Századok – 1971

Történeti irodalom - Rév Erika: A népbiztosok pere (Ism. Sarlós Béla) 1274/VI

1276 TÖRTÉNETI IRODALOM mert a szereplők felszólalásai, történelmileg tagadhatatlanul tragikus helyzetben, éles ellentéttel, antifónia-szerűen váltják egymást. A könyv drámai erejét fokozza, hogy a politikatörténet és a jogtörténet eszközeit és módszereit ugyancsak kontrasztszerűen alkalmazza a szerző: mindenütt kiemeli, hogy a bűnügy egyes perrendi aktusai mögött milyen politikai események húzódtak meg, s hogyan állottak éles ellentétben a — még a Horthy-rendszer által is hatályosnak elismert — perjogi szabályok az ellenforradalmi rezsim politikai célkitűzéseivel. A perrendi szabályok ugyanis még a századfordulón léptek hatályba (az 1896: XXXIII. t. с. a dualista Magyarország büntető perrendtartása 1900. január 1-én lépett életbe, még liberális szellemben készült) s e jogszabályoknak a főtárgyalásra vonatkozó rendelkezéseit az ún. gyorsított eljárásokban is be kellett tartani, — az első Friedrich-kormány által minden törvényes alap nélkül kibocsátott rendeletek szerint is. Hasonló volt a helyzet az 1878: V. tc.-el alkotott büntető törvénykönyv (az ún. Csemegi-kódex) általános része, illetve a politikai bűncselekményeket rögzítő szakaszai — valamint a Horthy-rendszernek a „jogfolytonosságot" megtévesztő szándékkal propagáló „jogszemlélete", és ugyanezeket a jogszabályokat semmibevevő valóságos jogpolitikájának ellentéte kérdésében is. A jogpolitikát a kurzus politikai érdekei irányították, s ez a népbiztosok feltétlen elítélését, közülük többnek halálra ítélését követelte meg: tehát ilyen ítéletnek kellett születnie. Ezzel szemben a burzsoá jogelmélet és az ellenforradalmi rendszer által, legalábbis nyíltan meg nem tagadott Csemegi kódex de jure lehetetlenné tette volna, hogy a vádlottak padjára ültetett 10 népbiztos bármelyikét bűnösnek mondják ki. Ez az ellentét aztán kirívó törvénysértések sorozatához jvezetett a per kezdetétől a befejező mozzanatig: az ítélet kihirdetéséig. A szerző megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a perben a törvénytiprások sorozatát követték el, s hangsúlyozottan mutat rá arra, hogy ezek a törvénysértések nemcsak a szocialista jogszemlélet, hanem a kapitalista, sőt az imperialista jogfelfogás, az 1920-ban Magyarországon hatályban volt jogszabályok rigorózus értelmezése mellett is fennállottak. Ez a bizonyítás pedig annak a kimutatását jelenti, hogy a Horthy-rendszer első évei kifejezetten fasiszta joggyakorlatot tükröznek. * Az előzőkben röviden összefoglalt következtetésekhez a szerző a jogtörténet és a politikatörténet módszereinek kombinatív alkalmazásával jutott el. Ennek a módszernek a történettudomány szempontjából nem csupán eseti jelentősége van. A népbiztosok perének iratanyagát a szerző előtt már többen ismerték. Egyedül a politikatörténet eszközeivel azonban ez az óriási anyag nem volt feldolgozható. Azért nem, mert 70 esztendő büntető-jogtörténetének ismerete szükséges a per anyagának nemcsak jogászi, hanem történelmi megítéléséhez is. Speciális jogtörténeti képzettséggel nem rendelkező történész tehát nem tudhatta az anyagot kellően értékelni és publikussá tenni. De nem lett volna erre képes olyan jogtörténész sem, aki a korszak politikatörténetével és gazdaságtörténetének legalábbis kiemelkedő mozzanataival nincs tisztában. Egészen mást, olvas ki valamely peranyagból a kor politikatörténetében jártas jogtörténész —, mint a jogi ismeretekkel nem rendelkező történész. Csak a két tudományág komplex ismerete és művelése tudja biztosítani a megközelítőleg teljesnek mondható feldolgozást és a helyes következtetések eltérését. Rá kell végre mutatni arra, hogy a bírósági eljárások anyagai — akár büntető, akár polgári perekről van szó, s nem képeznek kivételt' a peren kívüli (így a telekkönyvi, végrehajtási, hagyatéki stb.) eljárások sem — sokkal nagyobb értéket, sokkal megbízhatóbb támpontot nyújtanak a történettudomány számára, semmint korábban gondoltuk.