Századok – 1972

Történeti irodalom - Az angol munkásmozgalom az első világháború éveiben (Ism. Jemnitz Jnos) 1427/VI

1428 TÖRTÉNETI IRODALOM tüntet egy jobboldali ellenzéki kört, amelynek legbefolyásosabb képviselője J. R. Clynea volt, s amely helyeselte a Munkáspárt honvédő irányvonalát. De elemző bonckés alá vette a homogénnek tűnő háborúellenes párttöbbséget is, ezt is különféle csoportokra bontotta. A legjellemzőbb és legnépesebb csoportként a Keir Hardie, J. R. MacDonaldféle csoportot tüntette fel, amely ugyan elítélte a háborút de a gyakorlatban az angol honvédelmi erőfeszítéseket mégsem opponálta meg, sőt a két vezető angol munkáspolitikus több nyilatkozatban jelezte, hogy igazságos, demokratikus békefeltételeket kívánnak, de ha ez a béke csak a fegyverek győzelme alapján biztosítható, akkor csakis az angol fegyverek diadala után tudták elképzelni, s a katonai vereség távlatával minden idegszálukkal szembefordultak. Ezzel a hangadó csoportosulással szemben Dowse megkülönböztette a Lansbury nevével fémjelzett pacifista keresztény tömörülést, valamint Ph. Snowdent, akit inkább „etikai pacifistának" nevezett. Mindezekkel kapcsolatban jelezte, hogy tulajdonképpen kétséges, hogy a hozzájuk tartozókat mennyiben lehet szocialistának minősíteni, háborúellenességük ugyanis nem elsősorban erről a tőről fakadt. Ez utóbbi, már szocialista háborúellenes körhöz, a vezetők közül Fermer Brockway t, Bruce Glasiert és Clifford Allent sorolta — méghozzá azon az alapon, hogy a fentvezetettek a háborút erőteljesebben vezették le a tőkés monopóliumok nyerészkedési törekvéseiből, ellentéteiből. Végül mind e négy háborúellenes frakciótól megkülönböztetett egy ötödik, még radikálisabb tömörülést, amelyhez a skót fiatal szocialistákat (James Maxton, David Kirkwood és Emanuel Shinwell) számította, akik készek voltak a háború idején is hadat viselni a munkások érdekében a tőkések és az angol kormányzat ellen. Dowse megfigyelései érdekesek, érdemlegesek, de néhány ponton, főként a személyeket illetően ellentmondásra késztetnek. A legvitathatóbbnak Hardie besorolását látom. Hiszen tény, hogy volt két olyan korai beszéde (1914 szeptemberében), amikor az angol sorozási programot nem utasította el, s a honvédelem gondolatát ő is megpendítette, de tény az is, hogy az angol kormányt a legkérlelhetetlenebbül bírálta, s mind parlamenti beszédeinek, mind írásainak hangvételét mindenki úgy látta, hogy azok határozottan háborúellenesek. Az ő nevéhez fűződik a Labour Leader nevezetes 1914 decemberi karácsonyi száma, s mindenképpen furcsa, hogy őt elválasszák egyik legközvetlenebb személyi barátjától és eszmetársától, Bruce Glasiertól, akiről Dowse szocialista vonásokat állapít meg, és összeköti azzal a MacDonalddel, akit Hardie mindig fenntartással kezelt, mert nem volt meggyőződve arról, hogy a fontos elvi kérdésekben elég következetes, internacionalista lesz-e. S Hardie csak a legkirívóbb példa, ahol a személyi besorolással szemben fenntartásokat lehet jelezni, de ha az eredmény nem is minden részletében megnyugtató, a törekvés a sokszínűbb bemutatásra örvendetes és fő vonásaiban eredményes. Miként igaza van Dowsenak azon a ponton is, amikor a részekre bontás után hangsúlyozta, hogy a háborús feltételek között, a soviniszta közhangulat állandó nyomása, támadásai összetartották ezeket a belső csoportosulásokat és biztosították az ILP háborúellenes egységét — hiszen az elvi elhatározottság szempontjából leggyengébb láncszemként tekinthető MaeDonaldot is az első hónapokban, években formálisan kiátkozta a közhangulat, nemzetárulónak, németbérencnek nyilvánította — akinek védelmében azután — tetszik, nem tetszik — az egész Független Munkáspártnak meg kellett mozdulnia. Dowse írásában még néhány érdekes észrevételre, mozzanatra érdemes felfigyelni. Ezek közé tartozik az TJDC (Union of Democratic Control) és az ILP kapcsolatának kijelölése. Ismeretes, hogy az UDC javarészt volt liberális, részben vezető politikusok, újságírók, értelmiségiek (E. D. Morei, Ch. Trevelyan, A. Ponsonby) kezdeményezésére alakult, akik azután maguk is szocialistává lettek, az ILP tagjaivá váltak, s a leg-