Századok – 1972

A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Parasztmozgalmak és agrárproblémák a XVIII. század vége óta - Szabad György: Észrevételek a magyarországi antifeudális küzdelmek kérdésköréhez 165/I

165 A XIII. NEMZETKÖZI TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KONGRESSZUS Szabad György: Észrevételek a magyarországi antifeudális küzdelmek kérdésköréhez 1. A feudalizmus kori Magyarországon a magyarok aránya a jobbágynépességen belül csak alig valamivel volt alacsonyabb, mint a magyarságnak a lakosság egészéhez viszonyított aránya. A magyar jobbágyok más nemzetiségű társaikkal általában azonos terheket viseltek. Ez is magyarázza, hogy a magyar és a nem magyar nemzetiségű jobbágyság az esetek túlnyomó részében azonos célú antifeudális küzdelmet folytatott a többségükben magyar, részben a magyarsághoz asszimilálódott nemzetiségi eredetű földesurak, ill. magyarországi uradalmakat birtokló birodalombeli arisztokraták ellen. 2. A magyar liberálisok által szervezett és vezetett hosszú küzdelem után, az 1848 márciusi forradalom idején — elsőként a Habsburg-birodalomban — a magyar országgyűlés hozott jobbágyszabadító határozatot, mellőzve e vonatkozásban minden nemzetiségi különbségtevést. A bécsi udvar ellenállását leküzdve ez az országgyűlés iktatta elsőként törvénybe a jobbágyfelszabadítást, és ugyancsak elsőként a birodalomban a magyar forradalmi kormányzat látott hozzá, hogy az urahna alatt álló területeken végre is hajtsa azt. 3. A magyar forradalom leverése után az osztrák önkényuralmi kormányzat I rendelkezései, elsősorban az 1853. évi császári pátens nyomán a parasztság felszabadult földállománya legalább 3%-kal csökkent. Ennél is súlyosabban esik latba, hogy ezek a 1 rendelkezések a volt jobbágyokat arra kényszerítették, hogy földállományuk hozzávetőleg 22%-át (elsősorban az „agri remanentiales" kategóriába tartozó földjeiket) maguk váltsák meg, noha ezeknek tulajdona a magyar forradalmi kormányzat intézkedéseinek az érvénybentartása esetén fizetség nélkül illette volna őket. 4. Mindezzel is összefügg, hogy az 1867. évi kiegyezés révén hatalomhoz jutott magyar kormány társadalmi bázisa jóval szűkebbnek bizonyult, mint az 1848. évi forradalom magyar kormányzatáé. A dualista kormányrendszer a magyar parasztság jelentős részét nem tudta megnyerni magának. Ennek egyik oka éppen az volt, hogy ez a kormányzat még az 1848. évi magyar forradalom parasztpolitikájához sem tért vissza, hanem nagyrészt fenntartotta az osztrák önkényuralom említett rendelkezéseit. A magyar parasztság tudatában sérelmei egybeszövődtek a kiegyezést létrehozó magyar kormányzat iránti nemzeti bizalmatlansággal. Ez nem csupán annak magyarázatához járul hozzá, miért éppen magyar parasztoknak jutott a vezető szerep a kiegyezést közvetlenül követő parasztmozgalmakban, hanem annak értelmezéshez is, hogy a dualista rendszert támogató magyar kormányok miért éppen a magyar parasztok által lakott területeken jutottak viszonylag a legkevesebb szavazathoz a kiegyezés és az első világháború közötti választásokon. E tények számbavételének mellőzése a Monarchia felbomlásának kívánatos alaposságú magyarázatát sem teszi lehetővé.