Századok – 1972

A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - A francia forradalom nemzetközi hatása - Benda Kálmán: A nemzeti ébredés kezdetei a Habsburg-Monarchia országaiban 157/I

160 A XIII. NEMZETKÖZI TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KONGRESSZUS és társadalmi követelések együtt jelentkeztek. Mivel azonban a forradalmárok nem tudtak kapcsolatot létesíteni a különben elmaradott paraszti tömegekkel, az udvarral szövetkezett nemességgel szemben mozgalmuk nemzeti és társadalmi síkon egyaránt elbukott. Más volt a helyzet Cseh- és Morvaországban. A születőben levő cseh polgárság a már kapitalizálódó ós erős német polgársággal szemben, részben a nemzeti ellentétek miatt is, a nemesség felé tájékozódott. Gondosan kerülték nemcsak a forradalmat, de az ellenkezés látszatát is, nehogy az udvar megtorlását vonják magukra, s azt a keveset is elveszítsék, amit elértek. A társadalmi és a nemzeti törekvések így az irodalomba húzódtak, a politikában érdemlegesen nem jutottak szóhoz. Bonyolultabb volt a fejlődés a délszlávoknál. Más volt a társadalmi és politikai helyzet az Ausztriához tartozó szlovéneknél, a Magyarországgal együttólő Horvátországban, vagy a mai Vajdaság szerbjei közt. A francia forradalom eszméi korán utat találtak hozzájuk is, előbb csak az értelmiség körébe, majd a francia harctérre vezényelt határőrezredek révén a néphez is. 1790-ben a temesvári szerb nemzeti kongresszuson már megütközött a konzervatív nemesi tábor a forradalmi nacionalistákkal, akiknek szószólója Secanac Jakab volt. Ahogy az ortodox püspök, Tököli Száva mondotta: „nem csinálunk francia módra forradalmat." 1790 után a nemzeti és a társadalmi törekvések a horvát és magyarországi szerb mozgalmakban is egyre jobban összeforrnak (Szerbia még a Porta fennhatósága alatt van, s ez nagyon lelassítja fejlődését, a szlovéneknél pedig majd Napóleon csapatainak megjelenése lobbantja lángra a nemzeti mozgalmat), a volt jozefinista értelmiségiekből álló balszárny azonban ekkor még gyenge ahhoz, hogy a politikai cselekvésig eljusson. Közülük többekkel találkozunk majd a magyar jakobinus mozgalomban. A románokhoz a francia forradalom eszméi Erdélyben magyar közvetítéssel, Moldvába és Havasalföldre főként Lengyelországon át érkeztek. A román fejedelemségek bojárjai a román nemzeti aspirációk hordozói, politikai rokonszenvet mutattak Franciaország iránt, de elutasították a forradalom szociális programját. Polgárság viszont nem volt, az elnyomott és tudatlan parasztsághoz pedig el sem jutott a forradalom híre. Eljutott viszont a más társadalmi viszonyok közt élő erdélyi román parasztokhoz, akikben nem politikai, hanem társadalmi reményeket keltett. Ezek azonban magukra hagyatva, értelmiség nélkül legföljebb új parasztfelkelést támaszthattak volna. így azután a román társadalom sajátos helyzeténél fogva a nemzeti és a szociális törekvések nem találkoztak egymással. A Monarchia osztrák tartományaiban egységes nemzeti mozgalom nem bontakozhatott ki. A német nacionalizmus kisugárzott ugyan Ausztriára is, politikai következményei azonban nem voltak, mert a tartományi hagyományok erős érvényesülése következtében nem alakult ki osztrák nemzeti közösség (legfeljebb tiroli, stájerországi stb. patriotizmusról beszélhetünk), és mert nemcsak az osztrák nemesség, hanem a polgárság is haszonélvezője volt a más országokra is kiterjedő Habsburg-hegemóniának, melynek vámpolitikája főként az ő érdekeiket képviselte. A Monarchia egysége ellen irányuló különböző nemzeti mozgalmak így gazdasági pozíciójukban érintették az osztrák tartományokat, s csak szorosabbra fűzték azoknak a dinasztiával való kapcsolatait. Az értelmiség körében azonban erős demokratikus törekvések éltek, s egy kis csoportjuk 1794-ben Riedel báró vezetésével a polgári forradalom megvalósítására szembefordult az udvarral és szervezkedni kezdett. Mivel azonban az osztrák jakobinus mozgalom mögött sem állt reális társadalmi erő, a kormányzat könnyen felszámolta, vezetőiket vérpadra ós börtönbe juttatva.A legmesszebb a magyar jakobinus szervezkedés jutott, melynek 1794-ben sikerült a patrióta ós reformer köznemesség egy részét is megnyernie. A parasztsággal azonban a magyar jakobinusoknak sem volt kapcsolatuk, ami bukásukhoz vezetett, s a bécsi kormány — a reakciós nemesség egyetértésével — 1796-ben vérbe fojtotta próbálko-