Századok – 1972

Történeti irodalom - Kabrda; Josef: Le systéme fiscal de l’Eglise orthodoxe dans l’Empire ottoman (Ism. Káldy-Nagy Gyula) 199/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 200 nem érhette meg; 1968 tavaszán ankarai tartózkodása közben váratlanul meghalt. Kéziratának kiadásra való előkészítése és gondos megjelentetése a prágai orientalisztikai intézet munkatársának, dr. Zdenka Veseiának köszönhető. J. Kabrda az ortodox egyházi adózásra vonatkozó első alapvető tanulmányát (az egyik vidini metropolita 1763. évi kinevezési okiratának kommentált közreadásával) már 1937-ben megjelentette. Ezt követő kutatásaiban továbbsegítette E. Herman görög forrásokon alapuló tanulmánya (Das bischöfliche Abgabenwesen im Patriarchat von Konstantinopel vom XI. bis zur Mitte des XIX. Jahrhunderts. Orientalia Christiana Periodica, V. 1939; 434—513. 1.), melyben a különféle egyházi adók és illetékek terminus technicusairól sok jó magyarázatot adott. (Említésre méltó például a ,,zeteai"-nak, „gyűjtésinek nevezett egyházi járandóság görög eredetének kimutatása, amit korábban az olajat jelentő arab „zeit" szóval azonosítottak). J. Kabrda kutatásait éppen e nehezen megfejthető terminus technicusok értelmezésére irányította, s e most megjelent tanulmánykötetének mondanivalója is tulajdonképpen ezek elemzésében sűrűsödik össze. Hosszabban vagy rövidebben, de behatóan, külön-külön foglalkozott minden egyes bevételi ág elnevezésének megmagyarázásával, így a kincstári adóval, a patriarchákat és metropolitákat illető adókkal, a zeteai-nak nevezett járandósággal, a monostoradóval, az alamizsnával, a húskimérői kár címén szedett adóval, a mátka-adóval, a vásári illetékkel, a gyászmisék és hagyatékok bevételével, a gyertyaárusító helyek jövedelmével stb. A török szövegek alapos forráskritikai vizsgálatával, filológiai pontossággal határozta meg e különféle adók és illetékek török és görög elnevezésének jelentését. Közülük külön figyelmet érdemel a kincstári adóról, a „miri rusum"-ról adott magyarázata, mivel ezt E. Herman sokak által idézett tanulmányában az ajándékkal, a „peskes"-sel azonosította. Vele szemben J. Kabrda világosan bebizonyította, hogy a hívektől külön járandóságot szedtek „kincstári adó" és külön az „ajándék" címén; mindkét bevétel a török kincstárt gazdagította. Az „ajándékot" az egyházi méltóságok viselői tulajdonképpen már kinevezésükkor kötelesek voltak leróni. Az egyes egyházi méltóságok jövedelmezőségétől függő ajándókösszeg nagyságát, valamint a berátok kiadását a központi pénzügyigazgatás külön erre a célra felállított ügyosztálya (török neve: piskopos halifeligi kalemi) tartotta nyilván. (Az. itt vezetett regiszterek, defterek közül néhányat ma a Basvekâlet Arsivi-ban, Miniszterelnökség Levéltárában őriznek. Felsorolásukat ld. a levéltári útmutatóban, M. Sertoglu: Muhteva bakimíndan Basvekâlet Arsivi. Ankara 1955 (az 1641—1837 évekre vonatkozóan a 65., a későbbiekre a 28—29. oldalakon.) Ezek a defterek az ortodox egyház ügyeire szintén hasznos adatokat nyújthatnak. / Az egyház által beszedett adókból még ugyancsak a török kincstárt illette a „zarar-i kassabiyye", melyet a kinevezési okiratok mai szövegmagyarázói általában közelebbi meghatározás nélkül ,,mészárszók-adó"-nak fordítottak. A „zarar" szó jelentése azonban 'kár, veszteség', a „kassabiyye" szóé pedig 'mészárosi, húskimérői', vagyis az egész kifejezés jelentése „húskimérői kár". Pontos értelmezését azonban J. Kabrdának sem sikerült megadnia, s magyarázata után a szóindexben (151) közölte [„Dommage (perte) sur le droit de boucherie (signification incertaine)"], hogy jelentése bizonytalan. E kifejezés jelentése, mint már említettük, „húskimérői kár" volt, aminek teljes megértését csak kialakulásának ismerete teszi lehetővé. Ezt a hiányzó ismeretet I. H. Uzuricarsih professzornak a török hadszervezetről írt munkájából (Osmanli devleti teskilâtmdan kapukulu ocaklan. Ankara 1943. I. köt. 254—255. 1.) is megkaphatjuk: Amikor a janicsárok a XV. század második felében a hús drágulása miatt szükséget szenvedtek, II. Mehmed, hogy húsporciójukat az áremelkedés ellenére 3 akcsáért továbbra is megkaphassák, a piaci árhoz viszonyított árkülönbség fedezésére 24 000 aranyat helyezett letétbe, amiből a janicsárok részére húst mérő mészáros kárát megtérítették. Miután idővel II. Mehmed