Századok – 1971

A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Lenin és a történelem 1251/VI - Mucsi Ferenc: Lenin és a történettudomány 1251/VI

A MOSZKVAI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUS FELSZÓLALÁSAI 1253 orosz mezőgazdaság fejlődési tendenciáival való egybevetésből a magyar agrárfejlődós helyének kijelöléséhez, a kelet-európai gazdasági-társadalmi regionális megoszlás meghatározásához kapunk a lenini elemzésekből nem csekély támogatást. Ugyancsak nagyjelentőségűek számunkra azok a lenini gondolatok, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiára, nemzetközi helyzetére, nemzeti-nemzetiségi kérdéseire vonatkoznak. Hogy csak egy mozzanatra utaljak: ismeretes Leninnek 1918 novemberében a volt Monarchia népeihez intézett felhívása, amelyben a nemzeti elnyomás megszűnte után a tőkés rendszer elleni közös küzdelemre szólította fel a felkelt népeket. Leninnek ezt a felhívását sokféleképpen értelmezik, magyarázzák; vagy éppen bírálják: korainak, elsietettnek minősítik, olyannak, amely nem számolt az 1918-as forradalmakban résztvevő tömegek tudati állapotával, a nacionalizmus tényleges hatásával. Ismeretes, hogy a Monarchia nemzeti problémái nem a Lenin javasolta úton oldódtak meg. Maga a felbomlás, a korábban elnyomott népek nemzeti felszabadulása, kétségkívül, haladó jellegű előrelépés volt; nem oldotta meg azonban a népek szociális felszabadulását, sőt, bár megcserélt szerepekkel, de fenntartotta a nemzeti elnyomást is. Tévedett volna Lenin a helyzet felmérésében s a népek tennivalójának meghatározásában? Taktikai tekintetben — talán; de a dolog lényegét tekintve — aligha. S erre a legfőbb bizonyíték napjaink története: az a tény, hogy Leninnek a Duna-medence népeinek testvéri összefogására s a szocialista társadalom építésének közös tennivalójára vonatkozó szavai ma sem vesztettek érvényükből, ma is aktuálisak. Végül szólhatnék Leninnek a Magyarországi Tanácsköztársaságra vonatkozó megállapításairól, elemzéseiről, az első magyar proletárdiktatúra nemzetközi jelentőségéről mondott szavairól. Mindezzel azonban az elmúlt év tavaszán Budapesten rendezett nemzetközi tudományos ülésszak olyan kimerítően foglalkozott, hogy a kérdés taglalásától itt és most eltekinthetünk. Lenin, mint bevezetőül már mondottam, nem volt hivatásos történész. De mint az elmondottakból is kitűnik, egyes történeti műveiből, főként pedig alkalmazott módszeréből ma is van mit tanulnunk. Tanulhatunk tőle egyszersmind olyan elkötelezettséget, olyan kiállást a haladás, a forradalom mellett, amely erejét az objektív történeti megismerésből meríti. S támaszkodhatunk is gyakorta konkrét elemzéseire ós értékeléseire — még akkor is, ha esetleg ma már a történeti távlat nyújtotta segítség s az akkor még hozzá nem férhető adatok birtokában egyes kérdésekről pontosabb képet tudunk alkotni, ha a részletekben esetleg másként látunk is. De nem a részletek a fontosak, hanem a történeti folyamat egészének, fővonalainak zseniális felismerése és elemzése s a belőle adódó konkrét politikai tennivalók helyes meghatározása. S ezekben Lenin a tudomány teljes objektivitására támaszkodva érte el a történelem által igazolt eredményeit, Marxról szólva egy alkalommal Lenin így írt: „Marx tanítása halhatatlan, mert igaz". Meggyőződésem, hogy ez a megállapítás ugyanígy érvényes megfogalmazójára: Vlagyimir Iljics Leninre is. Az életrajz helye és szerepe a történetírásban A kongresszus módszertani problémáinak sorában augusztus 18-án Az életrajz szerepe és helye a történelemben című téma megbeszélésére került sor. A vitára II. L. Mikoletzky, H. Lutz, F. Engel-Janosi osztrák professzorok: „Életrajz és történettudomány", A. Wilson (Kanada): „Az életrajz mint tör-9 Századok, 1971/6