Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 561 két, aki vigyázatlan magatartást tanúsított és dicsekedett missziójával, az osztrák kormány megkeresésére, mint nem kívánatos személyt, kénytelen volt távozásra felszólítani. „Azt hiszem - tette hozzá nem minden él nélkül —, hogy Excellenciádat megtévesztették azok, akik ezt az ügynököt ajánlották, mert ez igen kevéssé tűnt előttem alkalmasnak arra, hogy titokban tartsa azt, amit sejtetni sem szabad."3

8 Napóleon azonban újabb információkat kivánt Magyarországról. Talleyrandnak így más megoldást kellett találnia. Az eredményről már csak utóbb, 1805 novemberében, a hadjárat közepén számolhatott be. „Miután Coëffiernek lehetetlen volt Magyarországra jutnia — írta a császárnak —, kénytelen voltam erről az országról Fleury révén felvilágosításokat szerezni, aki Bukarestből visszajövet utasításomra megállt és egy hónapot töltött Magyarországon. Felséged számíthat a mellékelten tisztelettel átnyújtott emlékiratban foglalt információk megbízhatóságára."39 Feltehetően arról az Aspect politique de la Hongrie et de la Transylvanie c. iratról40

van itt szó, amelynek névtelen szerzője 1805 szeptemberében jól körülnézett Erdélyben, sőt annak kormányzójával, gr. Bánffv Györggyel is személyesen találkozott. Fleury több érdekes benyomást jegyzett fel. A „két ország belső összetételét" azzal jellemezte, hogy „többé kevésbé kiváltságos, többé-kevésbé elnyomott nemzetek sajátos együtteséről van itt szó". A magyarok „gyűlölik az osztrákokat, akikkel nem fér össze jellemük, ós megvetik az osztrák ház kormányzatát". Bécs felé inkább csak a nagyurak orientálódnak. „Az osztrák ház megszokta, hogy egész Magyarországot azon emberek kis csoportjában lássa, akiket sikerült magához csábítania. Mindig azt a nemzetet képzeli maga elé, amely kész az ő ügyéért fegyvert ragadni, mint tette volt Mária Teréziáért, és úgy látszik nem veszi észre, hogy a magyax'ok e lendülete inkább egy átgondolatlan nagylelkűségből származik, semmint egy átérzett és tudatos ragaszkodásból az osztrák kormányzat iránt." A magyar katona szereti a háborút, „sokra becsüli a vitézséget a francia népben, és felháborodva veti el magától az osztrák fegyverek szégyenét". Egy öreg huszárezredes, régi sebek nyomát viselve, így mutatta be fiát: „most kapitány . . . az én régi ezredemben, de rövidesen hadifogoly lesz Franciaországban". Még el sem kezdődtek az ellenségeskedések, midőn máris az osztrákok vereségéről meséltek híreket. Kikaptak Itáliában, mondták úgy, mintha ellenséges nemzetről esnék szó. A „legfelvilágosultabb emberek" a protestánsok közt vannak. Ezek Hollandiában, Svájcban tanulnak és „miután az ottani iskolákban elsajátították a liberális ismeretek iránti ízlést, vissza kell térniök az osztrák ház uralma alá, ahol, mint ők maguk mondják, úgy élnek, mint a sírban". Fleury szerint azonban a gazdagabb papok kivételével a katolikus klérus is „osztja a magyarok általános hangulatát Franciaországot illetően". A magyarok tehát nem elégedettek. De „nemcsak az elégedetlenség mozgatja őket, hanem a változás szüksége, igénye gyötri és ragadja őket « 38 28 Messidor, an 13'. AÉ, CP, Autriche, vol. 27, p. 49. 39 Bées 1805. nov. 28. Pierre Bertrand: Lettres inédites de Talleyrand à Napoléon, 1800—1809. Paris. 18892. 200. 1. 40

AÉ, CP, Autriche, vol. 377, pp. 439 — 442. Egy 1806-i anyagba sorolt, de valószínűleg 1805-ből való, névtelen német beszámoló, egy bajor tollából, aki Münchenből Bécsen, Pesten át utazott Kassára, ós onnan szeptember közepén ment vissza, beszél a hadi készülődésről, a pénzügyi bajokról és a deprimált hangulatról, hogy „teljes felbomlás" jöhet, amelyet a magyarok sem „nagyon" elleneznének. AÉ, CP, Autriche, Supplément, vol. 28, p. 26.