Századok – 1972

Történeti irodalom - Dommanget; Maurice: L’introduction du Marxisme en France (Ism. Jemnitz János) 454/II

454 TÖRTÉN"ETI IRODALOM MAURICE DOMMANGET: L'INTRODUCTION DU MARXISME EN FRANCE (Lausanne, Editions Rencontre. 1969. 232 1.) A MARXIZMUS ELTERJEDÉSE FRANCIAORSZÁGBAN M. Dommanget a francia munkásmozgalom történetének egyik legszakavatottabb kutatója, aki a XIX. sz.-i francia munkásmozgalom kérdéseinek úgyszólván valamennyijében maradandót és újat nyújtott. Blanquiról és Varlinről szóló írásai még az 1920-as években jelentek meg, Blanquiról kutatásait később, az 1950-es években szélesítette ki, Vaillantról szóló nagy életrajza 1956-ban jelent meg. Az itt ismertetett kis írása részint ezeknek a kutatásoknak összegezése, érdekes gondolatok sorát tartalmazó szintézise. Dommanget bevezetőjében megjegyzi, hogy utoljára húsz esztendővel ezelőtt egy másik szocialista A. Zévaès jelentetett meg erről a kérdésről könyvet, de azóta az új kutatások új területeken tették lehetővé, hogy pontosabb értékeléseket adjanak. Dommanget első fejezetének címéül azt választotta: „Marx nem-ismerete, avagy a félreismert Marx." E fejezetben érzékelteti, hogy még olyan ismert munkásvezetők, s az Internacionálé oly oszlopos tagjai is, mint B. Maion milyen későn ismerkedtek meg Marx gondolataival. A negatív példák mellett azonban nagy gonddal kutatta fel, hogy mikor nyomtatták le először Marx nevét a francia sajtóban. Az időpontot 1843-ra teszi, s a forrás a fourierista V. Considérant lapja. Nyomon követi, hogy a Német—Francia Évkönyv, majd a Szent Család megjelenése milyen visszhangot kapott Franciaországban — megállapítása szerint csekélyei. Dommanget kitér arra, hogy a Tőke is milyen lassan tört utat magának a francia olvasókhoz, s erre vonatkozóan Maion, Guesde vallomásait idézi, valamint Engels soraival bizonyít. A Kommunista Kiáltvány megismerésének folyamatát is érinti, s érzékelteti, hogy még a speciálisan a francia történelemmel foglalkozó és könnyebben érthető írásokat, mint a „Louis Bonaparte államcsínye" is milyen lassan talált el még az olyan olvasott és régi francia szervezett munkásokhoz, mint B. Maion (aki az emigrációban, még 1879-ben is úgy írt e könyvről, mint amely „állítólag nevezetes"). Dommanget megjegyzi, hogy ez nemcsak Malonra volt jellemző, hiszen Lefrançais, Pottier ós Pelloutier írásaiban is feltűnően kevés az utalás Marx műveire. Mindehhez hozzáfűzte, hogy ez nem teljesen francia sajátosság, s erre bizonyít ék nl Lessner leveleiből közöl részleteket, aki pedig Marx baráti köréhez tartozott, s a fiatal, a szocialista irodalomban tájékozott G. B. Shaw emlékeiből idézi, hogy Shaw csak 1883-ban, Hyndman tanácsára ismerkedett meg Marx „Tőke" c. írásával, ami nagy hatást gyakorolt rá. A második fejezet témája viszont már az, hogy mennyiben lett Franciaország maga is a marxista kutatások tárgya, hiszen Lenin óta annyira közkeletűvé vált meghatározása, amely szerint a francia szocializmus, az osztályharcok folyamata volt a marxi szocializmus egyik forrása. Dommanget feleleveníti Marxnak és Engelsnek a francia polgári forradalomra, a „veszettekre", Rouxra és társaira, majd a Babeuf-féle „egyenlőek" mozgalmára, a nagy utópistákra, Fourier és Saint Simon munkásságára való megjegyzéseit. Majd következtek a párizsi évek, amikor Marx közvetlenül is megismerkedett Proudhonnal, később pedig megírta híres kritikai írását. Engels ugyanebben az időben rendszeresen tájékoztatta az angol, nagyrészt chartista lapokat a francia eseményekről. Az 1840-es években szemmel kísérték Blanqui és a blanquisták tevékenységét, Lamartine és Flocon munkásságát, s mindezt kritikailag értékelték. Dommanget érzékelteti, hogy később Marx „francia-érdeklődése" miként módosul az 1850-es, majd az 1860-as években. Ezt tükrözi az új nevek feltűnése (köztük volt P. Lafargue és Ch. Longuet), az T. Interna-