Századok – 1972

Történeti irodalom - Ádám Magda: Magyarország és a Kisantant a harmincas években (Ism. Juhász Gyula) 1109/IV–V

A TÖRTÉNELEM ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK 1011 Ezzel teljesen egyetértek. A konkrét eset — Flaubert, Valéry, vagy a Gironde külpolitikája — tanulmányozása végül mindenkor a strukturális és mély összefüggésekhez vezeti el Jean-Paul Sartre-t. Kutatása a felület felől a történelem mélysége felé halad és az én törekvéseimmel is találkozik. Méginkább találkoznék, ha a homokóra mindkét irányban peregne — az eseménytől a struktúráig, majd a struktúrától és a modellektől az eseményig. A marxizmus a modellek világa. Sartre a modell merevsége, sematizmusa, elégtelen volta ellen a partikuláris és az egyéni nevében tiltakozik. Én bizonyos árnyalatnyi eltérésekkel szintén tiltakozom, de nem a modell ellen, hanem az ellen a mód ellen, ahogy eddig a modelleket alkalmazták, vagy megengedettnek vélték alkalmazni. Marx zsenije, tartós hatásának titka abban áll, hogy ő volt az első, aki valódi társadalmi modelleket szerkesztett a hosszú történeti időből kiindulva. De ezeket a modelleket megmerevítették a maguk egyszerűségében, a priori, automatikus, minden helyen, minden társadalomban alkalmazható magyarázat és törvény értékét tulajdonítván nekik. Pedig ha visszavezetnék e modelleket az idő változó folyamaira, szerkezetük világosan láthatóvá válnék, hiszen az szilárd és jól felépített; újból és újból érvényesülhetne, de árnyaltan, más struktúrák jelenlétének hatására hol elhalványodva, hol megerősödve, mely struktúrák megint más szabályok, vagyis más modellek által határozhatók meg. Eképpen korlátozták a múlt század leghatalmasabb társadalmi analízisének alkotó erejét. Erejét és fiatalságát csak a hosszú időben találhatja meg újra. . . Hozzá tegyem-e, hogy a mai marxizmus számomra szintén azt a veszélyt illusztrálja, ami minden társadalomtudományt fenyeget, ha ragaszkodik a tiszta formájú modellhez, a modellhez a modell kedvéért? Konklúzióként azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a hosszú időtartam csak egyike a lehetséges közös nyelveknek a társadalomtudományok szembesítése esetén. Vannak mások is. Jól-rosszul utaltam az új társadalmi matematika kísérleteire. Az új társadalmi matematika elbűvöl engem, de a régi matematikai módszerek, amelyeknek a sikere nyilvánvaló a közgazgaságtudományban — az emberrel foglalkozó tudományok talán legfejlettebbikében — nem érdemlik meg a kiábrándulást tükröző reflexiókat. Hatalmas számításokat kell még elvégeznünk ezen a klasszikus területen, de vannak számítócsoportok és napról napra tökéletesebb számítógépek. Hiszek a hosszú statisztikák hasznosságában és abban, hogy ezeket a számításokat és kutatásokat egyre távolabbi múltra kell kiterjeszteni. Az európai XVIII. századdal teljes egészében foglalkoznak már, de már a XVII. és még inkább a XVI. századdal is. Hallatlan hosszúságú statisztikák nyitják meg nekünk a kínai múlt mélységeit a maguk egyetemes nyelvén44

. Kétségtelen, hogy a statisztika leegyszerűsít a jobb megismerés kedvéért. De minden tudomány így halad az összetett-tői az egyszerű felé. De ne feledkezzünk meg az utolsó nyelvről, az utolsó modell-családról, azaz arról, hogy minden társadalmi realitást arra a térre kell redukálnunk, amelyet elfoglal. Említsük meg a geográfiát, az ökológiát, anélkül, hogy azon vitatkozzunk, melyiket válasszuk közülük. A geográfia gyakran azt képzeli magáról, hogy magánakvaló világ. Ez igen sajnálatos. Szüksége lenne egy 44 Otto Berkelbach, Van der Sprenkel : Population Statistics of Ming China, В.S.О.A.S., 1963; — Marianne Bieger: Zur Finanz- und Agrargeschichte der Ming Dynastie 1368—1643, Sinica, 1932.