Századok – 1972

Történeti irodalom - Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban (1877–1918). (Ism. Tömöry Márta) 477/II

477 TÖRTÉN"ETI IRODALOM oktatási, kulturális és nevelő programja a Kommunista Párt javaslatain alapult. A peda­gógusok szakszervezete Pécsett már 1945 januárban megalakult. Az iskolákban a régi könyveket ki kellett cserélni, demokratikus szellemű tankönyvekre volt szükség. Elő­segítették a munkások és parasztok gyermekeinek tanulását az egyetemeken és közép­iskolákban. Szélesre tárták az egyetemek kapuit a nőhallgatók előtt. Megszervezték a nemzetiségi oktatást. Pedagógus átképző-tanfolyamokat szerveztek, és megteremtették a demokratikus oktatásügy személyi feltételeit. Törvénybe iktatták az általános iskolát, amely — a szerző helyes megállapítása szerint — a művelődés terén olyan nagyhatású volt, mint a földreform a gazdasági életben. KOPASZ GÁBOR NAGYNÉ SZEGVÁRI KATALIN: A NŐK MŰVELŐDÉSI JOGAIÉRT FOLYTATOTT HARC HAZÁNKBAN (1777—1918) (Budapest. 1969. 439 1.) A rendkívül széles forrásanyagra támaszkodó munka impozáns bemutatója a magyarországi nők jogaiért folytatott küzdelem történetének. A szerző többet ad könyvé­ben, mint amennyit a címben ígér: nemcsak a nők egyenlő iskoláztatásáért, művelődéséért folyó harcot mutatja be, a harc úttörőinek — közéleti férfiak, kultúrpolitikusok, írók, pedagógusok, az első nő-írók — vonatkozó működését, szerepét ismerteti, hanem helyet kapnak kötetében a nőknek saját sorsuk javításáért folytatott küzdelmei is. A szerző bevezetésül a Ratio Educationistól, az első művelődési törvénytől indult el, s fokról-fokra végigkíséri a magyar nevelésügy történetét, a legkülönbözőbb iskolatípusok kialakulásának, fejlődésének menetét, minden újabb típus jelentkezése körülményeit, alapításának tárgyalását, ezután tér rá a nők iskoláztatásának problémáira, visszamara­dásuk okainak, sokszor mesterséges visszaszorításuk tényeinek magyarázatára. Az iskolatípusok szükségszerű felmerülésének, terveinek, a létesítésük körüli nehézségeknek — a megvalósulás menete közbeni változásuknak — hiteles ábrázolása óriási munkát igényelt. A könyv terjedelmének mintegy 60 százalékát az általános neve­lésügy története foglalja el. Ez az általános művelődésügyről alkotott kép mindig pontos, s feltétlenül szükséges különösen a kezdeti időszakra vonatkozókat, mert csak így érté­kelhető igazán a nők jogaiért jelentkező „pionírok" ténykedése. Látjuk, hogyan merül fel az 1770-es évek elején a leányok oktatásának követelése — addig nem történt értük semmi, s tulajdonképpen az 1848 — 49-es forradalom és szabadságharcig nincs is változás. A leánynevelés terén „felelősség"-et csupán az előkelő származású lányok legkiválóbbjai esetében éreznek kultúrpolitikusok, általában a gondolkodó, művelt emberek, kiknek szemlélete még hosszú ideig rendi szellemű: a „családi" nevelés a fontos, a nő legyen jó feleség és jó anya. Igen kicsi a száma azoknak a családtalan, férjtelen felsőbb rétegekből származó nőknek, kik családtól független, önálló keresettel bíró nevelőnőkké, tanító­nőkké lehettek. Ezekért indult hírlapi vita, politikai harc, melyeknek során jelentkeztek pl. az első nőírók, nő-tanítók írásaikkal. Takács Éva, Máthéné Ujfalvy Katalin, Molnár Borbála portréja így villan fel előttünk. Nyilatkozataikból látható, hogy korántsem vágy­tak közéleti szereplésre, azoknak sem szántak ilyet, kiknek érdekében megszólaltak, csupán tanulni, művelődni szerettek volna. — A másik nem részéről szintén akadnak — kevesen ugyan, — kik szót emelnek az uralkodó osztályok legkiválóbb leányai tanul­hatása érdekében, pl. már 1835-ben felmerül a gondolat: az egyetemet meg kell nyitni részükre (Nyáry István sárospataki tanár), de van már szószólója az általános iskola­kötelezettségnek, a „köznép" leányai számára az alsófokú oktatás kiterjesztése követe­lésének (1827). — A kor emancipációs irodalma s mozgalma fellendül, így jön létre az

Next

/
Thumbnails
Contents