Századok – 1972
Közlemények - Zachár József: A Verfassungspartei külpolitikája a Neue Freie Presse tükrében az 1870-es években 126/I
A VERFASSUNGSPAETEI KÜLPOLITIKÁJA 129 Az ausztriai német liberálisok nézetei leggazdagabban azon a területen fejlődnek, amelyet ők maguk nem is külügynek tekintenek: a német kérdés területén. Ezt össznómet belügynek fogják fel, s már 1848-tól kezdve keresik azt a megoldást, amely lehetővé tenné a Habsburg-birodalom és Németország összeegyeztetését. így kezdettől fogva a nagyosztrák ós a nagynémet megoldás mellett kötelezik el magukat, ezért elfogadják ós támogatják az osztrák bürokrácia porosz-ellenes német politikáját. Bismarck hatalomra jutásától kezdve azután már kettős ellenséget látnak Poroszországban, a hatalmi vetélytárs mellett benne látják megtestesülni az antiliberális erőket is.11 Poroszellenes politikájukkal nemcsak Schmerling német politikáját támogatják, hanem ebben a kérdésben még Beleredi mellé is odaállnak, s követelik a fegyveres leszámolást.12 A königgrätzi vereségből az osztrák liberálisok azonban mélyreható következtetéseket vonnak le. Be kell látniuk, hogy Poroszországgal még az udvari párttal összefogva sem tudnak versenyre kelni, a német egység általuk képviselt útja a porosz hatalmi túlsúly miatt megvalósíthatatlan: ,,A német fejlődés más irányt vett, mint amilyet az osztrák-németek elképzeltek . . . Politikai tekintetben az osztrák-németeket kiszorították Németországból, és amit a csaták eredményeztek, azt az ünnepek nem fogják megváltoztatni."13 A Verfassungspartei élesen szembefordul az udvari párt által szőtt revanstervekkel, elutasít minden újabb háborút és az ennek előkészítését szolgáló osztrák—francia szövetség gondolatát is. Számukra a politikai alap a prágai béke cikkelyein nyugvó status quo-hoz való feltétlen ragaszkodás: „A döntés órájában a vezető államférfiaknak arra kell emlékezniük, hogy Bécs ós Berlin között nemcsak Königgrätz, hanem Lipcse is fekszik, de a Bécsből Párizsba vezető úton Villafranca és megint csak Königgrätz található."14 A revansellenesség azonban nem azt jelenti, hogy a Verfassungspartei megbékélne a bismarcki állammal: Poroszország számukra továbbra is az az antiliberális militarista diktatúra marad, ami korábban volt, és az ideológiai harcot nem adják fel. Attól is tartanak, hogy a status quo-t Poroszország boríthatja fel újabb annektálásokkal, ezért leszögezik: „Ausztria felbomlásának veszélye annál nagyobb, minél jobban előrehalad a porosz annexiós folyamat, és az minél jobban körülfogja határainkat. A logika egyszerű szabálya azt diktálja, hogy Ausztriának minden olyan politikai alakulatot támogatnia kell, amely az annektáló hatalom előretörését gátolja."15 Az 1870-es háborús konfliktus idején még mindig a Hohenzollern-ellenesség és a nómetbarátság érvényes az osztrák liberálisok német politikájára. A háborúba való belépést most is ugyanúgy ellenzik, mint annak lehetőségét az 1866-os vereség után.1 6 így a krízis első napjaiban egyértelműen leszögezik: „Abszolút semlegességnek, teljes tartózkodásnak kell lennie az osztrák politika jelszavának."1 7 A napóleoni Franciaországot egyébként a liberális doktrína alapján eem részesíthetnék támogatásban, de döntő az ellentétes érzések áthidalása. A német győzelmek után sem merül fel az események megváltoztatására teendő egyetlen lépés gondolata sem. Németország porosz fennhatóság alatti egyesítésének a tényét az osztrák liberálisok tudomásul veszik. A nagynómet törekvésekre való emlékezés egyre inkább háttérbe szorul, és egyre inkább előtérbe kerül az egységes, erős Németország jelenlétének előnyössége az osztrák burzsoázia számára hatalmi pozicíóinak kiépítése szempontjából. 11 Diószegi I.: Ausztria-Magyarország ós a francia—porosz háború 1870—1871 (Bpest. 1966) 19. 1. 12 G. Franz: i. m. 342. 1. 13 NFP, 1868. júl. 5. 14 NFP, 1868. júl. 16. 16 NFP, 1868. aug. 13. 16 H. Hanisch: Die Geschichte Österreichs (4. kiad. Wien. 1959) 2. köt. 424. 1. 17 NFP, 1870. júl. 13. 9 Századok 1972Д
