Századok – 1971
Közlemények - Gál István: Gibbon a magyar történelemről 70/I
GIBBON A .MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL 85 szeréről: „Mindig is arra törekedtem, hogy az eredeti forrásból merítsek; kíváncsiságom, akárcsak kötelességtudásom mindig arra ösztönzött, hogy az eredeti forrásokat tanulmányozzam; és ha ezek néha hátráltattak munkámban, gondosan megjelöltem a másodrangú bizonyítékokat, amelyekre kénytelen voltam egy-egy bekezdést vagy tényt alapítani."8 3 Amikor a Decline V. kötetét befejezte az i. u. Kiélnél, felvetődött benne, hogy röviden megírja a Római Birodalom örököseinek történetét is. Ehhez 1887. júl. 27-én fogott hozzá ós 1888 áprilisában már be is fejezte a pótköteteket. A Római Birodalom területeinek és utódállamainak sorába így kerültek be a magyarok, éspedig az oroszok ós a bolgárok mellett. A kaliforniai Gibbon-konferencia kifogásolta is, hogy a kis szláv népekkel nem foglalkozott bővebben. Azokra vonatkozóan azonban abban az időben még nem volt annyi forrás-publikáció, mint a magyarokról. Gibbon könyvtárának 2/3 része a költözködés közben eltűnt, de gondos és bőséges lábjegyzeteiből megállapítható azoknak a magyar vagy magyar vonatkozású történeti műveknek a jegyzéke, amelyeket a magyar fejezethez használt. Fest Sándor futó pillantásra még úgy vélte, hogy mindössze három magyar történészt idéz, Turóczit, Bél Mátyást és Otrokocsi Fórist.84 A valóságban azonban hatvankét történészre hivatkozik a magyar események elmondásánál. Gibbon az első nagy angol történetíró, aki a magyar történelemről a hiteles magyar források, a kor szinte valamennyi elfogadott és elismert forrása alapjára helyezi elbeszélését. Módszerét kritikai történetírásnak nevezi és a magyar történetírókat is a fölvilágosodás kritikai történetírásának ismérvei alapján mérlegeli. Mindenesetre a XVIII. század utolsó negyedének kezdetére az Európa-szerte és így Magyarországon is meginduló szövegpublikációk és kritikai kiadások hatalmas tömege állt már a szerző rendelkezésére. Külföldi és magyar történeti forrásainak lajstrombavétele előtt azonban meg kell állapítanunk, hogy Babits gúnyoros megjegyzése: nem egyszer Voltaire-i vigyort lehet észrevenni előadása közben, vagy Szerb Antal megjegyzése, miszerint a régi humanisták szeretik a pletykálkodást, őrá is áll. Ugyanakkor azonban ki kell emelni választékos stílusát, kivételes ítélőképességét és a jó történészek őszinte elismerését. A francia enciklopédisták Magyarország iránti érdeklődése. Gibbon olyan szellemi környezetben nőtt föl és töltötte életét, amely a világtörténelem és benne a magyarság addigi múltja iránt fokozott érdeklődést tanúsított. Az enciklopédisták sorában ma nem a történészek, hanem a történetfilozófusok között tartják számon. Előszeretettel keresi a nemzeti történelemben a népjellem titkát. A magyarságról éppen a legnagyobb francia enciklopédisták feltűnő elismeréssel nyilatkoztak. Montesquieu maga személyes magyarországi tapasztalatai alapján nyilatkozott a magyar nemesség ellenállásáról: „Láttuk, hogy az osztrák ház mikép dolgozott szünet nélkül a magyar nemesség elnyomásán. Nem tudta, hogy az egy napon milyen értékes lesz számára. E népeknél pénzt keresett, ami nem volt, nem látta meg ellenben az embereket, akik voltak. Mikor a sok fejedelem a monarchia államait egymás között felosztotta, annak egyes darabjai bármiféle mozgásra és cselekvésre képtelenek lévén, összeomlottak. Elet csak a magyar nemességben volt, mely felháborodott és mindent feledve belevetette magát a harcba; azt hitte, hogy kötelessége elveszni és megbocsátani." DAlembert éppen Montesquieuről szóló emlékbeszédében így jellemzi Magyarországot: „gazdag és termékeny ország, melyen egy büszke s nemes lelkű nemzet lakik, a zsarnokok ostora és uralkodóinak támasza". Voltaire a magyarok balsorsáról ilyen megértően ír: „Mindazok közül a népek közül, melyek e történelemben elvonultak szemünk előtt, egy sem volt olyan szerencsétlen, mint a magyar. Elnéptelenedett, a katolikus és protestáns párt s egyéb pártok között megoszlott országukat egyidőben török és német hadseregek tartották megszállva . . . Hiába helyezett el a természet ebben az országban aranybányákat, hiába vannak nagyszerű gabonatermő földjei és szőllei, hiába vannak erős, jó alakú és eszes férfiai, sivataggá vált, városai rombadőltek, mezeinek egy részét birtokosaik fegyverrel kezükben művelték, lakosai gabonájukkal s állataikkal földbe vájt falvakba temetkeztek el, nem maradt fenn más, mint körülbelül száz vár, melyeket tulajdonosaiknak állandóan a törökök és a németek ellen kellett védelmezniük."85 A francia enciklopédista irodalom kevéssé neves szerzőjű lexikonjai, kézikönyvei bőséges magyar történelmi anyagot tartalmaznak. Magyar vizsgálójuk megfigyelése szerint az enciklopédisták azonban nem a barokk, a felvilágosodás történeti munkáit használják, hanem a régi humanistákat. Bonfini, Galeotti, Dudith, Istvánffy, Zsámboki, Otrokocsi műveire hivatkoznak és természetesen a magyar történelemmel foglalkozó más külföldi szerzőjű latinnyelvű munkákra is. Ezekből a magyar történelem bizonyos fordulópontjai vagy kulcseseményei köré csoportosítják elbeszélé" Ene. Brit, X. 1. »31. " Angol irodalmi hatások hazánkban gróf Széchenyi István fellépéséig. Bpest. 1917. It. 1. 85 Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon. Szeged. 1948 . 76, 75, 72 — 73. 1.
