Századok – 1971

Tanulmányok - Szántó Imre: A Temesvidék és Maros-völgy várainak török uralom alá jutása 1552-ben 16/I

34 SZÁNTÓ IMRE i nak. Ezért Ahmed pasa a július 6-i sikertelen roham után kísérletet tett Temes­vár békés úton történő kézrekerítésére. Egyezkedésre hívta fel Losonczit, s olyan értelmű ajánlatot tett neki, hogy abbahagyja az ostromot, s elvonul a vár alól, ha a János király, illetve fia, János Zsigmond által fizetett adót a szultánnak ezután is pontosan megküldik.1'2 7 Az egyezkedésben a török Porta egyenes utasítására Illés (Ilias) román vajda közbenjáróként lépett fel. Ennek meg­felelően a vajda szolgálatában álló magyar Pythár Istvánt és Pált küldte Losonczihoz követségbe azzal a javaslattal, hogy a Habsburg kormányzattal küldesse he a Portára János Zsigmond szokott adóját, s a szultán e feltétel mellett békét hagy Temesvárnak.128 Bár Losonczi jól tudta, hogy a pasa szándéka nem őszinte, s hogy a ro­mán vajda a szultán utasítására indította meg az alkudozásokat, hogy Castal­dot az erélyesebb hadikészületektől elvonja, mégis belebocsátkozott az egyez­kedésbe, hogy a vár megrongált erődítményeinek kijavításához időt nyerhes­sen.129 A török hadat írja Losonczi július 12-én Báthori András vajdához adóígéréssel és meghódolás felajánlásával azt hiszi — Temesvár alól el lehetne vonni. Ha azonban a bécsi kormány erre nem hajlandó, úgy minél előbb ragadjanak fegyvert, ,,mert ha ezen csendességben leszen ti kegyelme­tek, nyilván elvesztitek mind ez országot, mind minket". Temesvár parancs­noka utolsó üzenetét a magyarországi birtokosoknak küldte. A rommá lőtt Temesvárból férfias hangon intette Báthori vajdát kötelességének teljesítésére; ne kövesse a császári zsoldos hadak gyáva közönyösségét, hanem fordítson nagyobb gondot a vár felszabadítására, amit különben „ama féltékeny, lator­ra, Aldanára nem kellene bízni, mert ő saját magát sem tudja most, hol va­gyon". „írjon kegyelmed egészsége felől fejezi be sorait Losonczi — , mi egészségben vagyunk és vígan várjuk az órát, amelyben meg kell fizetnünk az utolsó adósságot."13 0 Losonczi az alkudozások alatt beállott fegyverszünetet a védőművek kijavításán kívül a Castaldotól való segélykérésre is felhasználta.13 1 Nem tudta ugyanis elképzelni, hogy Ferdinánd király erdélyi fővezére a végső veszélybe jutott Temesvárnak megmentésére erélyes kísérletet ne tegyen. De a várkapi­tány — mint látni fogjuk — hiába várta Castaldonak a vár felmentésére kül­dendő segély hadát.13 2 Bár mindenki által magára hagyatva komoly oka volt az aggodalomra, rendíthetetlen lélekkel elhatározta, hogy a várat vagy meg­védi, vagy romjai alá temetkezik. A Temesvárt ostromló török az eddigi rohamok alkalmából a városba az északi, a várba pedig a keleti részen iparkodott betörni, mert a mocsarak magas vízállása miatt eddig a víztornyot nem tudta megközelíteni. De július elején az időjárás, a nagy hőség is segítségére jött a töröknek. A temesvári erősségnek az volt az Achilles-pontja, hogy nagy szárazságban a medreikbe visszahúzódó folyókba levezethették a környező mocsarak vizét. Most Ahmed pasának l2 ' T. T. 1892. 269. 1.; H. H. St. A. Ungarn, 1552. Faso. 66. Castaldo Miksához. Torda, 1552. júl. 14. ,28 T. T. 1892. 276-277. 1. 120 T. T. 1892. 270. 1. Castaldo Miksához. Torda, 1552. júl. 14. 130 T. T. 1881. 380. 1.; Buchholtz: i. m. Bd. IX. Wien, 1836. 606. 1.; Czimer Károly : i.m. 332—333. 1. 131 H. H. St. A. Ungarn, 1552. Fase. 66. Castaldo Miksához. Torda, 1552. júl. 11.; O. L. Nádasdy-család lt. Missil. Batthyány Ferenc Nádasdy Tamáshoz. Bécs, 1552. júl. 6. 132 H. H. St. A. Ungarn, 1552. Fase. 66. Castaldo Ferdinándhoz. 1552. júl. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents