Századok – 1972

Történeti irodalom - Kovács Endre: Ausztria útja az1868-es kiegyezéshez (Ism. Szabad György) 685/III

TÖRTÉNETI IRODALOM KOVÁCS ENDRE: AUSZTRIA ÚTJA AZ 1867-ES KIEGYEZÉSHEZ (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1968. 337 1.) Kovács Endre értékes munkája a főfigyelmet a Habsburg-birodalom 1860-as évekbeli hatalompolitikai helyzetének alakulására irányítja, alapos elemzésben részesítve annak mind diplomáciatörtóneti, mind hadtörténeti meghatározóit. Nem mellőzi a belpolitikai tényezőket sem. Terjedelmének ugyan alig egynyolcadában foglalkozik közvetlenül magukkal a belső fejleményekkel, de a belpolitika és a külpolitika között érvényesülő legfontosabb kölcsönhatások így sem maradnak érintetlenek. A munka túlnyomó részben diplomáciatörténeti mondanivalója mégis indokolta volna a problémakör szinte teljes átfogását ígérő cím némi megszorítását, vagy a tartalommal egyértelműbben összecsendülő alcím beiktatását. A bíráló mindenesetre annak értékelését tekinti feladatának, amire a kitűnő szerző ez alkalommal ténylegesen vállalkozott, s nem azt, aminek a tárgyalásba vonását a némiképpen tágasra fogalmazott cím alapján igényelni lehetne. Kovács Endre a tőle oly igen megszokott távlatossággal, a nagy összefüggések felmutatásának igényével és képességével írta meg munkáját. Ugyanakkor nem mellőzte a fejlemények zeg-zúgos előtörténetének bemutatását sem, jól érzékeltetve olyan alternatívák jelentkezését, amelyek végül is a győztes tendenciák mögé szorultak ugyan, de nem voltak eleve esélytelenek. Ezért is tud különbséget tenni a vizsgált történelmi folyamat objektív meghatározói és szubjektív tényezői között. Mindezt sok leegyszerűsítő sablon félretolása mellett nem kevéssé az tette lehetővé számára, hogy majd minden kérdés vonatkozásában a forrásokig hatolt, sőt számos esetben a kiadott, de eddig korántsem kiaknázott forrásgyűjteményekkel sem elégedett meg, s kiegészítette őket feltáratlan levéltári anyaggal. A felhasznált forrásanyag mértéktartó interpretálása, az állandóan megmutatkozó készség az ellentétes mozzanatok konfrontálására ugyancsak alakítója annak a kedvező összbenyomásnak, amit az elevenen, fordulatosán, de sohasem hatásvadászóan megírt szöveg az olvasóban kelt. A munka középpontjában tartalmilag is, szerkezetileg is Königgrätz áll. Aligha kétséges, hogy az 1866. évi háború kimenetelét eldöntő csata nevezetes fordulat kiteljesítőjének bizonyult a Habsburg-birodalom, sőt Európa újkori történetében, hiszen kitessékelte Ausztriát a formálódó német egység keretei közül. S ha Königgrätz egymagában nyilvánvalóan nem is volt oka a kiegyezésnek, kétségtelenül nagy volt a szerepe létrejöttében. Abban, hogy a Habsburg-hatalom, amely már 1860-ban — ugyancsak külpolitikai szempontoktól is ösztökélve — az Októberi Diplomában testet öltő kiegyezést hozott létre a magyar konzervatívokkal, majd érvényesítési kísérletének ós a hatalompolitikai közjátékok egész sorozatának a kudarca után, 1865-ben tárgyalásokba bocsátkozott a Deák nevével fémjelzett újabb tervezet felett, 1867-ben magáévá tette ez utóbbinak kívánságai szerint módosított változatát. De ez esetben is kölcsönhatás érvényesült. Hiszen az a körülmény, hogy az 1860-as évek első felében a birodalom reorganizációs kísérletei nem jártak eredménnyel, maga is hozzájárult a Habsburg-hatalom németországi törekvéseinek sikertelenségéhez és az azt betetőző königgrätzi vereséghez. 9 Századok 1972/3