Századok – 1972

Folyóiratszemle - Bruhat; Jean: Száz esztendővel később. A Párizsi Kommün jelentősége 761/III

FOLYÓIRATSZEMLE 761 — a pártfogók szándékaitól függetlenül is — komoly mértékben hozzájárultak a munkások szellemi ós politikai emancipációjához, hasonlóan a vasárnapi iskolákhoz. Az utóbbira jó példa a Birmingham Mechanics' Institute története. Ezt kézműves-kisiparosok alapították 1825-ben, és szilárdan középosztálybeli vezetés alatt állott. 1831 és 1839 között azután egy unitárius tanár, Daniel Wright tevékenysége nyomán rendkívül sikeres oktatási tevékenységet mutatott föl, itt nőtt föl és szerzett alapos ismereteket többek között George Holyoake, F. Hollick és John Griffin is, akik később mint meggyőződéses szocialisták kinőttek, kiváltak az intézetből, de mindig szívesen emlékeztek vissza az ott töltött estékre és az ott kapottakra. Az intézetek több tekintetben valóban kudarcot vallottak, de komoly eredményeket is értek el, s ezek segítségére voltak más, egyértelműbben munkásjellegű mozgalmaknak a munkások sorsának megjavításában. (The Historical Journal 1971. 2. szám. 305 —321. I.) J. G. Jean Bruhat : Száz esztendővel később. A Párizsi Kommün jelentősége Bruhat, a francia munkásmozgalom ismert kutatója, ebben a cikkében több kérdésre reflektál. Mindenekelőtt megállapítja, hogy noha a Kommün győzelmében kétségtelenül nagy szerepet játszott a spontán tényező, ezt nem szabad túlbecsülni, s itt utal azokra a szervezetekre, amelyek nagy szerepet játszottak az 1869 — 1871-es nép- és forradalmi mozgalmakban. Ehelyütt felsorolja a Chambre Fédérale des Sociétés Ouvrières (szakszervezetek), az I. Internacionálé szekcióit, valamint a Húsz Kerület Központi Bizottságát és a különféle éberségi bizottságokat, végül a Nemzeti Gárda Központi Bizottságát, amelyek jobbára a forradalom védelmére alakultak. Nagyobb figyelmet szentel Bruhat a Kommün szociális összetételének. Megállapítja, hogy míg 1848-ban egyetlen munkástagja volt a kormánynak (Albert), addig most a Kommün 65 legaktívabb tagjából 25 (mintegy 40%) volt munkás. Közöttük öntők (Camelinat és Theisz), gépészek (Langevin és Assi), könyvkötő (Varlin) ós ékszerész (Frankel). Mellettük nagy számban voltak kispolgárok, tisztviselők, újságírók, jogászok ós tanítók. Bruhat megjegyzi, hogy az alkalmazottak körében a császárság utolsó éveiben nagyfokú elégedetlenség mutatkozott, s néhány nagyobb áruház alkalmazottai sztrájkba is léptek. Ez is magyarázza az alkalmazotti rétegből származók aktivitását a Kommün idején. Bruhat ezt azért is hangsúlyozza, mert néhány történetíró szerinte elhomályosítja azt az összefüggést, amely a császárság utolsó korszakának gazdasági harcai és a Kommün között fennáll. Ezek a sztrájkok igen fontos mozzanatok, s jónéhány vezető — nem is mindig munkások — akkor tűnt fel az ország politikai életében, mint Delescluze és Lefrançais. Bruhat hangsúlyozza, hogy a Kommün Központi Tanácsában is hamarosan különböző tendenciákat, csoportokat lehet megkülönböztetni. 0v azonban a merev kategóriák alkalmazásától, noha a többség és kisebbség ismert csoportja valóban kitapintható. Ugyanígy nagyobb árnyalást követel a proudhonisták esetében. Rámutat, hogy a különféle proudhoni dogmák ellenére a gyakorlatban többen bekapcsolódtak a politikai harcokba, s a sztrájkok irányításába is. A proudhonisták nem voltak egységesek: Tolain Versailles oldalára állt, Gustave Chaudey-t viszont a Kommün idején árulóként végezték ki. A másik oldalon utalt a két proudhonista munkásra, akik oly nagy szerepet játszottak a Kommün életében: Frankelre és Malonra. A többség azonban szintén nem volt