Századok – 1972

Történeti irodalom - Dell; Edmund lásd Hill; Christopher - Dóka Klára: A pesti céhrendszer válságának kibontakozása az 1840-es években (Ism. Spira György) 1411/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1141. DÖKA KLÁRA: A PESTI CÉHRENDSZER VÁLSÁGÁNAK KIBONTAKOZÁSA AZ 1840-ES ÉVEKBEN (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Újkori és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének Kiadványai I. Budapest. 1970. 304 1.) Örömmel értesültünk arról, hogy a budapesti egyetem Újkori és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszéke a közelmúltban kiadványsorozatot (igaz, önhibáján kívül csupán sokszorosítással készülő kiadványsorozatot) indított a hallgatóinak tollából kikerülő legjobb doktori értekezések közzétételére, s örömünket csak tetézi, hogy már a sorozat első darabja is jelentősen hozzájárul a magyar történetírás egyik régi adósságának letörlesztéséhez. Dóka Klára ugyanis a sorozat beköszöntőjeként napvilágot látott tanulmányának lapjain eltér ugyan a mű címében megjelölt témától (s ez persze szükségszerű is, hiszen külön pesti céhrendszer a valóságban nem létezett), részletes és átfogó feldolgozást ad viszont a pesti céhek 1848-at közvetlenül megelőző működéséről és nehézségeiről, s ezzel betekintést nyújt számunkra a magyarországi céhrendszer egészének bomlási folyamatába, azaz olyan területre vezet bennünket, amelyről eddig a szakirodalom alapján csak szerfölött elnagyolt ós pontatlan képet alkothattunk magunkban. Hogy a szerző milyen kevés előmunkálatra támaszkodhatott, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy már maga a téma körülhatárolása, az adott időszak pesti céheinek egyszerű számbavétele is igen nagy erőfeszítéseket követelt tőle. Fáradozása azonban nem volt hiábavaló: most — hála az ő kutatásainak — már nemcsak az áll előttünk tisztán, hogy mely pesti céhek rendelkeztek királyi privilégiummal (esetleg az idők során megújított privilégiummal is) s melyek voltak a többé-kevésbé szintén céhszerűen tevékenykedő, de kiváltságlevéllel nem bíró itteni iparos-testületek, hanem fény derül a különféle — nem mindig pusztán iparágak szerint, hanem olykor nemzeti, máskor területi alapon hol így, hol amúgy elhatárolódó — céhek között húzódó választóvonalak alkalmankinti eltolódásaira, a céhek egy részének kereteit idővel gyökeresen megváltoztató osztódási vagy éppen egyesülési folyamatokra (aminek a jóvoltából azután egyes iparágak esetében fellendülésükre, másokéban meg hanyatlásukra is tovább következtethetünk) s fény derül az úgynevezett zárt és az úgynevezett nyílt céhek közötti eltérések árnyalataira is. Dóka Klára tehát munkáját a céhek számbavételével kezdi, de eközben a céhek tipológiáját is mindjárt felvázolja, éspedig kifogástalanul. S hasonlóképpen kifogástalanul folytatja is azután művét annak a — magától értetődően elsőrendű fontosságú — kérdésnek a tárgyalásával, hogy az adott időszakban milyen úton-módon s milyen esélyekkel kerülhettek be kívülállók a céhbeli mesterek körébe. Világosan rámutat például arra, hogy ha valakit a városi tanács mesterjogban részesített, ez még korántsem tette az illetőt valóságos céhbeli mesterré: hogy valóságos céhbeli mester csak akkor lett valakiből, ha ezt követően megállotta a remekpróbát és az érdekelt céh által is bekebeleztetett, ez pedig az esetek többségében még igen soká — ha nem az idők végezetéig — váratott magára; majd részletes statisztikai adatokkal is igazolja, hogy a negyvenes években Pesten lényegesen kevesebb személy jutott el a bekebeleztetésig, mint ahány tanácsi mesterjogban részesült, s hangsúlyozza, hogy még ezek között a szerencsések között is szép számban akadtak, akik a tanácstól már az előző évtizedben megkapták a mesterjogot. Ezzel szoros összefüggésben ugyancsak igen részletesen ós alaposan mutatja be azután a szerző a különféle céhek remekejési szabályait és gyakorlatát — kivált a remekelési eljárás megnehezítésére meg a mesterdíjak megnövelésére irányuló erőfeszítések