Századok – 1972

Történeti irodalom - Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban (1877–1918). (Ism. Tömöry Márta) 477/II

479 TÖRTÉN"ETI IRODALOM leányiskola, illetve a tanítónőképző középiskolává tételéért, — s sikeres működésüket az első leánygimnázium életrehívásáért. A kötet igen érdekes, talán legalaposabb része a női szakoktatás rendszerének kialakulását, lassú fejlődésót bemutató fejezete. A szerző helyesen a hangsúlyt az ipari-szakoktatás alsó fokára teszi, s ennek megvalósulását az első világháború idejétől számítja. Említi ugyan, hogy a képzés sokkal régebbi kezdetű; kár, hogy nem szentel több figyelmet a háziipar ágai növekvő skálájának, illetve a kisipari szakmák differenciálódásának, csupán a szorosabb értelemben vett varrást, fehérneműkészítést veszi háziiparnak, mely korlátozottan adott kenyeret a nőknek a 70-es években. 1878-ban pl. a Háziipar Lapja egyik száma közölt egy cikket, melyben a névtelen szerző igen világosan s határozottan szögezi le, hogy a nők az ipari szakmák elsajátítására kenyérkereset miatt kényszerültek; ez a cikk elmefuttatást közöl az ipari munkamegosztásról, az ipari termelési folyamatoknak férfiak és nők közötti megoszthatóságáról, azaz elismeri a nők egyenlő jogát a munkához, s egyenlő értékét a munkában. Ugyanakkor ez a háziipari lap a háziipari szakmák több ágát is említi, pl. a textilszakmák mellett a kosárfonást, a különböző famunkákat, könyvkötést stb. A szerző a nők kiterjedtebb alkalmazását elsősorban a tisztviselői pályákon, s a kereskedelem területén látja. Kétségtelen, hogy a nőmozgalom első fészke a Nőtisztviselők Országos Egyesülete lett, de nem azért, mert számuk itt volt csak jelentős, hanem inkább azért, mert az akkor már „kétműszakra" kárhoztatott, s így tanulni, művelődni semmiképpen nem tudó munkásnőknek sem idejük, sem lehetőségük nem volt a mozgalmi munkára. A szerző látja, hogy a nőmunkásmozgalomnak kezdetei korábbra nyúlnak (az SzDP III. kongresszusán felszólaló, első nőküldöttnek nevét is említi, aki hiányolja, miért nem foglalkoztak a nő-munkások problémáival is), de a kifejezetten nőmunkásmozgalmat az első munkásnő-kongresszustól, 1904-től származtatja. Az olvasó számára elgondolkoztató lehet, hogy minden iskolatípusnál, — a szakmai képzésnél is ! — az iskolábajutást kezdettől felvételi vizsga előzte meg. Ennek oka — mutat rá a szerző — a népiskolákban folyó nagyon különböző szintű oktatás. A tanonciskolák a népiskolákra épülve, a polgári iskolákkal parallel működtek. Trefort miniszter a két típust előbb összeolvasztani akarja, majd elrendeli a polgári iskolákban az ipari tanműhelyek felállítását. Az első felsőbb fokú ipariskola, a Női Ipartanoda alakulásakor (1875) a szerző szerint a képzés anyaga túlnyomóan a családias nevelést szolgálja, s az ipari szakmáknak elsajátítása csak esetleges. 1874-re vonatkozólag talán még helytálló ez a megállapítás, de — mint láttuk az idézett 1878-as Háziipar Lapjá-ból — a kapitalizálódás gyorsulásával megnövekedett nemcsak a lehetősége, de a szüksége is annak, hogy a nők házonkívüli, ipari munkába, üzemekbe kerülhessenek. Mintegy 40 oldalon ismerteti a szerző az egyetemi viszonyokat. A szerző Wlassits miniszter éleslátásának, sőt, Ferenc József bölcsességének tudja be, hogy a „deklasszálódott középosztálybeli nők" problémáját felismerve, részükre megszerveztette a középiskolai tanárképzést, majd (1895-ben) a tudományegyetem 3 karának megnyitását engedélyezte. Kétségtelen, hogy nagy előre lépés volt ez, amit azonban a fejlődő élet s a haladó erők mozgalma követelt (1888-tól jelentkezik éppen a diákok részéről, diáklapokban az egyetem nők számára való megnyitásának követelése) ; de hogy több volt- még a visszahúzó erő, dokumentálja az a tény, hogy a 3 fakultásra kezdetben rendkívüli hallgatóként kerülhettek a nők, majd felvételi vizsga alapján, illetve még később a felvételt „jeles" érettségihez kötötték stb. A diáklányok szociális helyzetével egyáltalán nem törődtek. Az első időkben talán nem is volt erre szükség, mert a felső rétegekből származó tanulóknak anyagi problémái nem lehettek, a diáklányok nyomora azonban rövidesen szembetűnővé vált, mikor a középrétegek leányai is megkísérelték az egyetem elvégzését. Ugrásszerűen megnőtt a nők száma a három karon már a világháború előtti években.