Századok – 1972

Tanulmányok - Berend T. Iván: A tervezés hatása a gazdasági növekedésre 56/I

A TERVEZÉS HATÁSA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSRE 63 2 és félszeresére emelkedett, évi átlagban az egy főre jutó nemzeti jövedelemnövekedés 5,1%-ot tett ki, ami világviszonylatban is a leggyorsabbak közé tartozott, hiszen csak a néhány szocialista ország és egészen kevés számú, különlegesen gyorsan fejlődő tőkésország (Olaszország, Japán, NSzK) ért el magasabb vagy hasonló növekedési ütemet. Az 1960. évi, dollárban számított, egy főre jutó nemzeti jövedelem — az 1937. évi 200—240 dolláros értékével szemben — 1965-re már elérte a 600 dollárt, s ezzel Magyarország fejlettségi szintje, az európai országok között elfoglalt helye is lényegesen változott. Ez jut kifejezésre abban, hogy a háború előtt a magyar nemzeti jövedelem-szint az európai átlag 1/2-ét tette ki, 1965-ben viszont már közel 2/3-át. A legfejlettebb országok, Anglia, a skandináv országok stb. szintjének kb. 1/3-áról közel 1/2-ére emelkedett, s egyidejűleg a közepesen fejlett, elmaradott európai tőkésországokat (Spanyolország, Portugália, Görögország), melyekkel a háború előtt — a három ország együttes átlagát tekintve — nagyjából azonos nemzeti jövedelemszinten állt, jelentősen elhagyta, s ma mintegy 50%-kal magasabb szintet ért el, mint az említett három ország átlagos egy főre jutó nemzeti jövedelme. III. Mindezen jelentős pozitív hatások mellett azonban, a tervezés adott rendszerének erényeivel összefüggésben komoly ellentmondások is felléptek. A maximálisan centralizált utasításos irányítási modellben, miután kikapcsolta az árak és a piac hatásait a vállalatok tevékenységéből, különleges jelentőségre emelkedik a gazdaságpolitikai döntések szerepe. Miután az eszközök felhasználása erősen koncentrált, az esetleg hibás döntés igen súlyos következményekkel járhat. Erre az ötvenes évek magyar fejlesztési politikája világos példával szolgál. A hibák következményeit fokozza a piaci kontroll hiánya. De nemcsak a hibás döntések megvalósítása okozott kárt. A tervutasítások mégoly megalapozott rendszerében is hamarosan ellentmondások léptek fel, hiszen anyagi érdekeltséghez a legfontosabbnak ítélt központi célokat, a termelés mennyiségi növelését kötötték, aminek következtében sajátos hierarchia épült ki, s a legfontosabb tervteljesítési és túlteljesítési feladatoknak alárendelődtek a központi akarat egyéb fontos mozzanatai. A termelékenység növelésére, a minőség javítására, az anyagtakarékosságra, önköltségcsökkentésre stb. vonatkozó előírásokat egyre kevésbé tartották és tarthatták be. A piaci árhatások véletlenjeinek maximális kiküszöbölésére törekvő irányítási mechanizmus végül is csak részlegesen és ellentmondásosan juttathatta érvényre a központi akaratot, sőt a törekvések számos alapvető vonatkozásban egyenesen visszájára fordultak, s az eredeti célokkal ellentétes hatásokra vezettek. Az említett pozitív hatások és eredmények mellett jelentkező ellentmondások egyik legfontosabb érvényesülési területe a túlzottan költséges, alacsony hatékonyságú fejlesztésben, beruházási tevékenységben jelölhető meg. A valóságos érték- és árviszonyok kikapcsolása rendkívül fontos szerepet játszott a pazarló, új létesítményeket hajszoló és műszaki fejlesztést, rekonstrukciós feladatokat háttérbe szorító beruházási tevékenység kialakításában. Ez végső soron egyrészt hatalmas összegeket fagyasztott be az állandóan, egészségtelen mértékben növekvő befejezetlen beruházásállomány révén, másrészt csökkent termelési eredményekre vezetett.