Századok – 1972

Történeti irodalom - A százéves Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár története (1856–1966). (Ism. Réti T. László) 219/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 219 Az „Emlékek, arcok, Budapest." írója Budapest városparancsnokaként dolgozott három esztendeig, így nem egyszerűen kivételes helyzetű tanúja, hanem legfontosabb és mindenben készséges segítője volt fővárosunk újjáéledésének. Megértő emberségtől vezetett tevékenységéről számos történetet őriz a budapestiek — köztük írók, művészek, tudósok — hálás emlékezete. Könyvében epizódokat sorakoztat egymás mellé, tényeket közöl sokrétű, hallatlanul nehéz körülmények között végzett munkájáról. Ezekben az epizódokban híven tükröződik a kor bonyolult ellentmondásossága, tengernyi problémája, gondja. Zamercev tábornok minderről őszintén, egyszerűen és világosan ír; sorait meleg barátság fűti a magyar nép iránt. Visszaemlékezései méltán keltettek nagy érdeklődést az olvasók körében. TÓTH SÁNDOR A SZÁZÉVES MOSONMAGYARÓVÁRI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR TÖRTÉNETE (1856—1966) (Budapest, Mezőgazdasági Kiadó. 1969. 147 1.) A Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szekciójának gondozásában a fenti címen megjelent munkát mint a fejlődő magvai' üzemtörténetírás jelentős eredményét üdvözölhetjük. A négy részre tagolt mű dr. Sárközi Zoltán (I., II. rész), dr. Szilágyi Gábor (III. rész) és dr. Szekeres József (IV. rész) munkája. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár története, amely az üzem alapításának 110. évfordulója alkalmából jelent meg, nem tartozik a „jubiláris" történeti irodalom közé. Avatott tollú szerzőinek felkészültségéről tanúskodik az az egységes, és véleményünk szerint követendő felfogás is, ahogyan témájuk tárgyát, az üzemet, és ennek folytán az üzemtörténetet kezelik. A szerzők az üzemben nemcsak a munkásmozgalom részét, az osztályösszecsapások színhelyét stb. látják, azt nemcsak mint technika- és gyártmánytörténetet fogják fel, hanem az üzemet a maga bonyolultságában összetett, gazdasági-társadalmi-technikai jelenségként vonják vizsgálat alá. Az üzemnek ez, a történeti irodalomban mindinkább uralkodóvá váló tudományos felfogása lehetővé teszi a szerzők számára, hogy megtalálják azokat a belső arányokat, amelyek munkájukat a tanulmánygyűjtemény szintjén túlmenő egységes egésszé ötvözik. A szerzők helyesen ismerik fel azt is, hogy az üzemtörténet a helytörténet egy sajátos válfaja, s ezzel elkerülik az országos egész és az általuk tárgyalt „vidéki" rész arányának eltúlzását, vagy éppen mellőzését. Ebből adódóan Sárközi Zoltán képes helyes arányokat kialakítani akkor, amikor a rflosoni mezőgazdaság helyzetét, mint a gépgyár kialakulásának természetes és objektív alapját tárgyalja, azt mint az ország mezőgazdaságának részét veszi vizsgálat alá a polgári gazdálkodásra való áttérés időszakában. Helyesen látja, hogy a tárgyalt üzem nemcsak a tájnak, a városnak, de tágabb értelemben az egész ipari és mezőgazdasági struktúrának is szerves része. Rámutat azokra az országosan is érvényes akadályozó és serkentő tényezőkre, amelyek hátráltatták, ill. siettették a magyar mezőgazdaság modern igényű fejlődését, ill. a mezőgazdasági gépgyártás megindulását. Sárközi, miként szerzőtársai, az objektív körülmények elemzésén túl arányos mértékben figyelmet szentel a szubjektív feltételek szerepének is a mosoni gyár fejlődésében. Kühne Ede alakja Sárközi felfogásában olyan, a magyar ipar történetében nem egyedülálló, külföldről származott kapitalista vállalkozó hús-vér típusa, akinek dinamikus szervezőmunkája, hozzáértése nyomán a szerény méretű műhely jelentős gyártmányprofillal rendelkező, s a kor színvonalán álló eszközök gyártását is vállalni tudó üzemmé fejlődik. A szerző elemző módon veszi vizsgálat alá az üzem üzleti kapcsolatainak fejlődését, annak volumenét, földrajzi kiterjedtségét ós azt a társadalmi-gazdasági közeget, amelyben a fiatal üzemnek meg kellett küzdenie