Századok – 1971

Közlemények - Stier Miklós: A kormánypárt fasiszta-jellegű átszervezésének csődjéhez (1935–1936) 696/III–IV

Stier Miklós: A kormánypárt fasiszta jellegű átszervezésének csődjéhez (1935—1936) 1935 tavaszának belpolitikai eseményei az uralkodó osztályokon belül zajló küzdelmekben egyértelműen a fasiszta diktatúra bevezetésére törő Gömbös-tábor további térnyerését, és Bethlenek, a konzervatívabb uralmi formák nagytőkés-nagybirtokos híveinek háttórbeszorulását, visszavonulását eredményezték.1

Igen erős belpolitikai jobbratolódást jelentett mindenekelőtt a második Gömbös-kormány megalakulása, amelyben jelentősen megnőtt a miniszterelnök feltétlen politikai bizalmasainak, személyes híveinek száma. Az előző kormányból bennmaradt Hóman Bálint kultusz- és Lázár Andor igazságügyminiszter mellett idesorolhatjuk most már mindenekelőtt Kozma Miklós belügyminisztert, Bornemissza Géza iparügyi minisztert, s ugyancsak az ő körükhöz tartozott az új földművelésügyi miniszter, Darányi Kálmán, valamint Winchkler István, az új kereskedelemügyi miniszter is. így tehát a miniszterelnökkel együtt kilenctagú kabinetben a gömbösi „reformpolitika" feltétlen hívei közé legalábbis heten tartoztak, s ha ehhez hozzávesszük, hogy bár külpolitikai kérdésekben Kánya külügyminiszter inkább a bethleni koncepció híve, 1935 őszéig (az olasz—abesszin háborúval kapcsolatos népszövetségi álláspont kialakításának idejéig) azonban konkrét kérdésekben a kormányzati politika egészére kiható ellentétek Gömbös és Kánya között nem éleződtek ki,2 akkor megállapítható, hogy a régebbi politikai garnitúrából csupán egy ember: Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter tarthatott meg tárcát az új kabinetben. • Mindez természetesen egyértelmű azzal, hogy Magyarország kormányzati hatalmának élére 1935 márciusában minden korábbinál jobboldalibb politikai vezető testület került. A kormányzati hatalom másik igen fontos területét a kormánypárt képezte. A magyar polgári korszak tör életében — parlamenti váltógazdálkodás híján — a képviselőházon belül mindig a karmánypárt állásfoglalásától függött mindennemű döntés. A kormánypárt fontos kormányzati tényező volt az ellenforradalmi rendszer idejében is. Minden miniszterelnök legfőbb igyekezete olyan kormánypárti képviselőtestület kialakítása volt, amelyre támaszkodva mindig biztonságosan irányíthatta a törvényhozás munkáját. Végső fokon 1935-ben is azért került sor a parlamentnek a képviselői mandátumok lejárta előtt éppen 1>

évvel történő feloszlatására, mert Gömbös a többségében konzervatív kormánypártban nem találhatott olyan hátvédre, amelynek feltótlen együttműködésére számíthatott volna tervei keresztülvitelében. Az 1935. évi — még mindig nyílt — választások az immár hagyományossá vált brutális kormányzati terror közepette zajlottak le, s mint az előrelátható volt, a NEP hatalmas arányú „győzelmével" végződtek. 245 mandátumból 171-et kormánypárti képviselők „hódítottak el", 69,8%-os abszolút többséget „szerezve" ezzel a Gömbös által jóelőre „reformparlament"-nek nevezett 1 Vö.: Kónya Sándor: Gömbös kísérlete totális fasiszta diktatúra megteremtésére. Bpest, Akadémiai Kiadó. 1968. 2 Antal István emlékiratai. 705. 1. MTA Történettudományi' Intézet Archívuma..