Századok – 1972

Történeti irodalom - Domokos József: Áchim L. András (Ism. Pölöskei Ferenc) 426/II

427 TÖRTÉN"ETI IRODALOM mozgalmat. De a dogmatikus történetszemlélet fekete-fehér történeti tablójára sem kerülhetett hiteles Áchim-portré. Történeti alakjára a narodnyik, városellenes, anarchista és más cimkóket aggatta anélkül, hogy életútját marxista tudományos módszerrel elemezte volna. Születésének 100. évfordulójára azonban mégis csak elérkezett a régen esedékes történeti igazságtevés. A számvetésre kötelező centenáriumi ünnepségek, tudományos kutatások és viták, mindenekelőtt Domokos József könyve nyomán hamisítatlan valóságában kialakult előttünk az igazi Áchim-kép. Világossá vált a történetkutatók, az olvasók számára, hogy Áchim L. András a századforduló idején formálódó progresszió kiemelkedő személyisége volt, és a hosszú ideig tapasztalható meg nem értés, ellenérzés cáfolata közben sem esik az író ellenvégletekbe, a csábító idealizálás veszélyeit elhárítja magától. Ezért nem csak történeti jelentőségű, — a földosztásra, a progresszív adózásra, az általános, egyenlő, titkos választójog megvalósítására vonatkozó, vagy háborúellenes — cikkeit, politikai beszédeit méltatja, hanem a helyi csete-paték mórlegét is megvonja, a mozgalomnak inkább ártó, drasztikus emberi vonásait is bírálja. „Aki ferdén néz rá, annak már orrára koppint: — olvashatjuk a 144. lapon —, aki a könnyen ingerelhető embert kissé is megbántja, annak százszoros sértéssel válaszol." A levéltári források, sajtóközlemények és az események élő résztvevőjének történeti forrásértékű személyes emlékei, élményei alapján végigkíséri a rendezett tanácsért folytatott helyi demokratikus mozgalmat. Képsoraival, választékos színes stüusával érzékelteti a községi közigazgatású mintegy 40 ezres Békéscsaba politikai, kulturális atmoszféráját is. „A várossá fejlődött helység bizony nem volt más — írja a 46. lapon —, mint egy szélesre duzzadt falu, amely elvesztette a falu szegény népének minden nyomorúsága mellett is meglevő báját, kedves hangulatát, egészséges jó levegőjét, anélkül, hogy a városias kultúra kezdeti jeleit mutatta volna." Részletezi Áchim harcát a kórházi panamákkal szemben, a közpénzek kezelése s a hatóságok visszaélései elleni küzdelmét. Marxista történettudományunk legújabb eredményeivel összhangban rajzolja meg elszakadását a nagybirtokos vezetésű koalíciótól. Akkor ívelődött pályája magasra, amikor a Magyarországi Független Szocialista Parasztpárt megalakításával fórumot teremtett a parasztság önálló radikális politikai harca számára. Úgy mutatja be három országos képviselőválasztási győzelmét — 1905, 1906 és 1910-ben, — hogy közben értékeli, jellemzi az ellenpártokat és jelölteket is. így válik egyre szélesebb sodrásúvá, országos összefüggéseket is magába záróvá a könyv. Csupán az Áchimmal, főként presztizsokokból, pert kezdő szociáldemokraták értékelésénél érzünk itt-ott némi szűkmarkúságot. Igaz ugyan, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az Áchim vezette parasztpárt közötti feszült viszonyért, esetenként durván kirobbanó ellentétekért elsősorban a magyarországi agrárkérdés lényegét nem értő, a demokratikus paraszti mozgalmakkal nem számoló szociáldemokrata párté a felelősség, mégsem lehet a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egész tevékenységét pusztán e történelmi mulasztása szemszögéből értékelni. A magyarországi progresszió legnagyobb tragédiája kétségtelenül az volt, — amint erre Domokos József is rámutat, — hogy a munkásosztály ós a parasztság, a szociáldemokrata párt és a demokratikus parasztpártok a forradalomhoz vezető út hosszú előkészítő szakaszán nem találtak egymásra. Az Áchim vezette mozgalom 1908-ban ért csúcsára, amikor az ezer holdon felüli — szemben az 1906-os tízezer holdas birtokhatárral — nagybirtokok parcellázása került a párt programjába, és határozat rögzítette a demokratikus, nemzetiségi és szocialista irányzatok összefogásának szükségességét. A szociáldemokrata párt azonban 1908-ban még elhibázott, választójogi taktikájára alapozott szövetségi orientációjának időszakát élte. Amikor pedig szakított ezzel a taktikával, s 1911-től kezdve már az ellenzéken — részben a parlamenten kívül — kereste szövetséges társait, addigra, jelentős részben Achim 1911 májusi meggyilkolása miatt, a paraszti mozgalom került hullámvölgybe.