Századok – 1972

Történeti irodalom - Kis Aladár: Az olasz fasizmus története (Ism. Sávoly Mária) 1433/VI

1436 TÖRTÉNETI IRODALOM végig támaszkodjanak az olasz tömegekre. A mű hosszan fejtegeti, miért nem sikerült e terv, s a polgári és szocialista ellenzék ezen alkalommal is bebizonyosodó tehetetlensége, s nem kis mértékben az uralkodó felelőtlensége, hogyan dobott mentőövet a mármár vízbe vesző fasizmusnak, amely viszont fölélesztve a squadrista terrort, 1925 — 26 folyamán kivételes törvényeket léptetett életbe, majd az 1927-ben kibocsátott Carta del Lavoro alapján megkezdte a korporációs rendszer kiépítését. Mindezek már magát a totális fasizmust jelentették. A totális állam megteremtésével az olasz fasizmus zenitjére érkezett. Ugyanakkor e totális állam eleve mély konfliktusokat hordozott magában, amelyek végkifejlődésükben a fasizmus bukásához is hozzájárultak. Ezekkel foglalkozik a könyv V. fejezete. Mindenekelőtt a legalapvetőbb problémát tárja elénk, az ország megoldatlan gazdasági helyzetét, amelyben a nagy garral beharangozott korporációs rendszer sem segített; a gazdasági válság tombolt. Az újbóli hódító, gyarmatszerző háborúkban keresett ekkor az olasz fasizmus kiutat. Ezt ideológiájuk demagóg szólamaival alá tudták ugyan támasztani, de gyarmati háborúik az átmeneti sikerek ellenére csak újabb belső krízist eredményezhettek, hiszen mind a belső, mind a külső gazdasági, politikai feltételeket nélkülözték. Az 1935-ben megindított etióp háború ós következményei olasz és nemzetközi téren, alapvető változásokat hoztak Itália addigi kül- ós belpolitikai erőviszonyaiban. Az etiópiai kétes értékű győzelemtől megittasult fasiszták hódító étvágya egyre nőtt, s ennek kielégítése érdekében, mint a szerző is megállapítja: „az ország életének minden egyes szektora a háború függvényévé lett" (245. 1.). így a gazdasági életben az úgynevezett autarkiás gazdaságpolitika, ennek folytán a centralizáltabb irányítás lépett előtérbe, politikai területen pedig „a gátlástalan elnyomás és a végsőkig fokozott politikai türelmetlenségen alapuló terror, a belső antifasiszta tendenciák letörése, valamint a gyarmati rablóháborúnak és az ország legreakciósabb erőinek maradéktalan kiszolgálása" (249. 1.), sőt, 1938-ra a faji törvények bevezetése következett be. A fejezet külön értéke, ahogy a szerző tárgyilagos, dialektikus elemző módszerével analizálja és bírálja ezt az „egyre tisztább fasizmust", és ugyanezt mondhatjuk el az olasz külpolitika irányvonalainak ábrázolásáról is. Az olasz diplomáciának a harmincas évekbeli szereplését, a nyugati nagyhatalmakhoz, illetve a megerősödő „nagy vetélytárs"-hoz, Németországhoz való rendkívül bonyolult viszonyát jellemezve jól érzékelteti, miként volt Olaszország aktív részese az új világkatasztrófa előkészítésének (Berlin—Róma tengely, spanyolországi intervenció, müncheni konferencia, Albánia bekebelezése, acélpaktum). Észrevétel gyanánt jegyezzük meg, hogy egyes területeken nem ártott volna a külpolitikai csoportok, irányzatok, koncepciók árnyaltabb bemutatása; gondolunk itt elsősorban a Grandi — Ciano őrségváltás erőteljesebb kiemelésére. A könyv VI. fejezete Olaszország második világháborús szerepét ós a fasizmus bukását tárgyalja. Úgy véljük, e részek tartalmi ismertetése a téma annyira ismert volta következtében elhanyagolható. Ugyanakkor főleg e fejezettel kapcsolatban, de a korábbiakat is figyelembe véve, néhány észrevételt kell tennünk. Bár a mű a fasiszta olasz rezsimet tárja a közönség elé, mégsem lett volna érdektelen az antifasiszta erők szerepét szélesebben megjeleníteni és jobban kidomborítani. Kétségkívül több, magyarra is lefordított mű alaposan foglalkozik e kérdésekkel, azonban egy ilyen jellegű munka sem nélkülözheti a „másik Itália" bemutatását. Az olasz antifasiszták spanyolországi működéséről tájékoztatást kapunk ugyan, ám alig történik említés a külföldi, főleg franciaországi emigrációról, amelynek pedig nemcsak a háború idején, de már 1927-től jelentős elméleti ós gyakorlati hatása volt; befolyásolták ós részben irányították a hazai antifasiszta küzdelmet elméleti folyóirataikon, valamint a Giustizia e Libertà mozgalmon keresztül. Sokkal alaposabban kellett volna tárgyalni a háború alatti partizánmozgalmat is.