Századok – 1971
Tanulmányok - Szántó Imre: A Temesvidék és Maros-völgy várainak török uralom alá jutása 1552-ben 16/I
30 SZÁNTÓ IMRE i egész tartományt elárasztja.9 7 „Ez ország felől semmi jót nem írhatok kegyelmednek — jelenti somlvai Báthori András Nádasdv Tamásnak -, mert királynak ő felségének pénze itt nincs, az mi idegen népe vagyon fizetetlenek, kevesek is."9 8 Losonczi István temesvári kapitány a közeledő törökkel szemben aktív védelemre szánta el magát; szerette volna az ellenség előtt letarolni a vidéket egészen Péterváradig, vagy pedig megszállni Becskereket.9 9 De hiába akarta Haramvárnál is a török átkelését megakadályozni a Dunán, Áldana lippai kapitány akadályozta terve megvalósításában.10 0 Losonczi közölte Miksa főherceggel, hogy gyalogosokból, lovasokból és spanyolokból álló 1500 főnvi serege nem elegendő Temesvár oltalmára. Arra kérte tehát a főherceget, hogy még legalább másfélezer embert (és egyéb szükséges felszerelést) küldjön kevés és fizetetlen katonaságának kiegészítésére.10 1 Bár Losonczit magára hagyták, nem csüggedt el, hanem lázas tevékenységet fejtett ki a rábízott Temesvár sikeres védelme érdekében. A környékbeli megyék rendeit június elejére az Arad megyei Simándra hívta össze részleges gyűlésre, hogy tőlük a pozsonyi országgyűlés határozatainak értelmében pénzsegélyt eszközöljön ki Temesvár megerősítésének befejezéséhez. A sirnándi gyűlés június 6-án nvílt meg, ahol Losonczi arra kérte a rendeket, hogy a török támadással szemben tanúsítsanak áldozatkészséget; tegyék meg a szükséges lépéseket a hadiadó behajtása ügyében és Temesvár félbemaradt erődítményeinek befejezésére bocsássák rendelkezésére jobbágyaikat. A maga részéről biztosította a rendeket, hogy ő is kész híven teljesíteni hazája iránti kötelességét. Lelkes szavai azonban eredménytelenül hangzottak el. A rendek kijelentették, hogy addig nem fognak fegyvert, amíg maga a király is személyesen táborba nem száll. A pozsonyi országgyűlés ugyanis 1552 februárjában a nemesség hadrakelését a király személyes táborba szállásától tette függővé. A földesurak jobbágyaikat pedig azzal az ürüggyel vonták el Temesvár megerősítésétől, hogy azok éppen aratással vannak elfoglalva. Mikor azonban június 7-én már egyre fenyegetőbb hírek érkeztek a török sereg közeledéséről, a Simándról még el nem távozott rendek kijelentették Losonczinak, hogy készek zászlaja alatt fegyvert ragadni.10 2 A tiszántúli megyék nemessége azonban csak június végén szánta rá magát a felkelésre, amikor híre érkezett annak, hogy a török előhad Temesvár alá vonul. Ezért Losonczi már nem gyűjthette össze a felkelő megyei csapatokat. A hadra kelt nemesi csapatokat később Varkocs Tamás bihari főispán gyülekeztette.10 3 A simándi gyűlés után Losonczi Temesvárra utazott. A vármegyék által begyűjtött hadiadóból elsősorban a lázongó őrség elmaradt zsoldját fizette ki, a földesurak vármunkára küldött jobbágyaival pedig a török előhad megér-97 H. H. St. A. Ungarn, 1552. Faso. 64. Báthori András és Werner György Ferdinándhoz. Kolozsvár, 1552. jún. 10. 98 Komáromy András: Somlyai Báthory András levelei Nádasdv Tamáshoz 1549 1559. T. T. 1905. 110. 1. 99 T. T. 1892. 153. 1. Losonczi István Miksához. Pankota, 1552. jún. 3. 100 X. T. 1892. 153. 1. Losonczi István Miksához. Pankota, 1552. jún. 2. 101 T. T. 1892. 155. 1. Losonczi István Miksához. Temesvár, 1552. jún. 11. 102 Gzimer Károly : i. m. H. K, 1893. 314 — 315. 1.; Magyar Országgyűlési Emlékek (a továbbiakban: M. O. E.) I II. köt. 392 394. 1. 103 Czimer Károly : i. m. H. K., 1893. 318. 1.; Szilágyi Sándor: Erdélyi Országgyűlési Emlékek (a továbbiakban: E. O. E.). Bpest. 1875. I. 418. 1. Castaldo Miksához. Torda, 1552. jún. 30.