Századok – 1971
Tanulmányok - Jeszenszky Géza: A párizsi békekonferencia gyarmati vitája 1919 januárjában 630/III–IV
A PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA GYARMATI VITÁJA 639 ben biztosított területek annektálását. Az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland a békekonferencia révén szerette volna meggátolni Japánt az Egyenlítőtől északra fekvő csendesj óceáni szigetek megszerzésében, Anglia a franciáknak ígért arab területeket remélte redukálni, és mindketten el akarták kerülni az Olaszországnak tett gyarmati (és egyéb) ígéretek beváltását. Ez a három cél nemcsak a vitákban jelentkezett egyszerre, egymással keveredve, de maguknak a vita résztvevőinek a gondolkodásában sem különült el. Minthogy a mandátum-gondolat elvi elfogadását nehéz volt kérdésessé tenni, a harc akörül folyt, hogy mely területekre terjedjen ki a mandátum, és mi legyen annak konkrét tartalma. II. A wilsoni 5. pont Cobb—Lippmann féle értelmezése — mint láttuk — még nem zárta ki eleve egyes gyarmatok visszaadását Németországnak, ezért a január 24-i első tárgyaláson az angol miniszterelnök érvelése annak bizonygatásában merült ki, mennyire alkalmatlan Németország a gyarmatosításra.25 Nem kellett azonban sokat beszélnie Németország bűneiről, mert Wilson, Orlando és Makino egyaránt kifejezték egyetértésüket, miszerint ellenzik a gyarmatok visszaadását. Megállapodtak, hogy ezt a döntést egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Ezután Lloyd George áttért a megoldás lehetséges módozataira. A direkt nemzetközi igazgatás gondolatát ab ovo elvetette. A Népszövetség ellenőrzése alatt adott mandátum olyan elveket ír elő, amelyeket a Brit Birodalom eddig is alkalmazott, mondotta, tehát nincs kifogása az utóbbi ellen. Saját dominiumai igényeiről azonban nem mondott le olyan könnyen, mint szövetségeseiéről: Délnyugat-Afrikát és Új-Guineát földrajzi helyzetük, Szamoa német részét pedig Új-Zéland háborús áldozatai miatt az igénylő dominiumoknak kell ítélni, márcsak az igazgatással járó pénzügyi terhek miatt is, amelyekhez „egy Európában felállított intézmény nehéznek találhatná a hozzájárulást". Hughes ausztrál miniszterelnök országa biztonságára és áldozataira hivatkozva, Smuts Dél-Afrika földrajzi egységét, a németek Unió-ellenes aknamunkáját, hazája jó kormányzatát, végül a burok pásztorkodási szükségleteit hangoztatva, Massey újzélandi miniszterelnök pedig engedve „a bennszülöttek kérelmének" az általuk megszállva tartott területek bekebelezése mellett szólalt fel Borden kanadai kormányfőtől támogatva.21 * A január 25-i teljes ülés után hétfőn, 27-én délután Makino a német birtokoknak a távol-keleti kereskedelmet veszélyeztető pozíciójára és a jó japán igazgatásra hivatkozva ugyancsak bejelentette annexiós igényeit.2 7 Az elképzelései ellen szőtt összeesküvést Wilson nyugodtan fogadta, hiszen nem voltak számára ismeretlenek az annexiós követelések, sőt a Buckingham palotában már a részletekről is értesült. Válaszként hangsúlyozta, hogy a mandátumrendszer célja a „fejletlen területek" népeinek védelme és az annexió elkerülése. Az így biztosított fejlődés eredményeként „idővel képessé válva végleges viszonyaikkal kapcsolatos kívánságaik kifejezésére, érdekeik — saját látásmódjuk szerint is — arra vezethetnek, hogy kívánják 25 PPC. III. 718 — 728. 1. A Tízek Tanácsa jan. 24-i délutáni ülése. 26 Uo. 2'PPC. III. 738 — 748. 1. A Tízek Tanácsa jan. 27-i délutáni ülése. 7*
