Századok – 1972

Folyóiratszemle - Wandruszka; A.: Az osztrák történelem problematikájához 253/I

FOLYÓIRATSZEMLE 253 A. Wandruszka : Az osztrák történelem problematikájához Az osztrák történelem problematikája sok történészt érdekel az egész világon, nagyszámú publikáció jelenik meg és számos tudományos konferencia is foglalkozik a témával. A tanulmány először ezekről ad áttekintést és kiemeli, hogy az osztrák és német történészek mellett angol, amerikai ill. a Habsburg-birodalom utódállamaiból angolszász országokba emigrált tudósok is milyen nagyszámú publikációt jelentettek meg erről a témáról. A tanulmány lényegi része ezután következik: a szerző az osztrák történelem aktualitásának okait vizsgálja. A történészek szerinte mindenekelőtt a sok nemzet és nemzetiség együttélésének példáját látják a Habsburg-birodalom történetében — a mai kisebb és nagyobb integrációs egységekbe tömörülő világban igen lényeges ugyanez a probléma. Másrészt a második világháború óta mindenütt a történeti kutatások központi témája a nemzeti kérdés: nemzet, nemzetiség, nacionalizmus, nemzeti érzés, nemzeti tudat kategóriái a viták kereszttüzében állnak — s ezekhez a vitákhoz az osztrák történelem bőséges példatárral szolgál. A Birodalom egészével való foglalkozás különben viszonylag új vonás. A XVIII. században és a XIX. század elején csak részfeldolgozások születtek: Ausztria történetét dolgozták fel önállóan és csak mellékesen, függelékként emlékeztek meg a Birodalom többi részéről (Sclirötter) vagy pedig az egyes tartományok önálló történetét írták meg (Palacky cseh története). Az összbirodalmi történetírás igénye is megjelenik (Franz Grillparzer, J. Ameth: Geschichte des Kaisertums Osterreich), de jelentős eredményeket csak a következő, 1849 utáni korszak hoz. Az 1849 utáni időszak abszolutista központosító tendenciája magával hozza az összbirodalmi történetírás fellendülését: 1853-ban Joseph Alexander: Über Nationalgesehichte und den gegenwärtigen Stand ihrer Pflege című írása programot ad és fontos gyakorlati lépés az osztrák történettudományi intézet megalapítása (1854). Az abszolutista kísérlet meghiúsult. A birodalmi történetírás számára azonban igen gyümölcsöző volt ez az évtized — mindenekelőtt az Intézet megalapítása miatt. 1867-ben jelent meg Hermann Ignaz Bidermann: Geschichte der österreichischen Gesamtstaatsidee 1526 -1804 című könyvének első kötete, a kor azonban nem kedvezett az „összállami eszmének", így a második kötet csak 1889-ben, a szerző pesszimista előszavával jelent meg. Ahogy azt Otto Brunner is hangsúlyozza, az 1867— 1918 közti időszak tekinthető az osztrák történetírás legjelentősebb korszakának. Ekkor születnek Franz von Krones, Franz Martin Mayer, Alfons Huber, Oswald Redlich jelentős művei. A korszakot tulajdonképpen három történészgeneráció fogja át, az elsőnek Oswald Redlich és Alfons Dopsch, a másodiknak Heinrich von Srbik, Hans Hirsch, Wilhelm Bauer, a legutolsó, ma is alkotó generációnak pedig Otto Brunner, Hugo Hantsch, Friedrich Walter a legjelentősebb képviselői. Megoldásra vár még, további kutatásokat igényel a Monarchia felbomlásának kérdése,- és újra és újra megjelenik az áttekintő összegezés igénye (ezt szolgálja pl. Erich Zöllner: Geschichte Österreichs von den Anfängen bis zur Gegenwart című műve). Érdekes lesz annak vizsgálata, hogy hogyan alkalmazzák az osztrák történelem kutatásában az új kvantitatív, szociológiai, pszichológiai és más modern módszereket. Nagyon fontos lenne, hogy a forrásokhoz és a problémákhoz legközelebb álló osztrák történészek végezzék ezeken a területeken a legeredményesebb munkát, — hangsúlyozza befejezésül a szerző. (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. 1970.) P.