Századok – 1972
Tanulmányok - Braudel; Fernand: A történelem és a társadalomtudományok. A hosszú időtartam 986/IV–V
1006 FEIÍNAXD BRAUDEL Beszéljünk újra az időről. Mondtam, hogy a modelleknek különböző időtartamuk van: annyi ideig érvényesek, mint ameddig az általuk leírt realitás. És a társadalmi jelenségek kutatója számára ez az idő az elsődleges fontosságú, mert még az élet mély struktúráinál is nagyobb jelentősége van e struktúrák töréspontjainak, hirtelen vagy lassú elérvénytelenedésüknek az ellentétes tendenciák nyomásának hatására. A modelleket olykor hajókhoz hasonlítottam. A legérdekesebb az, mikor a megépített hajót vízre bocsátom, és elnézem, ahogy akaratomnak engedelmeskedve felfelé vagy lefelé úszik az idő vizein. A hajótörés mindig a legjellemzőbb momentum. így pl. az F. Spooner által és énáltalam elképzelt magyarázat a nemesfémek közötti játékról a XV. század előtt nem tűnik számomra érvényesnek. Ennél korábban a fémek kínálatának szabálytalanságai olyan erőteljesek, amelyhez hasonlót a későbbi megfigyelők nem jeleztek. Rajtunk a sor, hogy okát megkeressük. Szükséges, hogy lássuk, miért válik nehézzé, majd lehetetlenné „hajózásunk" a folyón lefelé is, a XVIII. századtól, a hitel abnormális előretörésével. Szerintem a kutatást szinte vég nélkül kell folytatni a társadalmi valóságból kiindulva a modellig azután visszafelé, és így tovább, a türelmesen megismételt javítások és „utazások'" sorozatán keresztül. A modell így lesz sorjában a struktúra magyarázó kísérlete, ellenőrzési és összehasonlítási eszköz, s egy adott struktúra szilárdságának és életének igazolása. Ha megalkotnék egy modellt az aktuálisból kiindulva, azonnal igyekeznék azt visszahelyezni a valóságba, majd visszavezetni az időben, ha lehet, egészen keletkezéséig. Ezután kiszámítanám valószínű élettertamát a legközelebbi töréspontig, más társadalmi valóságok párhuzamos mozgása alapján. Vagy pedig összehasonlítási elemként alkalmazva, megsétáltatnám időben és térben olyan más realitások után kutatva, melyek modellem hatására új megvilágításba kerülnének. Vajon tévedek-e, ha azt gondolom, hogy a kvalitatív matematikai modellek eddigi formájukban3 5 nehezen használhatók ilyesfajta utazásokra, mindenekelőtt azért, mert az idő számtalan útja közül csak egyetlen egyen, a hosszú, a nagyon hosszú idő útján közlekednek, amely mentes a véletlenektől, a konjunktúráktól és a törésektől. Ismét visszatérek Cl. Lévi-Strausshoz, mivel az ő szakterületén, szerintem, az ő kísérlete a legértelmesebb, legérthetőbb és ez gyökerezik legmélyebben a társadalmi tapasztalatban, amelyből mindennek ki kell indulnia és ahová mindennek vissza kell térnie. Meg kell jegyeznünk, hogy ő minden esetben egy-egy rendkívül lassú mozgású, szinte időtlen jelenséget tárgyal. Mindenféle rokonsági rendszer szinte örökéletű, mert nem lehetséges emberi élet a vérrokonság bizonyos fokán túl, és mert szükséges, hogy egy kis embercsoport megnyíljék a külvilág felé, hogy élni tudjon: a vérfertőzés tilalma hosszú idejű realitás. A lassan fejlődő mítoszok is nagyon hosszúéletű struktúráknak felelnek meg. Például (anélkül, hogy a legrégebbit választanánk) összegyűjthetjük az Oidipusz-mítosz változatait, avégett, hogy osztályozzuk a különböző változatokat és megvilágítsuk a mélyükben rejlő rendezőelveket. De tegyük fel, hogy kollégánkat nem egy mítosz érdekli, hanem a ,,machiavellizmus"-ra vonatkozó egymást követő elképzelések és interpretációk, s ennek a viszonylag egyszerű és nagyon 35 Valóban a kvalitatív matematikáról beszélek, a játékstratégia-elmélet alapján. A klasszikus, közgazdászok által kidolgozott modellekről másutt kellene vitázni.
