Századok – 1971
Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV
570 KOSÁRY DOiMOKOS Horváth Mihály, aki a magyar köznemesség következő, nemzeti-liberális nemzedékét képviselte, a kormány „szabadelvű fordulatáról" beszél.80 De az általa felsorolt rendszabályok közt egy sincs olyan, amely valóban, a szó pontos értelmében, a liberalizmus, vagyis a polgári reform címszava alá volna sorolható. Ezek nyilvánvalóan egy olyan propaganda jelei voltak, amely Magyarországon a feudális nemesség megnyerését, az ellenzék leszerelését, a „jó szellemű" országgyűlés előkészítését szolgálták. Ilyen volt a trónbeszéd, amely hízelgő szavakkal bíztatta a magyar nemeseket „ősi" alkotmányuk és „nemzeti" sajátságaik megtartására, hozzátéve, hogy „egész Európa szemei rátok, magyarokra vannak függesztve". Ilyen a hatáskeltő, fényes ünnepélyek rendezése, így a királyné-koronázás alkalmával. Ilyen, a bizalom tüntető jeleként, a nagy politika kérdéseibe való látszólagos beavatása azon nemeseknek, akiket a kabinet abszolutista vezetői máskor éretlen kiskorúként szerettek kezelni. Most, magánérintkezésben is, sűrűn magyarázták nekik, hogy Napóleon szabadságukra tör, „Magyarországon is azt akarná tenni, mire most Spanyolországban törekszik".8 1 A propaganda azonban önmagában magyarázatnak nyilván elégtelen. Későbbi szerzők már nem is annyira a kormány, mint inkább a nemesség saját fordulatáról beszéltek. Szerintük ez, 1808 körül, azért következett volna be, mivel a nemesség, ha korábban szimpatizált is némileg Napóleonnal, Spanyolország esetéből rájött, hogy a császár már nem a szabadság ügyét képviseli, hanem a népek zsarnoka lett. Szívesen idézték Lanfrey szavait arról, hogy Napóleontól őrültség volt a magyaroknak szabadságot ígérni akkor, midőn keze még gőzölgött a spanyolok vérétől.8 2 E szép argumentummal könynyen lehet olyan benyomást kelteni, mintha a magyar nemesség alapvetően jó okokból fordult volna szembe Napóleonnal. Ez utóbbinak politikáját azonban, éppen ellentmondó jellege következtében, el lehetett ítélni nemcsak a nemzeti-liberális haladás, hanem a feudális kiváltságok védelmének oldaláról is. Eleinte egyébként úgy látszik a magyar nemesek véleménye a spanyol ügyekről nem is volt egészen egyértelmű. Gr. Dessewffy József, a nemesi nacionalizmus és felvilágosodás egyik jellemző képviselője, 1808. június 8-án még inkább egy Ausztria elleni oldalvágással írja, hogy a franciák „egyéb hatalmaskodások mellett is" tiszteletben tartják, „Napóleon pedig különösen védelmezi mindenütt a honnyai nyelveket azon tartományokban, melyek nincsenek egyenesen a franczia koronához kapcsolva. . . Fogadok, hogy a Pireneusokon túl is meghagyja a spanyol nyelvet országos nyelvnek."8 3 Kazinczy Ferenc 1808. június 12-én még szintén bevallja, hogy a spanyol események közt nehéz eligazodnia, de már hozzáteszi: amióta azt olvasta (a Habsburgmonarchia cenzúrázott sajtójában), hogy a Bourbonoknak mint kellett lemondania, azóta álmatlanok a félelemtől éjszakái. Mert mégis helytelen, „hogy a Bourbonoknak csak azért kell megbukni, mert ők Bourbonok". Nincs rettentőbb, „mint egy egész nemzetnek elsülyesztése". Spanyolország „ugyan megmarad a maga integritásában, s nem tépettetik úgy széljel, mint Lengyelország", de mégis „szomorú dolog, midőn az ő akaratja nélkül lép-le a király 80 Horváth Mihály: i. m. VIII2, 337. sk. 1. 81 Uo. 349. 1. 82 Lanfrey: Histoire de Napoléon, IV. 83 KL VI. 1894, 480. 1.
