Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
622 KOSÁB.Y DOMOKOS mint szövetséges segítségével remélheti. A szerző így egy fölényes mozdulattal félresöpri mindazt, amit még Horváth Mihály, Sayous és Wertheimer az egykorú nemzetközi erőviszonyokról, a katonai helyzetről, a francia orosz viszony problémáiról, és arról tudott, hogy Napóleon ismét szükségesnek látta Ausztriát, ezúttal immár mint egyetlen lehető szövetségesét fenntartani. A nemzetközi tényezők e komplexitása nincs többé tehát, a cári Oroszország hatalma sincs, csak egy marad: a magyar nemesség, amely szuverén súlyával eldönti, mi legyen Ausztriával és Napóleonnal. Ez a nemzetközi horizont, öt évvel az első világháború előtt, annak az uralkodó osztálynak és annak az országnak, amelyet a szerző képviselt, valóban nem sok jót ígért. * Napóleon magyarországi akciója, önmagában véve, múló epizódnál aligha több. Történészeink számára annyiban válik mégis érdekessé, vizsgálata pedig jó alkalommá, amennyiben a visszhang, a reagálás felmérésével, a múltra alkalmazható radarként, pontosabbá, a valóságnak jobban megfelelővé tehetjük képünket az egykorú magyar társadalom politikai tendenciáiról. Kiigazíthatjuk, ha valahol elnagyoltnak, elrajzoltnak bizonyul. Tanulmányunk ezt próbálta elvégezni a reformista tendencia jelzésével a feudális nacionalizmus túlnyomó és hagyományaiban nem egyszer a XX. századig ható tendenciája mellett. E túlnyomó hatás az adott feltételek között teljesen érthető és természetes. A geográfusnak sem a természet tényeivel kell s lehet vitába szállnia, a hegyek magasságával, a hágók lejtési szintjével, vagy a tenger zátonyaival. Nyilván vitába kell szállnia azonban az olyan térképpel, amely hagyományos pontatlanságból vagy helyi büszkeségből a hegyeket magasabbnak, az utakat simábban járhatóknak, és a tengert, a hajósok nagy örömére, zátonyoktól a valóságnál mentesebbnek próbálná feltüntetni. A feudális nacionalizmus álláspontja, mint jelenség, történelmileg természetes. Ezzel az állásponttal azonban történészként akarva-akaratlan azonosítani magunkat még kis mértékben sem természetes. A XVIII —XIX. század fordulójának politikai tendenciáiról alkotott mai képünk sok tekintetben annak a vázlatnak hatása alatt áll, amelyet az irodalom problémáinak oldaláról, Kölcsey-tanulmányának élén, Révai József körvonalazott 1938-ban.226 Eszerint abban az időben ,,a haladó gonddlat három típusa jelentkezett". Az elsőt Martinovics meghiúsult összeesküvése képviselte, olyan úton, amelyen „a nemzet széles tömegei" nem járhattak. A másodikat Berzeviczy Gergely, aki ,,a Habsburgokat akarta segítségül hívni a magyar feudalizmus ellen" és ennek kedvéért szembefordult ,,a nemzeti követelésekkel". A polgári haladást és a gazdasági emelkedést el akarta választani a nemzeti fejlődéstől, és e tévedése miatt tökéletesen elszigetelődött. A harmadik út Kazinczyé volt, és ez, ,,a nyelvújításé, az irodalmi újjászületésé, bizonyult járhatónak". Ugyanis „Berzeviczy ökonomista radikalizmusának és Martinovics politikai radikalizmusának elszigeteltségével szemben a nyelvújítás és az irodalmi újjászületés 226 Révai József : Kölcsey Ferenc. Marxizmus, népiesség, magyarság. Bpest. 19493 , 10—11. 1.