Századok – 1971

Történeti irodalom - Szekér Nándor: Föld alatt és föld felett (Ism. Vida István) 489/II

TÖllTÉNETI IRODALOM 491 párt- és szakszervezeti bürokrácia magatartása valamint a párttagság állásfoglalása között húz, tapasztalatai azt tanúsítják, hogy a szociáldemokrata munkásság nagy részében a dühöngő ellenforradalmi terror ellenére megmaradt a harckészség ós az elszántság a nagytőke és a nagybirtok új — minden korábbinál reakciósabb — politikai rendszere ellen; a munkásosztály távolról sem merült ki. A szervezett munkások elítélték az SzDP ós szakszervezetek jobboldali vezetőinek opportunizmusát. A Bethlen —Peyer paktum megkötésének kitudódása óriási felháborodást keltett. A szerző ugyanakkor azt sem hallgatja el, hogy voltak olyan munkásrétegek — elsősorban a kisüzemekben foglalkoztatottak —, ahol Peyerék politikája megértésre talált. A magyar szervezett munkásság hangulatának, beállítottságának jellemzése a résztvevő szemével azért is fontos, mert lehetővé teszi a ma vitatott történeti kérdések árnyaltabb megítélését. A Bethlen —Peyer paktumot elkerülhetetlen, szükségszerű, következésképp helyes lépésnek tekintő nézetekkel szemben, véleményünk szerint a könyv is azt tanúsítja, hogy noha az SzDP-nek a gyors ütemben kiépülő ellenforradalmi rendszerrel szemben engedményeket kellett tennie, azok jellege és mértéke — a munkásosztály jelentős részének beállítottságát tekintve is — indokolatlan volt. Az SzDP vezetőségének megvolt a lehetősége arra, hogy a baloldali érzelmű munkásságra támaszkodva ellonálljon Bethlenék követeléseinek. A paktum megkötése nem elsősorban etikai, hanem politikai szempontból, a magyar munkásmozgalom és az egész progresszió szempontjából is, hibáztatható cselekedet volt. A Bethlennel kötött megállapodásnak voltak pozitív következményei, de ez még önmagában nem igazolja a paktum helyességót. A könyv legérdekesebb része a szakszervezeti és a szociáldemokrata ellenzéki mozgalom kibontakozásáról, a kommunistáknak e körökben kifejtett tevékenységéről szól. i Ha a KMP-nek a Szociáldemokrata Párt irányában folytatott politikáját ma talán árnyaltabban ítéljük meg, mint a könyvben kifejtésre kerül, nem kétséges: a munkás és szociáldemokrata ellenzék szervezése ós irányítása, amely végül is a jobboldali szociáldemokrata vezetéssel való szakításhoz és egy legális osztályharcos párt létrehozásához vezetett, helyes törekvés volt. A munkásegységfront kialakítására akkor politikailag nem voltak meg a feltételek, bár a nemzetközi munkásmozgalomban ilyen igény felmerült. Szekér Nándor memoárját az is érdekessé teszi, hogy lapjain a korabeli munkásmozgalom szinte valamennyi vezetője feltűnik. Az arcképek változatosak és érthetően nagyon szubjektívek. A legemberibb portré az „öregről", Landler Jenőről készült, de mellette rokonszenves színben tűnnek fel Andics Erzsébet, Berei Andor, Gőgös Ignác, Komor Imre, Őri Károly, Révai József, Révész Géza, Sallai Imre ós mások. Gerő Ernőről nem mond véleményt, bár láthatóan nagyra tartja. A szociáldemokrata ellenzéki vezetők közül Vági Istvánt rajzolja meg a legmelegebb vonásokkal. Nagyon érdekes viszont Weiszhausz jellemzése, aki a 20-as évek elején jelentős szerepet játszott a munkásmozgalomban, de később frakciós tevékenysége miatt kétes hírre tett szert. Ekkori szerepe kétségkívül pozitív: együttműködött a kommunistákkal,[a KMP tagja lett, a baloldali szociáldemokrata ellenzék, majd az MSzMP egyik vezetője; mint a párt küldötte részt vett a KI. V. kongresszusán. Szekér szerint a párt vezetői között megoszlottak róla a vélemények, Landler és Kun jó szervezőnek és jó politikusnak tartották. Későbbi pályafutásának nyitja, egyebek mellett, valószínűleg abban rejlik, hogy a lenini pártépítés koncepcióját nem fogadta el, és helytelenítette az illegális munkát. Végezetül : a szerző személye megérdemelné annak pontos felderítését, hogy valóban tagja volt-e 1923 második felétől a hazai pártvezetés felső szervének, az ún. „trojkának" vagy nem. A párttörtóneti tankönyv és e korszak neves szakértője, Szabó Ágnes véleménye szerint a „trojka" 3. tagja Hámán Kató volt. Maga a memoár és a benne közölt dokumentumok is inkább arról győznek meg, hogy a szerző csak a KIMSz felső vezetésében vett részt, s mint az ifjúsági szervezet titkára járt Bécsben. Az általa idézett doku-