Századok – 1972
Történeti irodalom - Józsa Antal–Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyarok a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és polgárháborúban (Ism. Farkas Márton) 470 /II
470 TÖRTÉN"ETI IRODALOM a magyar korona kezünkben tartott pompás „életrajza". Deér munkája lezár egy korszakot (a mágikust, a megalkuvót) és egyúttal elindít egyet, amelynek nyomán tisztábban 'áthatunk, s amely közvetve ugyan, de felszínre hozza a magyar középkor eddig lappangó értékeit is. LÁSZLÓ GYULA JÓZSA ANTAL—MILEI GYÖRGY: A RENDÍTHETETLEN SZÁZEZER. MAGYAROK A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOMBAN ÉS POLGÁRHÁBORÚBAN (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1968. 279 1.) Népünk szocialista tudata kialakításának és fejlesztésének igen fontos eszköze történelmünk haladó, forradalmi hagyományainak feltárása és közkinccsé tétele. A magyal1 marxista történettudomány előtt álló eme feladat megoldása azonban jelentőségében túlnő az ország határain, mert a magyar nép évezredes történelmének nem egy szakaszában az egyetemes emberi haladás élvonalában állt. Legbecsesebb forradalmi hagyományainkra éppen az jellemző, hogy azok sohasem szűkültek le egy kis nép története provinciális eseménysorozatává, hanem egyben az egyetemes fejlődés termékenyítő erejévé is váltak. Mindezek elmondása talán érezteti annak a vállalkozásnak hazai és nemzetközi hasznát, amellyel Józsa Antal és Milei György az első világháború alatt orosz fogságba esett csaknem százezer magyar hadifogolynak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megvívásában kifejtett szerepét, majd az azt követő polgárháborúban a szocialista forradalom vívmányainak megvédéséért folytatott hősies harcát széles forrásanyagon nyugvó, marxista tudományossággal megírt, színvonalas feldolgozásban tárja az olvasó elé. A mű legfontosabb eredménye kétségkívül annak meggyőző bemutatása, hogy a magyar hadifoglyok az 1917—1921 közötti években lezajlott forradalmi mozgalma, amelynek során a legkülönbözőbb társadalmi osztályokba és rétegekbe tartozó egykori osztrák-magyar katonák a szocialista forradalomhoz, egy új, kizsákmányolásmentes társadalom felépítésének igenléséhez, majd a szocialista építőmunka belső és külső ellenségeivel szembeni harc vállalásához jutottak el orosz testvéreik oldalán, történelmi jelentőségében az 1848 — 1849-es forradalom- és szabadságharchoz s az 1919-es Magyar Tanácsköztársasághoz zárkózik fel, és a magyar népnek az általános emberi haladásért kifejtett egyik legszámottevőbb erőfeszítése volt. Az említett történelmi időszak (1917 — 21) eseményeinek nyomonkövetése, s bennük az osztrák-magyar, főként a magyar hadifoglyok küzdelmes, szerteágazó, majd újra egymásra találó útjainak végigkísérése a hadifogságba eséstől a fogolytáborokig, a szocialista forradalmi eszmék megtermékenyítő hatásától a forradalom tudatosulásáig, s végül a forradalmi tettektől a szocialista haza védelméig, nem kis erőfeszítésébe került a szerzőknek, akik a szovjet, csehszlovák, magyar és más levéltárak óriási és mégis sokszor hézagos anyagát átnézni kényszerültek. A fáradságos munka azonban eredménnyel járt: a napvilágra került források tükrében lasssan kibontakozott a fogolytáborok, munkatáborok küzdelmes élete, majd a cári Oroszország pusztulásra érett társadalmának megrendítő képletében az a sajátos szerepvállalás, amit a hadifoglyok a bolsevik párt és saját legjobb forradalmár vezetőik irányítása alatt lassan elfogadtak. S ha figyelmünk végigkövette az I. és II. fejezet szemléletes leírásán keresztül ezt a históriai folyamatot, a III. fejezetben azoknak az internacionalistáknak küzdelmei tárulnak elénk, akik a petrográdi, moszkvai fegyveres felkelések, majd a Kalegyin- ós Kornyilov-féle ellenforradalmi erők elleni csaták harcosaiként 1917 végén és 1918 elején a hadifogoly forradalmi mozgalom
