Századok – 1972

Folyóiratszemle - Julien; Charles-André: Emlékek Oroszországból –1921 250/I

250 FOLYÓIRATSZEMLE 250 A. Clinton néhány szóban érzékelteti, mennyire nehezíti a munkástanácsok tevékenységének felmérését, hogy sok helyütt hiányoznak a tanácsok jegyzőkönyvei. Kitér a munkástanácsok és a shop steward mozgalom kapcsolataira, szól arról, hogy olykor a tanácsok ugyan kifogásolták a shop stewardok „hazafiatlan" magatartását, de az olyan nagy városok munkástanácsai is rokonszenvvel írtak róluk, mint Southampton és Liverpool. Ugyancsak pártolták az UDC (Union for Democratic Control) tevékenységét, s egy sor külpolitikai jellegű határozatot hoztak, amelyekben az orosz forradalmakat üdvözölték, vagy pedig a béketárgyalások megkezdését, s általában határozottabb békepolitikát sürgettek. (International Review of Social History. 1970. 2. sz. 202—234. I.) J. Charles-André Julien: Emlékek Oroszországból — 1921 Madeleine Reberioux bevezető szavaiból megtudhatjuk, hogy Ch. A. Julien régi szocialista (apja még Jaurès barátja volt), részt vett a nevezetes tours-i kongresszuson, a Kommunista Intemacionáléhoz való csatlakozás mellett szólalt fel, ezt követően Észak-Afrikában vett részt a mozgalomban. A francia-afrikai területek küldötte volt a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán. Tapasztalatairól annak idején néhány rövidebb feljegyzést közzé tett a sajtóban, de a teljesebb megjelentetésre csak 1969-ben, az Internacionálé 40. évfordulóján került sor. Julién maga később a rabati főiskola irodalmi tanszékének volt vezetője, s a Sorbonne-on a gyarmatosítás kérdésének tiszteletbeli profeszszora volt. i A napló első oldalai Tallinnban (Julien még régi néven Révairól ír) kezdődnek, a forrongó állapotokat érzékelteti, az észt kormányzat növekvő szovjetellenességéről emlékezik meg, ami fokozódik azután, hogy az észt szociáldemokraták 1921 januárjában kiváltak a kormányból. Egy sor ellentmondást érzékeltet, például, hogy az észt kormány szorgalmazta az észt—szovjet kereskedelem bővítését, de egyúttal egyre élesebben támadta a kommunistákat. A kommunista párt illegalitásba szorult, de befolyását megőrizte, s ez a választási harcokban is megmutatkozott. Julien egyébként ezt az utat Paul Vaillant-Couturier és Loriot társaságában tette meg. Az út következő állomása Narva volt, majd megérkeztek Petrográdba. Itt új élmények érték, beszámol a Jugyenicstámadás emlékeiről, egy iskoláról, ahová ők váratlanul, minden előkészítés nélkül toppantak be. Beszélgettek a tanárokkal. ír a mai szemmel riasztó élelmezési helyzetről, egy fiatal francia tanárnőről, akinek naponta kilenc órát kellett tanítania, s utána még „másodállásban" végzett munkát. A küldöttek a szovjetek házában ebédeltek, de ott is hal, fekete kenyér és tea jutott nekik. Julien megemlékezik a határtalan politikai érdeklődésről, amivel a fiatalok tudakolták, mi a véleményük az új Lenin-tézisekről, az új gazdasági politikáról, s azt is érzékelteti, mennyire éheztek a munkások, az emberek Petrográdban, ami természetesen türelmetlenné tette őket. Nagyon foglalkoztatta az embereket a spekuláció. Julien feljegyzett olyan véleményeket, amelyek e viharos év lappangó hangulathullámaira, érzéseire utaltak: a munkások között olyan hangokat hallott, hogy csak a parasztok gazdagodlak meg a forradalomban — amit a valóság részben alá is támasztott, — a városi piacon ruhát adtak tojásért. S a kavargó vélemények között még nyomára bukkanhatott a „kommunisták nélküli szovjeteket" jelszónak csakúgy, mint az antiszemita érzelmeknek. Voltak, akik még bizakodtak egy újabb lengyel intervencióban. Julien ugyanakkor aláhúzta: Petrográddal szemben ekkor Moszkvában nagyobb élénkséget, jobb ellátottságot tapasztalt, amiben a NEP jegyeit is felfedezte.