Századok – 1971
Közlemények - Pál Lajos: Rónay Jácint 670/III–IV
/ IlÓNAY JÁCINT 681 A pszichológia, mely ekkor csak a kezdő lépéseket tette meg az önálló tudománnyá fejlődés útján, még sok tekintetben filozófiai természetű kérdésekkel foglalkozott inkább, mint lélektanival. Feladatának tartotta, hogy az egész embert tegye meg vizsgálata tárgyának, nem szűkítve le a kérdést tisztán szellemi működéseire. Sok tekintetben társasági, „szalon" tudomány -— gondoljunk csak a frenológiára és karakterológiára —, de ezen belül egy sor érdekes részigazságra mutat rá. Nem hagyja figyelmen kívül a korszak égető ideológiai, etikai, pedagógiai problémáit sem, rámutat arra, hogy ezeket csak gyakorlati tanácsokkal lehet orvosolni. E tanácsok természetszerűleg a tapasztalatokon kell alapuljanak, mert a racionális lélektan önmagában nem tudja a felmerült kérdéseket megoldani. A tapasztalati — empirikus — lélektan az előző okok miatt új meghatározásokat — pl. az emberi tudat, viselkedés társadalmi determináltsága — alakít ki. A fokozatos fejlődés alapján próbálja megközelíteni az emberi pszichikum problémáját ami önmagában is nagy eredmény, még akkor is, ha — a tények hiányában — sokszor misztikus okok feltételezéséhez vezettek. Ez a lélektani irányzat, ugyanúgy, mint a filozófia, melyre támaszkodott, kompromisszumos, eklektikus irányzat volt. Kompromisszuma, hogy, a tényleges materialista tendenciák ellenére, egy „harmadik-utas" megoldást keresett, s mint Rónaynál is, alapjában deista kiindulású. Tagadja, hogy újra és újra teremtetnie kell a léleknek, — mert ezen az alapon nem tud mit kezdeni az evolúcióval—, s arra az álláspontra helyezkedik, hogy a teremtés pillanatában örökölt erő idézi elő az élet, s ezen belül a lelki fejlődés különböző fázisait. Ehhez kapcsolódva jelenti ki, hogy az anyag, a mozgás és erő egymástól elválaszthatatlan, kitart amellett, hogy nem vész el semmi, csak átalakul. Az elmélet legfőbb ellentmondása is itt található, ugyanis a fejlődés során az erő mintegy önállósul, mint Rónay írja: „átszellemül". Ennek az átszellemült erőnek már semmi köze nincs az anyaghoz, „további életét" már a szellemvilágban folytatja. Ezek a „szépséghibák" azonban nem homályosíthatják el azokat az eredményeket, melyeket ez a lélektani irányzat elért. S bár részletesen nem foglalkozhattunk a „társtudományokkal", rá kell mutatnunk, hogy ezen irányzat kialakulását, a materialista tendenciáit, a hazai orvos- ós természettudomány fejlődése segítette elő. Rónay állásfoglalásának bátorságát hangsúlyozza az, hogy ezekkel az elvekkel sokszor összeütközésbe került az „egyházi tekintéllyel", az egyház által hirdetett tanításokkal." Néhány megjegyzés kívánkozik ide annak tisztázására, hogy miért foglalkoztunk keveset Rónay 1848 — 49-es tevékenységével. Ennek két oka van: egyrészt Rónay eredeti naplójegyzeteit átírta a 80-as években, s a 48—49-re vonatkozó részeket erősen szelídítve,58 elkenve adja elő. Általában arra hivatkozik, hogy véletlenül sodródott5 9 57 Az egyház álláspontját határozottan fejtette ki Bullay Valér, aki 1830 — 31-ben erkölcs- és lelkipásztorkodástant adott elő Pannonhalmán. „A tudomány szabadsága ós az egyház tanítói tekintélye" címen írt értekezése harmadik részében írja: „Az egyház tanítása abszolút igazság bárkivel szemben, és a katolikus ember tudományos kutatással sohasem juthat odáig, hogy lelkiismerete vallásváltoztatást kívánna tőle, sohasem tagadhatja meg hitét bün nélkül, és az egyházi tanítói tekintély iránt feltétlen meghajolással és tisztelettel tartozik és a hit elfogadását nem teheti függővé a tudományos kutatás eredményétől ... A katolikus tudós tehát a hittől való eltévelyedés nélkül sohasem hódolhat oly nézeteknek, melyek az egyháztól előadott tanítással egyenesen ellenkeznek . . . 0a az egyház rosszalná a katolikus tudósnak tanítását és nézeteit, akkor mint az egyház hű fia, meghajol ezen Istentől származó tekintély előtt, sőt még az Indexcongregáció előtt is." Vö. Sörös P.: i. m. Hatodik/B kötet 261—262. 1. 58 A kiegyezés utáni felfogást mutatják az 1848-as események „okainak" leírása: „Egyik fél, a német, nem bírt a suprcmatiától elszakadni; a másik fél, a magyar, nem tudott véle megbarátkozni . . ." Naplótöredék ... I. köt. 60. 1. 59 Vö. Naplótöredék ... I. köt. 60 — 65. 1.
