Századok – 1972

Folyóiratszemle - Sevelenko; A. Ja.: A feudalizmus genezisének tipológiájához 754/III

756 FOLYÓIRATSZEMLE 756 kezett. A Római Birodalom területén az V—X. században Bizánc jellemzőjének szoktuk tekinteni az intenzív városi életet. A nyugati tartományok közül csak a provencei püspöki városokban nem vezetett a barbár hódítás ós az áru- és pénzviszonyok visszafejlődése a városok hanyatlására. A kontinuitás itt olyan mértékű volt, hogy nem is beszélhetünk arról a „második" nagy társadalmi munkamegosztásról, amelynek eredményeként a X—XI. században Nyugat-Európában részben ismét kialakultak a városok, részben először jelentek meg. Arles, Marseille, Avignon, Nizza, Toulon, Cannes s más helységek esetében a városi élet folytonosságát kell jellemzőnek tartanunk. A nyugati gótok fő lakóhelye Hispánia volt, a fejlődés nyugati gót altípusának sajátosságait azonban Aquitania viszonyaival is jellemezni lehet. Provence ós Aquitania feudalizációjában közös vonás volt az antik tradíciók erőssége. Nem lehet elhanyagolni azonban a különbségeket sem. Aquitaniában a germán hatás tartósabbnak bizonyult, mint Provence-ban. Bár a tartomány alig egy évszázadig (418-tól 507-ig) volt a nyugati gótok uralma alatt, a szabad germán tömegek hatása nem volt jelentéktelen. A szabad kisbirtokosok huzamosan együttóltek a megőrződött római nagybirtok népességével, servusokkal, libertinusokkal, colonusokkal. A földközösség korán átalakult szomszédsági faluközösséggé, s a nemzetségi intézmények is gyorsan eltűntek, de a frankokhoz képest gyors romanizáció sem teremtett etnikai azonosságot Aquitania és Provence között. A különbségek még a későbbi évszázadokban sem tűntek el, amikor már formálódott a délfrancia etnikum. Gallia feudalizációjának ötödik altípusa területileg Bretagne-hoz, etnikailag a keltákhoz kapcsolódik. Bretagneban a feudalizmus megszületése már a kiinduló pontnál különbözik a többi galliai területtől, a társadalmi formák római — germán kölcsönhatásával szemben itt római —kelta szintézist tanulmányozhatunk. A félsziget (római nevén Armorica) a római hódítás előtt ugyanúgy kelta jellegű volt, mint Gallia többi része. A római uralom a kelták romanizáció jávai megteremtette az „első" kelta —római szintézist, s amikor a kelta britek a III—IV. században Britanniából az angolszászok elől Bretagne-ba menekültek, a félszigeten már romanizált lakosságot találtak. A beözönlő „britonok" és a már romanizált, de hajdan szintén kelta őslakosság keveredésével jött létre a „második" római—kelta szintézis, azaz a keltákra hajdan római, most a rómaira kelta népesség telepedett. A VII. századra befejeződik a félsziget „britanizációja" s kialakul a breton etnikum. Ez a kettős szintézis éreztette hatását a feudalizáció folyamatában is. A többi galliai altípustól eltérően a britek itt nem hódítókként, hanem békés jövevényekként jelentek meg egy olyan időszakban, amikor a római uralom már elenyészett, bár a birodalom még nem hullt szét. Az egykori gallok ós a jövevény britonok között a nyelvrokonság, a szokások hasonlósága gyorsította az etnikai hatások lebontását. A britonok osztályviszonyai fejletlenebbek voltak, mint az őslakosságé, — bár Galliában az is a ft j'etlenebbek közé tartozott, hiszen a rabszolgatartó rend alig fejlődött ki —, így a feudalizáció is lassan haladt előre. A breton falu meghatározó eleme még a VI —VIII. században is a szabad kistulajdonos volt. Különbözött Gallia többi tartományától a településrend is. A települések fő formája a frank területen a római nagybirtok és a germán mark kombinációjából születő villa, Bretagne-ban a gall —brit nemzetségi szállásterületből ós katonai táborból keletkezett falu (vicus). E vicusokban és a templom körül létrejövő falvakban (locus) már a szomszédsági faluközösség és a kiscsalád földtulajdona (allodium) is lassabban alakult ki, s a feudalizáció is később következett be, mint a frankoknál. A lassabban bontakozó feudális viszonyok megteremtésében vezető szerepet játszott a katolikus egyház, mint a legnagyobb földtulajdonos. Az egyházkerületek (dioecesisek) szolgáltak mintául az államhatalom helyi szerveinek kiépítéséhez, s a gróf és püspök igen gyakran egy személy volt. Sajátosan színezte Bretagne feudális viszonyai-