Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 595 permanens deputatiójának tagjaként támogatta az insurrectió ügyét, de telve aggodalommal a nemesi dilemma miatt: „Most — írta 1809. május 23-án az idősebb Wesselényinek — a nemességet akarjuk felültetni", de „kételkedünk még, ha ez bátorságos-e, mert könnyen észre veheti a pórság és az ellenséggel kezet foghat." A háború alatt Kazinczy leveleiben hosszú rémtörténeteket adott tovább a franciák brutalitásáról, amelynek különösen felháborító példájaként emlegette, hogy a zalaegerszegi megyegyűlésen egy „durva chasseur", aki 20 ezer franciát akart bekvártélyoztatni, miután nem kínálták hellyel, szépen az asztalra ült és kardjával gr. Batthyány Ferenc orra körül kezdett játszani. Utóbb, midőn már minden lezajlott, Kazinczy is kénytelen volt elismerni, hogy, mint Kis Jánosnak írta, csak „költött hírek" voltak azok, amelyek szerint az ellenség a Dunántúlon „levetkezte eddig gyakorlott emberiségét s most fenevadak módjára dühösködött". S egyben őszintén és szomorúan kellett azt is elmondania, hogy saját megyéje, Zemplén nemesi felkelői viszont valóban „fenevadak" módjára raboltak Galíciában, — a megyének kellene tőlük elkoboznia „azt a kincset", amelyet ott „lopással, gyilkolással" szereztek. Annál jobban örült viszont annak, hogy „a magyar hűség megdicsőíttetett", vagyis hogy a nemesség Bécshez hű maradt és nem hallgatott Napóleonra.132

Jól tette, hogy nem hallgatott. „Ez először is nincs megengedve és nem erkölcsös. Aztán meg nem is vezetett volna másra, mint hogy az országot egészen szerencsétlenné tegye. Magyarország büszke lehet arra, hogy mi, a félreismertek, akikkel az osztrákok oly gyakran rosszul bántak, pedig sokkal tartoznak nekünk, nem tettünk semmi olyasmit, amire irigyeink és ellenségeink esetleg számítottak."13

3

Lényegében véve ez volt a feudális nacionalizmus álláspontja általában: a nemesi rendi jogokat „erkölcsös" a Habsburgokkal szemben védeni, antifeudális (vagy annak vélt) törekvéseket azonban a Habsburgokkal szemben sem „erkölcsös" támogatni. Pedig Kazinczy egyébként nagy csodálója volt Napóleonnak, de nem a forradalom fiát, hanem annak megfékezőjét tisztelte benne. 1810-ben, midőn már nem kellett tőle félnie, epigrammát irt házasságára Mária Lujzával. Az egykori jakobinus hagyományból csak annyit őrzött meg, hogy annakidején jobb lett volna nem interveniálni Franciaország ellen. Napóleon érdeme szerinte a „legforróbb tiszteletet érdemlő mértékletesség", persze nem katonai vagy külpolitikai, hanem belpolitikai, társadalmi vonatkozásban. A vallás visszaállítása is azt mutatja, hogy a francia népnek „nincs nagyobb jóltevője, mint Napoleon."134 köztük egy-két durva ember is, de általában véve „igen emberségesen bántak velünk". KL VII. 1896, 178—179. 1. Berzsenyi is arról írt 1809. nov. 25-én Kazinczynak, hogy Vas megyében Colbert tábornok katonái, ha kellett, rekviráltak, de nagy fegyelmet tartottak. Berzsenyi Dániel összes művei. Bpest. 1968, 370 — 371. 1. 132

Kazinczy — Cserey Farkashoz, 1809. nov. 13. KL VII. 1896, 75. 1. 133

Kazinczy — Rumy Károly Györgyhöz, 1809. dec. 8. KL VII. 1896, 137. 1. („Einmal ist das nicht erlaubt, nicht moralisch..."). 134

Kazinczy e szavakat 1813. máj. 16-án Dessewffy Józsefnek egy baráti vita során írta, amelyet Napóleon és a francia politika megítéléséről folytattak ekkoriban, az oroszországi vereséget követő válság alkalmával. Kazinczy aggódik, mi lesz Európában, ha Napóleonnal megdőlne a „mórscklettség". Dessewffy viszont nem óhajtja a franciák győzelmét, „nem aristokratismusból pedig: Franciaországban magában bizonyosan jobb a kormányzás, mint nálunk", és a „mi csupán képzelt szabadságunknak" is jobb volna, ha „egy jó kormánnyal" felcserélnék, hanem azért, mert „a franczia külső politika merő erőszak", nem jobb, sőt „terhesebb", mint „az angliai despotismus a ten-