Századok – 1972

Tanulmányok - Ságvári Ágnes: A magyar kül- és belpolitika néhány összefüggéséről a népi demokratikus forradalom időszakában 1333/VI

A MAGYAK KÜL- ÉS BELPOLITIKA NÉHÁNY ÖSSZEFÜGGÉSÉRŐL (1945 - 48) 1347 antifasiszta szövetség továbbfejlesztésének lehetőségét és a szocializmus tekintélyének emeléséhez szükséges anyagi bőség megteremtésének fontosságát méltatta. A másik oldalon Churchill az atombombát mint világhatalmi eszközt üdvözölte, fultoni beszédében preventív háborút sürgetett, és a Szovjetunió körüli egészségügyi övezet, cordon sanitaire felállítását tervezte. De Gaulle ezidőben már egy nyugati blokk létrehozásán munkálkodott. Figyelemre méltó momentum, hogy 1946-ban első ízben történt meg, hogy a külügyminiszterek értekezlete megegyezés nélkül oszlott fel. Amíg a jaltai konferenciát megelőző máltai angol—amerikai egyeztető tárgyalás még csak egyszeri eset volt, a párizsi békekonferenciát megelőzően a nyugati nagyhatalmak álláspontjának egyeztetése már gyakorlattá vált, sőt 1946-ban közös flotta-gyakorlatot is tartottak. Jóllehet a békeszerződések megkötése előtt a népi demokráciák helyzete sok szempontból átmenetinek minősült, ezért nem is állt a figyelem központjában, mégis fontos számba venni azt, hogy ebben a periódusban a nagyhatalmak katonapolitikai törekvéseinek milyen tendenciái mutathatók ki. E jelenségek még akkor is figyelemre méltóak, ha tudjuk, hogy bármilyen jól előkészített elgondolás stratégiai alkalmazása is huzamosabb időt vesz igénybe, tehát a terv, a cselekvés és a következmények összefüggéseire csak hosszabb időszak alapos elemzésével lehet rámutatni. Gromiko júniusban terjeszti az ENSz elé az atomcsend-egyezményre vonatkozó első javaslatot. Egy hónap múlva már olyan USA-javaslat van napirenden, amely az atommonopólium birtokában az atomfejlesztés nemzetközi ellenőrzését ajánlja, miközben az atomipar ellenőrzését az amerikai katonai hatóságok kezébe adják Ebben a labilis egyensúlyi helyzetben, — „amelyet a háború és annak következményei hoztak létre" — tárgyalások helyett „propaganda-viták" dúltak, és Kelet-Európa ügye továbbra is napirenden maradt. Az imperialisták országonként különböző módszerekkel, a belső ellenforradalmi erőkre is támaszkodva, és megfelelő jelszavakat hangoztatva, voltaképpen első pillanattól kezdve a status quo megváltoztatásáért szálltak harcba. Az akció természetes ellenhatásaként a népi demokráciák ekkor már szükségszerűen a status quo megvédésére összpontosították erőiket. Ilyen körülmények között a békét segítő tényezőnek minősül a nagyhatalmi partnerek között a hagyományos fegyverzet terén meglevő egyensúly, amely a szovjet kormánynak a békegazdálkodásra való áttérést célzó intézkedéseit is lehetővé tette. A kis országokban megnövekedett a háború főterhét viselő Szovjetunió társadalmi rendszere iránti rokonszenv. A világháború tapasztalatai, de a müncheni politika következményei is, azt bizonyították ezekben az országokban, hogy a polgári típusú berendezkedés nem nyújt védelmet a fasiszta behatolással szemben sem kül- sem belpolitikailag. Az a meggyőződés alakult ki, hogy az új rendszereket új eszközökkel, a munkás- és tömegmozgalmak erejével, kölcsönös együttműködéssel és csakis a Szovjetunióra támaszkodva lehet megvédeni. A Szovjetunióval szomszédos kelet-európai államok kapcsolataiban éppen ezért —- a viták és nézeteltérések ellenére is — egyre erősebben jelentkezett az együttműködés és tömörülés iránti igény, hiszen társadalmi, gazdasági problémáik igen hasonlóak voltak, és politikai, állami berendezkedésükben lényegében azonos rendszert alkalmaztak. Új életre kelt a Duna-medencében az internacionalizmus szelleme