Századok – 1971
Közlemények - Sipos Péter: Milotay István pályaképéhez 709/III–IV
712 SIPOS PÉTER a közéletnek Szemere Miklós, ,,a zöld asztal ós a zöld gyep" koronázatlan királya, aki a kártyaszoba és a turf világából időnként átlátogatott a politika mezejére. Röpirataiban, képviselőházi beszédeiben, majd az 1910-ben alapított A Cél c. folyóiratában már kezdettől fogva hangot kapott az úri „középosztály" antiszemita-soviniszta ellenzékisége. Ez az irányvonal még inkább megerősödött 1912-ben, amikor a lapot átvette az Elet Irodalmi és Nyomdai Rt., amely ,, . . . a keresztény eszmék ós nemzeties érzés jegyében siet a komoly irodalom támogatására".1 3 A folyóirat egyre inkább jobbra tolódott és idővel a lap munkatársai közé tartozott Bernát István, Bethlen István, Pékár Gyula, Prohászka Ottokár és Raffay Sándor. Mind több éles támadást olvashatunk nem is annyira a szocialista, mint inkább a polgári radikális irányzatok ellen és különösen 1917-től, a dualista rendszer válságának kiéleződése nyomán észrevehetően érdesebbé vált a cikkek tónusa. Hasábjain gyakran teret adott kifejezetten fajvédő jellegű írásoknak, amelyek akkortájt még szokatlanul támadó modorban vetették fel a zsidókérdést, sőt azt a magyar társadalom legfontosabb problémájának tekintették. „Biztosíthatjuk a zsidóságot, hogy a világháború sajgó tanúságai után a zsidókérdés nálunk sem fog többé elaludni ... a fajvédelemről folytonosan ós nyíltan beszélni kell . . . különben fajiságunk lezüllik, fajunk igába kerül mielőtt észrevennénk . . . Uszítani kell pedig nem a zsidó uszító eszmék ellen . . . hanem produktív irányban, fajvédelmi eszmékre"1 4 — hirdette Kis Sándor tanár és újságíró, a magyar fajvédő ideológia egyik megalapozója. Szerinte a meddő közjogi háborúság helyébe inkább a magyar faj védelmét kell állítani: „Mintha a fajok végzete kipusztulásunk végett préselte volna tudatunkba a 48 és 67 politikai antinómiáját . . Míg a két évszám cége're alatt egymásra acsarkodtunk, semmit sem tettünk fajiságunk erősítésére . . . Nagy sorsdöntő feladatunk tehát . . . lelohasztani a 67 és 48 iránt való extatikus érdeklődést, a figyelmet pedig fajunkat közelebbről érdeklő kérdések felé terelni."1 5 Kiss Sándor szerint az antiszemitizmust modernizálni kell. A kifejezetten vallásos, klerikális jelszavak nem elég vonzóak és hatásosak, ezért a fajvódelmet „összhangba kell hozni" a szocializmussal. „A szocializmust fel kell karolnunk és fajvédelmi célokra fel kell használnunk."1 6 Az elnyomottak figyelmét szerinte nem általában a tőkés, hanem kifejezetten a „zsidó kizsákmányolás" ellen kell fordítani. (A Cél 1919 után Méhely Lajos szócsöveként működött a „tudományos" fajvódelem jegyében.) A kibontakozó jobboldali ellenzéki áramlatokhoz az antiszemita-antiliberális gondolatkör kapcsolta szervesen hozzá a harcos egyház hasonló felfogású személyiségeit, elsősorban Prohászka Ottokárt: „Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel. Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen a legjogosultabb mozgalom . . . "17 — írta már 1893-ban a zsidó vallás recepcióját támadó tanulmányában. Egyetértett az úri „középosztály" sajátos hivatásának gondolatával, s különös nyomatékkal hangsúlyozta ennek szerepét a gazdasági életben: „Le kell az intelligenciának hajolnia a néphez, s a rendi társadalom nyűgét gazdasági elmaradásban hordozó népünket felszabadítani . . . Ha meghagyjuk gazdasági tehetetlenségében, írott malaszt a politikai szabadság."18 Prohászka szerint a magyar politika legégetőbb problémája az, hogy a „keresztény középosztály teljesen leromlik ós pozícióiból végleg kiszorul . . ."1 9 Ezért képtelen hiva-13 A Cél, 1912. 240. 1. 14 Uo. 1917. 661. 1. 15 Uo. 1916. 490. 1. 16 A Cél, 1917. 666. 1. 17 Prohászka Ottokár: Iránytű. Bpest. é. n. 3. 1. 18 Uo. 56. 1. 19 Uo. 190. 1.
