Századok – 1972

Folyóiratszemle - A Dél-Afrikai Kommunista Párt 1921–1971 1460/VI

Fü LYÓIRATSZEMLE 1461 jában. Az ISL nagy erőfeszítéseket tett a színes lakosság — munkásság — megnyerésére-Üdvözölte az orosz februári forradalmat, s az év nyarán a The International c. lapjukban I. Jones Leninnel és a bolsevikekkel rokonszenvező cikkeket jelentetett meg. 1918 januárjában az ISL egyik vezetője, Andrews Londonban járt, s itt Litvinovval találkozott, ismereteit még jobban alátámaszthatta. 1919-ben az ISL üdvözölte a Komintern megalakulását, s két küldöttel képviseltette magát annak III. kongresszusán. 1921 januárjában Johannesburgba nagy küldöttgyűlést hívott össze, amelyen szinte minden munkásszervezet képviseltette magát — ezen elfogadták a 21 pontot —, majd 1921 augusztusában megalakult a kommunista párt, amelynek törzsét az ISL (International Socialist League) adta. Az új párt elszánt harcot folytatott a színes munkások szervezéséért, s az 1920-as évek kezdetén véres összeütközések zajlottak le a jogaikat követelő bennszülött törzsek és a Smuts-kormány között. Nem kisebb kegyetlenséggel, repülőkkel, tüzérséggel, tankokkal törték le 1922-ben a fehér bányászok gazdasági sztrájkját is: ennek csak a bányászok körében 150 halálos áldozata volt. A Kommunista Párt védelmükre kelt — aminek eredményeként a sztrájk vérbefojtása után nemcsak a helyi munkásvezetőkkel számoltak le, hanem általában a kommunista vezetőkkel is. A tanulmány szerzője ugyanitt a helyzet ellentmondásaként aláhúzta: a fehér munkások vezetői ekkoriban távolról sem voltak szocialisták-kommunisták, s mozgalmuk egyik gyengéje éppen az volt, hogy elutasítottak minden kapcsolatot a „színesekkel". Az 1922-es év végzetes volt a fehér munkásság szempontjából; megmutatta erejét, de ugyanakkor a színeseknek hátat fordítva kaput nyitott a fehér burzsoáziával való •egyezkedés előtt. Az 1924-es választáson ilyen alapon a Munkáspárt és a fehér polgári pártok koalíciója győzött — amely csak a fehér munkások monopolhelyzetéről, a szakmunkások magas fizetéséről gondoskodott. Az 1920-as években részben e helyzet folyományaként megromlott a kommunista párt viszonya a szakszervezetekkel, ahonnan az 1920-as évek második felében az angol fejlődésre emlékeztetően szintén kiszorították a kommunista tisztségviselőket. Ezek után a kommunista párt még inkább törekedett a színes munkásság szervezésére, s a tanulmány szerzője hosszabb névsort ad azokról az afrikaiakról, akiket ebben az időben nyertek meg a pártnak. Ugyancsak részletesen elemzi a kommunista párt és az Afrikai Nemzeti Kongresszus Párt között elmélyülő kapcsolatokat, amelyek során kommunistákat is beválasztottak a Nemzeti Kongresszus vezetőségébe. A cikk rávüágít, hogy milyen viták folytak a Komintern különféle plónumain a dél-afrikai kérdésről, majd foglalkozik a kommunista párt befolyásának meggyengülésével az 1930-as évek elején, ami összefüggött a belső pártvitákkal. Külön fejezet szól a fasizmus elleni harcról, amelynek nemzetközi ós belpolitikai vetülete is volt. Otthon a Verwoerd-féle nacionalista, a fajelmélet alapján álló irányzat ellen küzdöttek a kommunisták, a nemzetközi porondon pedig az Abesszínia ellen indított hadjárat idején fokozták aktivitásukat, majd a Spanyol Köztársaság mellett bontakoztattak ki szolidaritási kampányt. A második világháború kirobbanása megosztotta a dél-afrikai vezető politikusokat, a kormányt. Smuts az Anglia oldalán való hadbalépést pártolta, Hertzog a semlegességet. A kommunista párt ebben az időben szintén ellenezte a hadbalépést, mivel a háborút imperialista jellegűnek tekintette, de elhatárolódott Hertzog nacionalista, reakciós politikai áramlatától is. A Kommunista Párt 1941 után módosította álláspontját, a fasizmus megsemmisítését tűzte zászlajára, s tovább küzdött a színesek felszabadításáért. Ebben az 1941 —1943-as periódusban a párt megnégyszerezte taglétszámát. Üj szakasz kezdődött a párt életében 1945-ben. A „színesek" egyenjogúságot követelő mozgalmával a fehér munkások bérmozgalmai fellángoltak. A legjelentősebb