak harcolni. Amikor pedig az állami szervek az 1890-es évek elején szocialistákat börtönöztek be, vagy állítottak a vádlottak padjára — akkor a boulanger-isták is sokszor a szocialisták védelmére siettek. A „múltról való megfeledkezés" azonban sohasem volt teljes, s Barrés alkalmanként többször visszatért a nagy napokra, s Jaurèsnek és a szocialistáknak szemére vetette, hogy a tábornokot cserben hagyták. A történeti események felgöngyölítése után a tanulmány elemzi Barrés gazdasági és filozófiai gondolatrendszerét, s azt a kérdéskört: miként képzelte megvalósíthatni azt a fajta szocializmust, amelyben Barrés hitt. Sternhell itt kitér az általános sztrájk kérdésére, amely olyan sok embert foglalkoztatott ekkoriban Franciaországban. Barrés válasza ehelyütt is ellentmondó, nem tagadja meg ennek lehetőségét, de egészében mégis inkább a fokozatos reformok módszerében hisz. Sternhell végül egybeveti Barrés és Sorel „szocialista mítoszát", minthogy mindketten hittek abban, hogy az embereknek valamiféle mítoszt kell felmutatni, ha azt akarják, hogy megmozduljanak, küzdjenek valamiért. Mindkettőnek, elsősorban azonban Barrés sz< cializmust hirdető rendszerének erős elemei a nacionalizmus, antiszemitizmus és a nérrx tellenesség. Sternhell cikkében hangsúlyozza: nem adott teljes Barrés-kópet, csak bizoryos korszakban Barrés életútjának néhány problémáját kívánta megvilágítani. (Le Mouvement Social 1971. ápr.—jún. szám. 77 —130. I.) J. Ron Bellamy: Az imperializmus hatása Nagy Britanniában Bellamy, a leedd-i egyetem előadója szerint az utolsó félévszázad története igazolja, hogy a fejlődés a nagy monopóliumok kialakulása irányába mutat, s az élősdiség tendenciája szintén kimutatható. Utal arra, hogy a West End-Bournemouth övezetben mennyivel szélesebb a járadékosok rétege, s érzékelteti, hogy hasonló problémával néznek szembe a fejlődő országok is, amikor a külföldi monopóliumok jogait próbálják korlátozni. Bellamy hangsúlyozza, hogy az imperializmus nemcsak gazdasági, hanem egyúttal katonai, politikai és ideológiai jelenség is. Ide sorolja azt a tünetet, hogy a munkásság egy részét is nacionalista hatások befolyásolták. A szerző utal arra, hogy a két világháború között a gazdasági élet erőforrásai között különösen nagy szerepet játszott a tőkekivitel. Ezt a tőkekivitelt az angol uralkodó körök nemcsak a nép életszínvonala, hanem még a termelőerők rovására is igyekeztek fenntartani. Ebből következett, hogy az angol gazdasági fejlődés növekedési szintje messze elmaradt az európai átlag mögött, a termelés szintje 86, a foglalkoztatásé 88%-a volt az 1913-asnak. (Ehelyütt az angol adatokat