Századok – 1972

Közlemények - Az 1514-es magyarországi parasztháborúra vonatkozó források a Zichy-család levéltárából (Közlik: Érszegi Géza–Kenéz Győző–Solymosi László) 1013/IV–V

AZ 1514. ÉVI PARASZTHÁBORÚ FORRÁSAI 1015 János később tisztázta magát a hűtlenség vádja alól, ahogy ez kitűnik az okmánytárban közlendő oklevélből (6, 7). Egy felvidéki, az oklevél csonkasága miatt közelebbről ismeretlen vármegyéhez intézett királyi parancslevélből éppúgy képet kapunk a felvidéki harcokról, amit részleteiben több, más oklevél is megvilágít, mint Szapolvai György és a nádor megbízatásáról (8). Várdai Ferenc erdélyi püspök még a harcok alatt sem feledkezik meg vagyona védelméről és annak nem akármilyen módon, foglyul ejtett keresztesparasztok kiváltásával történő gyarapításáról (5, 9, 10). A mintegy két hónapig tartó parasztfelkelés idején keletkezett okmányok mennyisége távolról sem vetekedhet a felkelés nyomán létrejöttekkel. A felkelés során számos oklevél megsemmisült. Ezek pótlására szolgáltak a hiteles átírások, amelyek — noha formulákkal fejezik ki magukat mégis értékes források a harcok tér- és esetleg időbeli elhelyezése szempont jából. Ilyen oklevél volt a Középszolnok vármegyei Csögön elpusztított is, amelynek valószínű sorsáról II. Lajos király 1518. december 14-én kelt oklevele szól (21—22). A birtokjog igazolását jelentő oklevelek hiteles átíratása jelentette talán a legkisebb nehézséget, hiszen a jólszervezett hiteleshelyi szervezet, ez a magyarországi specialitás, kiválóan teljesítette ezirányú kötelességét. A hiteleshely levéltárában levő oklevél-párok — akár protokollum, akár különálló oklevél formájában biztosították az elpusztult oklevelek újrateremtését. Nem volt ilyen könnyen elintézhető probléma a parasztfelkelés okozta anyagi károk rendezése. Az 1514-es dekrétum a parasztokra hárítja a károk megtérítését: „rustici seu coloni . . . refundere restituereque teneantur" (art. 5.), de az okleveles anvag egészen másképpen tünteti fel a kárrendezést (13 -19, 23). Ez a kérdés volt az, amely a nemeseket egymás ellen fordította. Minden nemes a maga jobbágyát — érthető gazdasági okokból — védve, telhetetlenül, Kroiszosz lyd király legendás vagyonával — ahogy Várdai János írja — sem kielégülve, a másén akarta minden kárát megvenni (12, 17). Az ellentétek sokoldalúságát jellemzi Várdai János. Egyrészt mint Bodrog vármegye ispánja a királytól parancsot kap a kártételekkel kapcsolatos megyei vizsgálat elvégzésére, ugyanakkor Szatmári György pécsi püspök, királyi kancellár — befolyásos ember — tiltja el tolnai jobbágyainak háborításától, másrészt Várdai János hol kiegyezni, hol csak kártérítést ígérni kénytelen a Várdai-jobbágyok által okozott károkkal kapcsolatban (14, 16, 17, 18, 19, 20). Ez az ellentét nemcsak az okozott károk, hanem a jobbágyok költözése szempontjából is kiéleződött a nemesek, sőt a király és a földesurak között (24-26). Itt kell a források közzétevőinek felhívniuk a figyelmet egy, a korszakban nem, de a parasztfelkeléssel kapcsolatban ismeretlen forrástípusra, a károk jegyzékére, amelyek akár registrum formájában, akár megyei vizsgálat alakjában objektív alapot adhatnak e károk felmérésére (18, 19). Miért fontosak ezek ? Nem foglalkozhat senki úgy a parasztfelkeléssel, hogy ne lássa a pár évvel későbbi tragédiát, Mohácsot. Mohács és az 1514-es parasztfelkelés összefüggését már eddig is meglátták ugyan a korszak kutatói, de annak okát csak a parasztok felfegyverzésétől való félelemben találták meg.