Századok – 1971

Tanulmányok - Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország 545/III–IV

NAPOLEON ÉS MAGYASOKSZÁG 549 Ausztria börtönei zsúfolásig telve vannak összeesküvőkkel, és a császár minden országában szembeszökő az általános elégedetlenség a háborúval . . . Útközben jó fogadtatásban részesültem a nép, a nemesek és a papok részéről egyaránt. A franciák jelenleg a legnagyobb tiszteletnek örvendenek. Mindenki csak arra vár, hogy megérkezzenek."1

2 A valóságban azonban Magyarország az 1799-ben újra fellángoló háborúban ismét támogatta Ausztriát. Az alkalmi szerzők szidalmazták az „újfranciák romlott, kárhozatos elveit",1

3

dicsőitették a császári sereg fegyvertényeit Itáliában. A katonák, tisztek és közhuszárok, végigharcolták a csatákat. Ott voltak Marengónál is.1

4

1800 őszén újból összegyűlt a magyar nemesi insurrectio, amely aztán tavasszal ugyan kardcsapás nélkül tért haza, de készenlétének, egyes magyar történészek szerint,1

3

állítólag mégis része volt abban, hogy a lunévillei béke 1801 februárban a vereségek ellenére sem járt oly súlyos feltételekkel. Igaz, a belső forrongásnak is voltak újabb nyomai. Egy 1800-ban elfogott, vagyontalan mérnök, Györffy József, a magyar, horvát, szerb, román, bolgár nemzetek forradalmi konföderációjáról álmodozott a Habsburgok ellen. Egy fiatal ügyvéd, az 1801-ben halálra ítélt Zsarnóczy (Jakál) János társaival az arisztokraták uralmának megdöntését tervezte, a francia seregek bevonulásában reménykedett és addig is a viddini Paszvan Oglu segítségét szerette volna megnyerni.1

6

Az ilyen perek, ha nem is nagy számban, kétségtelenül bizonyos főként értelmiségi elemek „jakobinus", forradalmi tendenciáiról tanúskodtak. De egyben arról is, hogy a feudális uralkodó osztály politikai, bírósági szervei ezekkel szemben a bécsi udvart támogatták. Mégis 1801 őszén egy francia tiszt, aki sokáig volt hadifogoly Magyarországon, a bécsi nagykövetség által továbbított memorandumában szinte már programszerűen, így foglalta össze tapasztalatainak tanulságait:1

7 „Igen túlzottnak kell tekintenünk mindazt, amit a német újságok írnak a magyar nemesi felkelésről." Ezt talán még a bécsi udvar ellen is fel lehetne használni, lia sikerül eloszlatni „azon előítéleteket, amelyeket a nép körében ültettek el a franciák ellen". Ez persze nem könnyű, „mert hiszen a paraszt olvasni nem tud, és a magasabb osztály sem igen olvas mást, mint amit a bécsi udvar ad kezébe". De mégsem lehetetlen. „Részint 12

AË, CP, Autriche Supplément, vol. 25, József nádor 1798. febr. 16-án írta I. Ferencnek, hogy szemmel kell tartani azokat a magyar katonákat, akik a francia hadifogságból hazatérve „über Freyheit und Gleichheit viele unvorsichtige Reden führen". Domanovszky Sándor: József nádor iratai (a továbbiakban: JN iratai) I. 1792-1804. Bpest. 1925, 200-201. 1. 13

„Perversa ас perniciosa Neofrancorum principia." Az alábbi egykorú kiadványban: Carmen anonymi seu Sermo publico-politico-criticus, metro elegiaco concinnatus. II. n. 1799, 4°,26 1. Az egykorú kiadványokra a továbbiakban is: André Levai: La Révolution française, Napoléon Ier

, et la Hongrie. Essai de bibliographie, 1790 —1822. Bpest. 1921. Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. Bpest. 1954. 14

Lange Emil: Gr. Hadik Károly, 1756—1800, Hadtörténelmi Közlemények, 1927, 556 — 560. 1. — É. Driault: Napoléon et l'Europe. IV. Le Grand Empire. Paris. 1924, 414. 1. szerint Napóleon „az Ausztria elleni háború kellős közepén, Marengo idején, arra gondolt, hogy Magyarországot felkelésre bírja". Erről azonban más forrásaink nem tudnak. 15

Horváth Mihály: Magyarország történelme, VIII. Pest. 18732

, 219. 1. 16

Angyal Dávid: Magyar politikai perek a XIX. század első éveiben. Szakaszok Magyarország újabb történetéből. Bpest. 1928. 17 Considérations sur les levées en masse de la Hongrie. MD (= Mémoires et documents). Autriche, vol. 8, p. 314. Kiadta Kecskeméti Károly: Témoignages français sur la Hongrie à l'époque de Napoléon, 1802 —1809. Bruxelles. 1960. XL — XLII. 1.