Századok – 1971

Történeti irodalom - Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon 1797–1848 (Ism. Gunst Péter) 1262/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1263 tóségűvé szélesedett. A felkelés eredményeként a hajdúknak sikerült megszilárdítaniuk a Bocskaitól nyert kiváltságukat. A szerző rámutat arra, hogy a felkelés vezetői csak a kiváltságolt hajdúk érdekeit védték. A hajdúk nagyobb — szegény — tömege fokozatosan földesúri fennhatóság alá süllyedt vissza. A magyar nemesség a hajdúfelkelést a bécsi béke megerősítésére, Báthori Gábor az erdélyi fejedelemség, Mátyás főherceg a császári trón megszerzésére, a török a zsitvatoroki béke végrehajtásához használta fel. A következő fejezetrészben Rácz István Báthori Gábor és a hajdúk viszonyával foglalkozik, s ezzel párhuzamosan megvizsgálja a bécsi udvar, a magyar nemesség ós a hajdútársadalom viszonyának alakulását. Báthori külpolitikai tervei megvalósításában, Moldva, Havasalföld, Lengyelország megszerzésében elsősorban a hajdúkra akart támaszkodni. Ezért nagyarányú hajdútelepítésekhez fogott. A nemesség nem ok nélkül tartott attól, hogy a Felső-Tisza vidéken kibontakozó permanens parasztfelkelés az egész országra kiterjedő hajdú-parasztfelkeléssé szélesedik ki. Báthori és a hajdúk közötti kapcsolat alakulásában azonban 1611-ben lényeges változás következett be. A szerző a hajdúk magatartásváltozásának okait egyrészt a hajdúvezérek és a fejedelem közötti meghasonlásban, a fizetetlenségben, másrészt a viszonylagos hajdúegység felbomlásában jelöli meg. Báthori az egész hajdúság problémáinak rendezésével nem törődött, így a hajdúkérdés megoldatlansága továbbra is az egyik legfőbb izgalmi góc maradt a magyar feudális társadalomban. Rácz István a hajdúkérdés ismert katona-politikai jelentősége mellett komoly figyelmet szentel a társadalomtörténeti vonatkozásokra is. A harmadik fejezetben a hajdúk letelepedésére irányítja a figyelmet. A hajdúkérdés megoldása az adott politikai körülmények között csak bizonyos társadalmi kiváltsággal egybekötött telepítés útján vált lehetségessé. Bocskai mintegy 10 000 hajdút emelt ki a jobbágy állapotból s nekik ajándékozta lételepedési helyül Kállót, Nánást, Dorogot, Hadházt, Vámospércset, Szoboszlót, valamint Varjas, Sima és Vid pusztákat. Ezzel egy új szabadparaszti réteg fejlődését alapozta meg. A szerző kimutatja, hogy a Bocskai nevéhez fűződő 20 erdélyi hajdútelepülés többsége Báthori Gábornak, Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek köszönhette kiváltságát. A fejezet második része a magánföldesúri hajdúkiváltságolással foglalkozik. Ezeket Bocskai kiváltságolásától eltérő érdekek hívták életre; világi és egyházi nagybirtokosok a végvári vonalon vagy a hódoltság peremén „katonásították" vagy „hajdúsították" egy-egy helység egész lakosságát, vagy annak egy hányadát. Vagyis a fegyveres szolgálatra saját örökös jobbágyaikat vagy oppidánusaikat használták fel, és ennek fejében ideiglenesen elengedték nekik a jobbágyi kötelességek egy részét. De ezek a katonáskodó elemek az általuk használt föld tulajdonjogát nem szerezték meg. Az újabb kutatások arra derítettek fényt, hogy ezeket a magánföldesúri hajdútelepítéseket nemcsak a Tisza vidékén találjuk meg, hanem a Dunántúlon is. Az előbbi területen a Rákócziak, az utóbbin pedig a Batthyányak és a Zrínyiek voltak a legkiemelkedőbb hajdútelepítők. A dunántúli és északnyugat-magyarországi hajdúk nagy része a „hajdúszabadságnak" csak mérsékelt változatát élvezte. Többségük a fegyveres szolgálat mellett másféle járadékkal is tartozott földesurának. A negyedik fejezet az államhatalom és az uralkodó osztály hajdúk ellen intézett támadásának körülményeit és eredményeit vizsgálja. A hajdú-ellenes erők élén a Szabolcs megyei nemességet találjuk. Ha már a hajdúk jobbágysorba süllyesztésének kísérlete nem is járt sikerrel, városaikat igyekezett fennhatósága alá vonni. A megye adóztatási törekvéseit sikerült elhárítaniuk, ellenben az államhatalom 1686-től egyszerre adó alá kényszerítette őket. Ezzel a Bocskai-féle kiváltságoláson jelentős rés támadt, de a korlátozottabb szabadságukat a hajdúvárosok egészen 1848-ig meg tudták őrizni. A Habsburguralkodók csupán a hat kiváltságolt hajdúváros privilégiumait ismerték el és erősítették meg. A többi olyan hajdúhelység kiváltságáról azonban, amely az erdélyi fejedelmek révén