Századok – 1972
Történeti irodalom - Isztorija Ruminii. 1848–1917; 1917–1970 (Ism. Dolmányos István) 176/I
174 TÖRTÉNETI IRODALOM 180 sulását, bizonyos evolúcióját is figyelemmel kísérik. Egyrészt rámutatnak a hadikonjunktúrára, mint amely átmenetileg erősítette a reakció helyzetét, másrészt taglalják a király és a szélsőjobboldali erők között támadt ellentéteket. Nem utolsósorban arra utalnak, hogy II. Károly reakciós politikája miként tette gyűlöletessé az uralkodót a néptömegek szemében. Az 1940. évi bécsi döntés, az a körülmény, hogy a fasiszta hatalmak vezetői beleegyeztek Erdély egy részének elcsatolásába, végleg „alulról" is és „felülről" is megingatta Károly helyzetét. A munka Hitler számító politikájának illusztrálásaként tárgyalja az elcsatolást és a területi igények kezelését, s az ezzel szemben kibontakozott romániai tömegellenállásnak — helyesen — nemcsak nemzeti felszabadító, de antifasiszta jelentőséget is tulajdonít. Az erdélyi eseményekkel kapcsolatban hiányoljuk a legújabb magyar szakirodalom bekapcsolását, általában az első kötet e tekintetben többet nyújtott. A két világháború közti művelődóst tárgyaló fejezetben Gaál Gábor és más magyarok nevei felbukkannak, ami a szerzőt dicséri. Több esetben azonban a név mellett nincs jelezve a nemzetiség, s ez a kevésbé tájékozott olvasót könnyen félrevezetheti. A könyv az Antonescu-féle uralmat a román fasizmus történetének pontosabb értelmezésével „katonai-fasiszta diktatúrának" nevezi, megkülönböztetve a légionáriusokat a vasgárdistáktól is. (Korábban gyakori volt a vasgárda és a légionáriusok sommás említése.) A könyv feltárja az Antonescu-rezsim felelősségót Románia 1941-ben történt hadbalépéséért, a Szovjetunió megtámadásáért. Románia háborús éveinek történeténél sok új levéltári anyag támasztja alá a szöveget. A Lebegyev által felvázolt széles nemzetközi (benne a figyelmesebben tárgyalt kelet-európai) háttér, Maniu politikai manőverezése, Antonescu diplomáciai akciója és bukásának előtörténete olvasmánynak is izgalmas. A kötet a kommunista párt történetét 1944 áprilisával, az új pártvezetőség megalakulásával kapcsolja be ismét az események előadásába, amikor kimutatja az RKP vezető szerepét a Vörös Hadsereggel összehangolt augusztus 23-i bukaresti népfelkelés vezetésében. Az ismertetett munka legérdekesebb — bár egyelőre természetesen még csak nagy vonalaiban kidolgozott — része a szovjet hadsereg küzdelmei nyomán felszabadult, s a szocializmus útjára lépett Románia története. A szerzők eredményeket értek el abban a kísérletükben, hogy a rövid, alkalmi összefoglalók műfajától eltávolodva, történelemmé emeljék az 1944 nyarát követő évek eseményeit. Ezt előmozdította, hogy nem kerülték meg 1944—1945 drámai mozzanatait, amelyek során a felkelésben összefogott politikai erők egy része eltántorodott a demokratikus mozgalomtól. Elbeszélik az 1945. évi román forradalmi földreform politikai küzdelmekben gazdag történetét. A román népi demokrácia összehasonlíthatatlanul radikálisabban oldotta meg a régi agrárkérdést, mint ahogy ezt a polgári reform óhajtotta: egyszer s mindenkorra megszüntette az egész nagybirtokos rendszert. A szerzők taglalják 1945 feszült hangulatú novemberének eseményeit. Később a király „sztrájkján", Tatarescu ellenforradalmi célzatú memorandumán keresztül mutatják meg a reakció gáncsvetéseit. A forradalmi erők ellentámadását a munkáspártok egyesülésével (ós annak problémáival), a polgári parlament megszűnésével és a nagy nemzetgyűlés megalakulásával, az 1948 márciusi választási győzelemmel és a pártok átcsoportosulásával szemléltetik. Ezek a változások nyitottak utat az ipar államosításához ós a további forradalmi reformokhoz. Az 1944 és 1947 közti éveket a népi demokratikus rendszer létrejöttének címszava alatt ismerteti a könyv, és általában egy forradalomról ír. Ezért zavarólag hat az a formula, hogy a népi demokratikus forradalom átnő a szocialista forradalomba (II. köt. 468. 1.). Aligha helyes, s a szerzők nem is állítják, hogy Romániában nem egy, hanem két forradalom játszódott volna le. (Természetesen a népi demokratikus forradalom két forradalom funkcióját töltötte be.)
