Századok – 1971

Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II

KRÓNIKA 525 vételéért részesítette. Figyelembe kellett volna venni azokat a már bemutatott tényeket, hogy az SzDP nem véglegesen kötötte le magát a polgári ellenzék mellé, hogy nem mondott le ténylegesen cselekvési szabadságáról. Az értékelésnél figyelembe kellett volna venni a jobboldal reagálását, a kormány határozott törekvéseit a blokk felbomlasztására. Bethlennek az SzDP-vel folytatott politikájának elemzésénél jó lenne foglalkozni Bethlen egész politikájával, a kormányzati rendszer egészével. Bóvebb kifejtést érdemelne az egységes párt létrehozásának sikertelensége, és az SzDP-vel folytatott tárgyalások közötti összefüggésről tett megállapítás. Az opponens szerint a paktumhoz vezető út bemutatása, a paktum elemzése-értékelése a disszertáció legsikerültebb részei közé tartozik, mivel azt is bemutatja, mi történt az elfogadás után, mi valósult meg a megállapodásokból. Érdekesnek tartotta azt a véleményt, mely szerint az SzDP-nek várnia kellett volna a megegyezéssel, mert így nagyobb engedményeket érhetett volna el. Azonban szükséges lenne olyan tények ismertetése, amelyek ezt a megállapítást alátámasztanák. Az 1922-i választások és az SzDP-t ért támadások kapcsán tisztázni kellett volna, hogy itt a kormány hátsó politikájáról, vagy a hatóságok helyi túlkapásairól volt-e szó. Az opponens véleménye szerint foglalkozni kellett volna azzal is, hogy az SzDP bekerülése 1922-ben a parlamentbe milyen jelentőséggel bírt a politikai és parlamenti életben, magán az SzDP-n belül, ós milyen lehetőségeket teremtett a párt számára. Az opponens a disszertációt gazdag anyagra támaszkodó, sokoldalú, jó munkának tartotta és elfogadásra ajánlotta. Szakács Kálmán opponensi véleményében először a disszertáció témaválasztásával foglalkozott, amit nemcsak szakmai, de politikai szempontból is jónak tartott. A magyarországi szociáldemokrata munkásmozgalom a tárgyalt időszakban lényeges változáson ment keresztül. A változás az 1918 előttihez képest, a viszonyok, a társadalmi, történelmi körülmények változásával önmagában nem magyarázható. Az 1919 utáni szociáldemokrata vezetők morális, eszmei, politikai felfogás szempontjából lényegesen elmaradtak az 1919 előtti vezetőktől. Új politikát alapoztak meg, amely már nem volt hű a marxizmus szelleméhez, eszmei igazságaihoz, annak ellenére, hogy az újjáalakuló kongresszus kimondta az 1903-as elvekhez ós programmhoz való ragaszkodást. A klasszikus szociáldemokrata mozgalom elveihez és gyakorlatához való kapcsolódás inkább az emigrált szociáldemokrata vezetőknél volt található. A hazai, 1919 utáni szociáldemokrata mozgalom halvány utánzata volt a régi, magát marxistának valló SzDP-nek. Ebben látja az opponens a disszertáció egyik alapvető elvi mondanivalóját. A disszertáció, ha nem is direkt formában, bemutatja a két szociáldemokrácia közti lényeges különbségeket. Az opponens véleménye szerint a szerző reális feladatot és követelményt állít az SzDP elé, amikor felveti a kérdést, hogy a megváltozott viszonyok között hogyan lehetett cselekedni, mit kell és mit lehet az SzDP-től számon kérni. Helyesnek tartotta, hogy Fehér a párt hibáját nem az ellenforradalmi rendszerrel való tárgyalásokban és megállapodásokban látja, hanem abban, hogy a párt által tett kompromisszumok nem álltak arányban az uralkodó osztály által ígért és nyújtott engedményekkel. Elvi engedményeket tettek akkor is, amikor az nem lett volna szükséges. Az opponens hangsúlyozta, hogy nem az engedményeket tevő politikát ítéli el, hanem azt a felfogást és gyakorlatot, amely minden eszközt alkalmazhatónak tartott azért, hogy helyet biztosítson a szociáldemokrata mozgalomnak. Az opponens hiányolta, hogy csak részben kapunk választ arra, hogy a pártvezetésben miért a szélsőjobboldal kerekedett felül. Igaz, hogy a Garami-féle elképzelésnek, a polgári demokratikus átalakulásnak nem volt reális lehetősége, de a Vanczák—Miákits-fóle politika sem volt reálpolitika. A Vanczák-féle „nemzeti irányzat" vonalát a szerző elítéli ugyan, de azt is megemlíti, hogy ezzel a munkásság üldöztetését szerették volna csökkenteni. Az opponens szerint a „nemzeti vonal" tudatos eltérést jelent a klasszikus szocializmus elveitől, taktikájától még akkor is, ha Vanczákók a munkásközvóleményre való tekintettel nem mentek el addig, mint Csizmadiáék, hogy ténylegesen kimondják kételyeiket a proletárszocia-