Századok – 1972
Közlemények - Zachár József: A Verfassungspartei külpolitikája a Neue Freie Presse tükrében az 1870-es években 126/I
142 ZACHAB. JÓZSEF sere intene, és a »becsületre és hűségre« appellálna. Ilyen párhuzamos eljárásnál kifejlődnék az Anglia és Ausztria — a kelet-európai egyensúly két őrzője — közötti szívesen látott és szilárd érintkezés."8 5 A Monarchia tartózkodó külpolitikáját, amely az első orosz győzelmek hatására változik meg,8 6 a vezető liberális lap nemcsak rezignáltán fogadja, hanem egyenesen Angliától vár erélyesebb fellépést: „Felismerhetnék Londonban: az a remény, hogy Ausztria határozott magatartást fog tanúsítani, és megvédi keleti érdekeit Oroszország ellen, teljesen megalapozatlan volt, és hogy Ausztriát nem lehet előre tólni, hanem maguknak kell cselekedni, hogy a háború ne legyen krónikus baj."8 7 A kezdeti török sikerek ugyan reménnyel töltik el az osztrák liberálisokat, Plevna elestét azonban, amely döntő változást hoz a hadműveletekben, az eseményhez illő komolysággal fogadják. Jól látják, hogy az orosz csapatokat nem lehet megállítani, és az orosz csapatok Plevnába való bevonulásának másnapján a török kormánynak az azonnali békekötést tanácsolják: „Mind a katonai, mind a politikai megfontolások aplevnai események tekintetében kézenfekvővé teszik a török kormánynak: szükségszerű, hogy ti. mentse a vereségből, ami menthető, ha nem akar az ellenállás folytatásával mindent kockára tenni. Ha tehát tanácsot adhatnánk a török kormány számára, úgy azt mondanánk, igyekezzék megbarátkozni a békekötés célszerűségének a gondolatával."88 Plevna eleste után valóban szinte megszűnik a török ellenállás, és az orosz csapatok gyors ütemben vonulhatnak Konstantinápoly felé. Anglia és Ausztria-Magyarország is most már komolyan nyugtalankodni kezd, és jegyzékben fordul Oroszországhoz.89 Ezt üdvözli a Verfassungspartei szócsöve is: „Az egész diplomáciai akció szörnyen későn jön, de még mindig időben, hogy az orosz—török különbékét megakadályozza. Mindenesetre csak abban az esetben, ha Anglia elhatározta, hogy a keleti csomó kielégítő megoldására egész hatalmát beveti, és ha Ausztria ebben kéz a kézben megy vele."9 0 Ez azonban korántsem jelenti az Oroszország elleni háborúra való elszántságot. Andrássy javaslatainak ismertté válásakor, amelyet a békekötés pontjainak egy európai konferencián való megtárgyalására tett, egyértelműen leszögezik ezt: „A konferencia az utolsó kísérlet, hogy elkerüljenek egy európai háborút. Oroszország ugyan ismételten kinyilvánította ellenszenvét minden kongresszussal vagy konferenciával szemben, de ha minden más hatalom, ahogyan valószínű, elfogadja Andrássy meghívását, aligha utasíthatják azt vissza Pétervárott."9 1 Jegyzékekkel azonban nem lehet megállítani Oroszországot, egészen Konstantinápoly elővárosáig vonulnak csapatai, míg január 31-én megkötik a fegyverszünetet. A békekötésről azonban nem nyilatkoznak. Anglia elhatározza magát a háborúra, csak Ausztria-Magyarországra vár. Andrássy azonban, aki szintén eljöttnek látja az időt, kisebbségben marad, mert éppen a Verfassungsparteit képviselő osztrák miniszterelnök is ellene szavaz a közös minisztertanács ülésén.9 2 Ugyanez a vélemény tükröződik a párt lapjában is: „Ügy hisszük, hogy jobban szolgálná az általános jólétet, és őszintébb hazafi lenne az, aki óvna egy véres és kilátástalan háborútól, mintha meggondolatlanul és saját lelkiismeretét túlharsogva, — amely kérlelhetetlenül figyelmeztet az elkövetett 85 NFP, 1877. jún. 26. 86 Diószegi I.: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája (Diószegi /.. Hazánk és Európa. Bpest. 1970)276. 1. 87 NFP, 1877. aug. 30. 88 NFP, 1877. dec. 12. 89 Diószegi I. : Klasszikus diplomácia — modern hatalmi politika, 271. 1. 90 NFP, 1878. jan. 18. 91 NFP, 1878. jan. 31. 92 Diószegi /.: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája, 257. 1.
