Századok – 1971

Tanulmányok - Zsigmond László: A Párizsi Kommün helye a francia politikai gondolkodás történetében 1185/V

1196 ZSIGMOND LÁSZLÓ miségellenességnek a szemlélete tovább élt, sőt később újjáéledt az ún. ouvrier -izmus formájában. Az elméletnek és vele együtt az értelmiség lebecsülésének szerepe volt abban, hogy írók, művészek és gondolkodók, akik egyébként rokonszenveztek a munkásosztály ügyével, fenntartással fogadták vagy éppenséggel elítélték a Párizsi Kommünt. Közéjük tartoztak Hugo, Zola és Anatole France. Ami Hugót illeti, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Párizsi Kommün leverését követő legnehezebb pillanatokban, amikor a francia kormány a menekülő kommünárdok kiadatását kérte több országtól, a belga kormányhoz intézett nyílt levelében nemcsak tiltakozását fejezte ki a menekültek kiszolgáltatása ellen, hanem annak ellenére, hogy maga is emigrációban élt Brüsszelben, felajánlotta — nomen est omen a Rue Barricade 4 szám alatti lakását. Hugo előbb az „Année terrible"-ben közvetlenül, majd az „1793" című regényében közvetve emléket állított a Párizsi Kommünnek, és Zola „összeomlás" című regényének is az 1870- 1871-es évek megrendítő eseményei jelentették a témáját. Hugo és Zola írásaiból ugyanúgy, mint Vallès trilógiájából kicsendül a félelem, hogy az igazság dogmává, a tudomány vallássá válhat, és a hit egyik formáját másik hasonlóképpen zsarnoki változata válthatja fel. Csak ebben a nagyobb összefüggésben lehet megmagyarázni Flaubert -nek a Párizsi Kommünnel kapcsolatos és élete végéig tagadó álláspontját. Anatole France kezdetben osztozott Flaubert véleményében, a Párizsi Kommün számára nemcsak rombolást, pusztítást és vérontást jelentett, hanem a szellemi és fizikai erőszaknak új megjelenési formáját is. Ettől való félelemtől nem volt mentes, amint erre Besson „Daumier" című munkájában rámutat, Daumier sem. Ha a továbbiakban Daumier alkotókedve csökkent, úgy ebben nemcsak egészségi állapota romlásának volt szerepe, hanem ideáljai megtépázódásának is. A Párizsi Kommün hatása alatt Anatole France hosszú időre visszavonult a politikai tevékenységtől, nála a „tétlen szenvedély" mosolygó iróniává és bölcselkedő lemondássá csitult, hogy majd a századfordulón újból cselekvő és pártos szenvedéllyé fokozódjék. Az Anatole France-nál bekövetkezett fordulatról és előzményeiről Ady számolt be a Budapesti Napló 1906. augusztus 22-i számában. „Anatole France vallása" című ragyogó cikke nemcsak a nagy francia íróról szólt, hanem ki nem mondottan saját magáról is. A cikk bevezető részében Ady a következőket írja: „Anatole France megtéréséről sok szó fog újra esni az intelligens Európában. Könyvbe gyűjtötték most nevezetes szónoklatait Franciaország legnagyobb írójának. E beszédeket az utolsó nyolc esztendőben tartotta Anatole France. Körülbelül ennyi idő s az ő szocialistasága ..." Amidőn Ady azt írja: „Alkalmi beszédek. Minden könyvlapnál emelkedő karját látja, érzi az ember Anatole Francé nak. ?]gvre magasabbra emelődik e kar. Egyre bátrabban lengeti a piros lobogót. Ha török mészárlások híre jő. Ha Marokkóért akarják harcba heccelni Franciaországot. Oroszországban gyilkolják a zsidókat. Vér és gazság mindenütt, amerre az ember néz. Anatole France nem esik kétségbe. Egyre hívőbb lesz. Még a demokrácia turpisságai sem fosztják ki hitéből. »Kell, hogy a világ megjavuljon. Jobb időknek kell következniük. Semmi sincs? Itt van a piros lobogó . . .«" Amidőn Ady azt írja: ,, . . . íme, Anatole France: arisztokratája az értelemnek és az ízlésnek. Elérkezik lelkének legnagyobb kríziséhez. Látja, hogy milyen kevés az ember az emberek között. Csalás, bűn, nyomor, hazugság és veszettség mindenütt. Kétségbe kell esni. Vagy pedig elzárkózni a világ-